meleg (1268 hír) |
Hirdetés |
|
meleg hírek
Szex a vonaton, avagy miről álmodik a lány?
Hogy miről álmodik úgy általában, arról fogalmam sincs, de én mostanában gyakran felidézem magamban egy régebbi kalandomat.Akkoriban gyakran utaztam vonaton, kényszerűségből. A hosszú, monoton, unalmas utazást olvasással tettem elviselhetőbbé.Éppen Erica Jong Félek a repüléstől című könyvét olvastam, (tulajdonképpen én is ezért vonatoztam: féltem a repüléstől) a vonatfülke ajtaját magamra csuktam, a függönyöket behúztam, és nagyon reméltem, hogy nem akad majd útitársam. Persze, ha így történt volna, akkor most nem lenne mit elmesélnem.Az ajtó halkan kinyílt, és az ajtónyílásban megjelent egy szelíd kék szempár, természetesen a hozzá tartozó kiegészítőkkel együtt.A betolakodó egy férfi volt. Jól van, gondoltam, legalább nem kell egy másik nő locsogását hallgatnom az út hátralévő részében.Az említett szempár tulajdonosa végigmért, és elégedettnek tűnt, mint a macska, amikor lenyeli az egeret szőröstül-bőröstül.Egy szót sem szólt, feltette a táskáját a csomagtartóra, felakasztotta a zakóját, és közben hullámokban érkezett hozzám az illata.Igyekeztem minél mélyebben belélegezni, mert egyszerűen csodás volt. Leült. Rám szögezte a tekintetét, és feltett egy kérdést: Parlez-vous français?No. - mondtam, és ezt igazán szívből sajnáltam, de úgy láttam őt egy cseppet sem zavarja. Szemben ültünk és méregettük egymást...ez lehetett volna kínos is, de kicsit sem volt az. Inkább izgatónak találtam, és szinte vártam, hogy újra megszólítson, megérintsen, de legalábbis így simogasson a tekintetével mint most. Beszélni kezdett hozzám, gyengéden, kedvesen, és bár egy szót sem értettem, a szavai mégis hatással voltak rám.Hirtelen belém nyilallt, hogy itt a vissza nem térő lehetőség a " cipzár nélküli dugásra" amit Erica Jong kihagyott.Talán nekem összejön. Akaratlanul is elmosolyodtam ezen az ötleten.Ezt az én jóképű útitársam valamiféle jelnek vette, mert lassan felállt, és kezét a térdemre téve elém térdepelt.Rám mosolygott, felemelte az egyik lábamat, és finoman lehúzta a cipőmet. Végigsimította a harisnyás lábfejemet, majd az arcát nagy élvezettel a talpamhoz szorította. Huhh. Tudjátok milyen az, amikor valami finom ételre gondolunk és bizseregni kezdenek az ajkaink?Így kezdtem én is bizseregni a vágytól, amit felkeltett bennem.Lassan feljebb csúsztatta a szoknyámat a combomon. Élveztem, ahogyan a selyembélés hozzásúrlódott a combfixemhez.Felemelte a fejét és a szemembe nézett, talán biztos akart lenni benne, hogy nem fogok tiltakozni.Még nem döntöttem el, hogy fogok-e, de a szívem egyre gyorsabban vert,éreztem, hogy az arcom kipirult az izgalomtól, és egyre csökkent annak az esélye, hogy leállítom.Talán már késő is volt hozzá. A szoknyám már semmit sem takart, megcsókolta a combjaimat ott, ahol nem fedte harisnya, azután közéjük csúsztatta a kezét. Hüvelykujja begye végigsiklott a bugyim selymén, és igen, már tényleg késő volt visszakozni. Újból beszélni kezdett hozzám. Felállított, magához szorított, és megcsókolt.Már eszembe sem jutott ellenállni. Levetkőztettük egymást, és végre a bőréhez érhettem.Selymes volt, és olyan forró, hogy szinte égette a mellbimbóimat, amikor hozzásimultam.Leültem és leplezetlenül csodáltam a testét, az ágaskodó farkát, és borzasztóan vágytam rá, hogy a számba vegyem. Nem tiltakozott :-) és én nagy élvezettel láttam neki.Élveztem a nyelvemen az ízét, a símaságát, keménységét. egészen a torkomig nyomtam, és szerencsére ő sem titkolta el, hogy mit érez, ezzel még tovább fokozta az én gyönyörömet.Máig beleborzongok, ha eszembe jut. Aztán felkapott és a fülke ajtajához szorított. Nekem meg nevethetnékem támadt a gondolattól, hogy ha valakinek eszébe jut kinyitni,akkor mindketten kizuhanunk a folyosóra anyaszült meztelenül.Magasra emelte az egyik lábamat, aztán megragadta a farkát, és a hegyét végighúzta a puncimon.előre, hátra. Tedd már be végre!Lassan, nagyon lassan belém hatolt. Hihetetlen érzés volt amikor végre egészen belém csusszant, mint valami illatos, meleg olajba.Úgy éreztem, hogy elolvadok. Olyanná váltam, mint a forró karamell a vanília fagylalton.Csak arra tudtam gondolni, hogy még még!Aztán úgy látszik arra vágyott, hogy meglovagoljam, mert leült, velem az ölében.Mozogni kezdtem, de nagyon lassan, hogy talán sose legyen vége, Ő végig beszélt hozzám és finoman harapdálta a nyakamat. Éreztem, hogy valahol mélyen elindul bennem valami.Talán ott ahol a farka vége lüktetett bennem.Belülről indult, és elborította az egész testemet. Éreztem és hallottam hogy ő is jön velem, együtt élveztünk el.A hüvelyem ritmikus összehúzódásai kipréselték belőle az utolsó cseppeket is.Nehezen tértünk magunkhoz, de fázni kezdtem és az is eszembe jutott,hogy talán mégsem lenne annyira vicces, ha ránk nyitnának. Na most a történet úgy lenne kerek, ha ez lett volna az igazi cipzár nélküli dugás, ha felöltözünk, elbúcsúzunk, és ki ki megy a dolgára. Kicsit másképpen végződött a történet.Philipről kiderült, hogy remekül beszél magyarul, csak a csábításaihoz veti be az anyanyelvét.Beszélgetni kezdtünk, és nem tudtuk csak úgy szélnek ereszteni egymást.Talán a túl jól sikerült szex miatt, vagy talán más is vonzott minket egymáshoz, nem tudom, de egy hét múlva már össze is költöztünk. Sajnos nem tartott soká. Nem bíztam benne. Tudtam, hogy képtelen ellenállni a kísértésnek.Ha találkozik egy kívánatos nővel, azt megszerzi. Féltékeny voltam, beszámoltattam minden lépéséről.Talán hűséges is volt, de hiába, én folyton azt láttam a lelki szemeimmel, hogy hogyan tesz boldoggá más nőket.Levontam a konzekvenciát és leléptem, de ezt a csodás emléket megtartottam magamnak,és soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy akkor nem mondtam nemet. :-) Nora Baker 2012. február 5. vasárnap 12:54 -
Kirobban a meleg futballforradalom?
Anglia meleg focistái címmel dokumentumfilmet készített Amal Fashanu, Justin Fashanu unokahúga. Justin az első focista, aki vállalta homoszexualitását, kitárulkozásának öngyilkosság lett a vége. 2012. február 1. szerda 15:55 -
Képek - Így csináljunk kellemes meleget a lakásban!
A késő tél nem könnyíti meg a helyzetünket: a plusz fokok nem igazán repkednek. Ha már így esett, dekoráljunk meleg textilekkel, amelyek hangulatunkat és a lakást is feldobják. 2012. január 30. hétfő 15:55 -
Fürödni jó (s/m)
Melissa hanyatt dől a meleg, habos vízben, elégedetten sóhajt fel, érezve a selymes nedvességet, amint testét simogatja. Kortyol egyet a borából és lehunyja szemét. Ritka alkalom az ilyen; Mick egész nap távol van, ő pedig már végzett az összes házimunkával. A fürdőszoba függönye elhúzva, kellemes arany csillogássá szelídítve a késő reggeli napfényt. Halk zene szűrődik be a nappaliból. Melissa levendulával illatosította a vizet; imádja ezt a meleg, érzéki aromát. Kezét lassan a mellére csúsztatja és elmosolyodik, mikor mellbimbói azonnal reagálnak. Most a fürdőkád fölött a törülközőért nyúl, szárazra törli két kezét, aztán a mobiltelefonért nyúl. A címlistán csak egy C betű látszik; megnyomja a hívógombot. 2012. január 26. csütörtök 00:00 -
Nem az EU miatt kell változtatni az Alaptörvényen
Nem az Európai Unió állítólagos nyomása miatt kell az Alaptörvény azonos neműek közötti házasságot kizáró rendelkezésein változtatni, hanem mert azok diszkriminatívak, és nem méltóak egy modern, demokratikus jogállam szellemiségéhez. A Magyar LMBT Szövetség visszautasítja, hogy egyes politikai pártok a leszbikus és meleg emberek elleni hangulatkeltés révén kívánnak maguknak politikai tőkét kovácsolni.tovább 2012. január 21. szombat 07:25 -
Nelli könyve 1.rész (gruppen)
Nelli előző érettségi találkozóján nem volt ott, így tíz éve nem találkozott senkivel az osztályból. Ágival tartotta csak a kapcsolatot, jórészt emailben vagy telefonon, de vele sem találkozott személyesen nagyopn régóta. Annyit hallott a pletykákból, hogy Ági az öt évvel ezelőtti találkozón egy egyéjszakás kalandba bonyolódott Tiborral akivel Nelli a gimnáziumban fél évig járt. Nelli két gyereke és férje nem ment el Keszthelyre a találkozóra, Nelli vonattal indult el. Elindulás után valamilyen furcsa bizsergés és nyugtalanság fogta el, az a vadság járta át,amelyet olyan régóta nem érzett. Két férfi ült vele szemben a kupéban, furcsa volt az Intercity-k után a hagyományos, otthonos vasúti kupékban utazni. Csinos volt, rövid szoknya, fekete harisnya, magas szárú csizma volt rajta, s mivel meleg volt levette a kardigánját is, csak az átlátszó blúz marad rajta,... 2012. január 9. hétfő 00:00 -
Izrael a melegekkel erősítene
Országa nem hivatalos követeiként a meleg és leszbikus közösség tagjait is be akarja vetni imázsának javítására Izrael állam. 2012. január 6. péntek 10:56 -
Igaz történet: Csak egészségügyi szex volt?!
Márk simogató, meleg ölelésében, a szenvedélyes egymásra találásban nem érzékeltem, hogy a férjem a közvetlen közelemben másik nővel szerelmeskedik. Végre enyhült bennem az elmúlt évek keserűsége okozta fájdalom. 2012. január 4. szerda 08:45 -
Tarlós István mentalitásával nem fér össze a budapesti melegolimpia
Tarlós István Klaus Wowereit berlini főpolgármester kérése ellenére sem támogatja a budapesti melegolimpia megrendezését. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű sportolók nemzetközi versenyét ettől függetlenül megtartják: június 27. és július 1. között 3800 versenyző érkezik Budapestre, ami a szervezők szerint 1,5-1,8 milliárd forint bevételt hozhat az országnak. 2011. december 29. csütörtök 19:35 -
Bizarr karácsony: melegboltban vásárolt a polgármester
Újabb konzervatív republikánusról derült ki az Egyesült Államokban, hogy meleg. Greg Davis, a Mississippi állambeli Southaven polgármestere egy melegeket megcélzó szexboltban vásárolt közpénzen játékszert, amelynek számláját le is adta a hivatalának. 2011. december 18. vasárnap 20:25 -
A homoszexuális pingvinek adoptálnának
A gondozók szerint a költési időszakban vigyázni fog a kínai meleg pingvinpár a kapott tojásra. 2011. december 7. szerda 15:09 -
Tüntettek a manilai melegek
Több mint ezer meleg, leszbikus és transznemű tüntetett szombaton Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában, hogy másokkal egyenlő jogokat követeljenek, illetve az eddiginél több támogatást az AIDS-programokhoz. 2011. december 3. szombat 13:46 -
Képek - Te miben nyomod éjszakánként?
Bármennyire szexis is egy lenge hálóing, a téli időszakban a hölgyek is pizsamába bújnak, a hideg ellen nincs más megoldás. De milyen a csinos, mégis kellően meleg pizsi? 2011. november 30. szerda 11:40 -
Gyermekvállalás melegként
November 23-án műhelysorozatot indítunk gyermekvállalás témában. Várunk minden olyan meleg fiút, lányt, egyedülállókat vagy párokat, akik a gyermekvállalás gondolatával barátkoznak, esetleg már el is indultak valamilyen irányba, de szívesen beszélgetnének hasonló cipőben járókkal, illetve szívesen hallgatnának meghívott szakértőket az egyes gyermekvállalással kapcsolatban felmerülő területekről.- Nem tudod, milyen lehetőségeid vannak?- Szeretnéd tudni, hogyan indulj el?- Kudarcélményeid miatt inkább feladnád az egészet?- Kétségeid vannak, hogy végig tudod-e csinálni?tovább 2011. november 22. kedd 22:28 -
Előítéletek ellen foci
Jövő nyáron a londoni olimpia szervezőbizottságának támogatásával Budapest rendezheti meg a EuroGames amatőr nemzetközi sporteseményt, amin elsősorban leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű sportolók indulnak. 2011. november 11. péntek 17:20 -
Stroke-ja után meleg fodrász lett a heteroszexuális rögbijátékosból
A 26 éves Chris Birch életében drasztikus változás következett be, amikor egy rögbi edzésen megsérült és szélütés érte. Amikor magához tért, rájött, hogy már nem a nőkhöz, hanem a férfiakhoz vonzódik. 2011. november 11. péntek 11:50 -
Munkacíme: t (gruppen)
Szeretünk bringázni és evezni, így tavaly nyáron megpróbáltuk vegyíteni a kettőt. Beneveztünk egy 10 napos Tiszabecs-Tokaj vizitúrára, előtte pedig kerekeztünk egyet a környéken. A tiszabecsi kempingben sátraztunk a tekerés alatt, innen csillagtúráztunk bérelt bicajokkal Szatmárcsekére, Túristvándiba és a bukó-gáthoz. Szép, meleg időnk volt, élveztük nagyon. Aztán indult a vizitúra kb. 70 fős csapattal és 4 személyes kenukkal. Mivel a csomagokat autó hozta utánunk, a 4 fős kenukba négyen ültünk. Mi Gáborral és Anitával, egy 20-22 éves fiatal párral kerültünk egy hajóba. A napi adagok 15-30 km-esek voltak, így nem kellett megerőltetni magunkat. Sokat csorogtunk, azaz csak ültünk a kenuban, beszélgettünk, napoztunk, néztük a tájat 2011. október 25. kedd 00:00 -
A tenger gyermekei (leszbi)
A meleg szellő lágyan fodrozta a tenger azúrkék vízét. Mintha az egyébként tükörsima lepel most szabályos ráncokba tömörödött volna. Mindazonáltal az enyhe légmozgás kellemes hűvöset csalt az egyébként forró nyári nap tikkadtságába. Dana ilyenkor érezte igazán, hogy él. Élvezte, ahogy hosszú szőkésbarna hajába belekap a szellő és viszi magával a levegőben. Szeretett ilyenkor a tengerparton futni, érezni, ahogy a homok a lábujjai közé hatol, majd a tenger apró hullámai kimossák, vagy csak egyszerűen állni a hűs fövenyen és kitárt karokkal élvezni, ahogy a levegő végigsimítja a testét, mint egy gyengéd szerető. Az apja mosolyogva nézett rá. A fejét enyhén oldalra döntötte és a válla fölött figyelte a lányát. A kis csónak, amiben ültek, nem adott neki nagy mozgásszabadságot, de ez is pont elég volt. Ahogy a szeme sarkában megpillantotta a lányt,... 2011. október 19. szerda 00:00 -
Hoppá: Meleg a Star Trek Spock kapitánya!
Zachary Quinto sokáig tagadta a nemi irányultságával kapcsolatos pletykákat, még akkor is, amikor néhány homoszexuális felvonuláson kiállt a melegek jogaiért. Most végre kiállt a nyilvánosság elé. 2011. október 17. hétfő 12:29 -
Betilthatnak, de nem megyünk sehova!
Bár a Budapest Pride (újabban Meleg Méltóság Menete) története sem mentes erőszaktól, vértől, kődobálástól, ordibálástól, gyűlölködéstől, útlezárásoktól és betiltási próbálkozásoktól a hatóságok részéről, a Belgrád Pride a miénknél sokkal keményebb múlttal rendelkezik. tovább 2011. október 6. csütörtök 00:29 -
Coming Out Day
Az idei évben először csatlakozik Magyarország a Nemzeti Coming Out Day-ek programsorozathoz, melyet először 1988. október 11-én tartották meg, emlékezve az egy évvel azt megelőző eseményekre, mikor mintegy 500 ezer tüntető vonult végig Washington D. C. utcáin egyenlő jogokat követelve a melegek és leszbikusok számára. Az emléknap ötlete Robert Eichberg új-mexikói pszichológus és Jean OLeary Los Angeles-i meleg politikus nevéhez fűződik. 2011. október 5. szerda 17:40 -
Képek: Ezek melegítik a feneket ősszel...
Szerencsére egyelőre még nincs szükség túl meleg pulcsira és vastag nadrágra, így kiélvezhetjük a szexis őszi modellek előnyeit. 2011. szeptember 26. hétfő 11:25 -
Meleg pornóban vállalt szerepet az egykori focista
Jonathan de Falco a belga elsőligás Mechelen játékosa volt. A focista 27 évesen, ez év elején fordított hátat a labdarúgásnak és merőben más foglalatosságban találta meg önmagát. 2011. szeptember 17. szombat 22:05 -
Lahm: nem vagyok meleg
LELEPLEZÉS Jókora vihart kavart Philipp Lahm Apró eltérés című önéletírása, amelyben azt tanácsolja, hogy a német Bundesligában szereplő homoszexuális játékosok semmiképpen se hozzák nyilvánosságra másságukat. 2011. augusztus 31. szerda 20:25 -
Lahm: Nem vagyok meleg
Jókora vihart kavart Philipp Lahm Apró eltérés című önéletírása, amelyben azt tanácsolja, hogy a német Bundesligában szereplő homoszexuális játékosok semmiképpen se hozzák nyilvánosságra másságukat. 2011. augusztus 31. szerda 18:45 -
Saját ánuszát fotózta Robi, a képviselő pucsítós képpel
Lemondott tisztségéről az a konzervatív politikus, aki meztelen képeket töltött fel magáról egy meleg társkereső honlapra. Roberto Arango puerto rico-i republikánus szenátort - akit kollégái csak Robinak szólítanak - egyébként korábban homofóbnak titulálta a sajtó. 2011. augusztus 30. kedd 18:15 -
Lelki Segítő Képzés
A Meleg Háttér Információs és Lelkisegély Telefonszolgálat 2011. októberben indítja képzését, mely önismereti, kommunikációs, empátiás fejlesztést és elméleti oktatást foglal magába. A képzés havi 1-2 hétvégi napot, a telefonos munka kb. heti egy estét igényel. A felvételt személyes beszélgetés előzi meg. A képzés ingyenes, a munka önkéntes. tovább 2011. augusztus 24. szerda 09:25 -
Anne Hathaway: "Meleg pasikkal szexeltem"
Anne Hathaway meg van győződve róla, hogy exei közül jónéhányan melegek voltak, csak valójában maguk sem voltak ezzel tisztában. Tudja, miről beszél: saját bátyja már beismerte másságát. 2011. augusztus 20. szombat 11:29 -
Juli történetének befejezése (gruppen)
Megpróbálom leírni a befejezést a Szegedi partyról. Kicsit bele kell élnem magam, mert azóta történt egy s más. Szóval nagyot aludtam. Reggel - fél 11 felé - amikor felébredtem a Laci nem volt mellettem. Eszembe jutott a tegnapi nap, és borzongás futott át a testemen, nagyot nyújtóztam és megsimogattam a nedvesedő pinusomat. Jól éreztem magam. Kimentem lezuhanyozni - nagyon jól esett a meleg vizet csorgatni a testemre - hajat mostam, teljesen felfrissültem. Mire visszamentem a Laci ott volt reggelit hozott, és nagyon kedves volt. Szájon csókolt és azt kérdezte, hogy érzem magam. Remekül mondtam, miközben átöleltem a nyakát és visszacsókoltam. Gyönyörűen sütött a nap. Viszonylag meleg is volt. Elmentünk sétálni a Tisza partra, ebédeltünk egy halászcsárdában. Finom borocskát ittunk, és nagyon jól éreztem magam. A Laci rendkívül előzékeny és kedves volt,... 2011. augusztus 18. csütörtök 00:00 -
Szexuálisan zaklatják a leszbikus és meleg katonákat Izraelben
Az izraeli fegyveres erők meleg és leszbikus katonáinak több mint 40 százalékát érte nemi zaklatás katonai szolgálata alatt. 2011. augusztus 16. kedd 12:19 -
Elvette transzszexuális menyasszonyát egy meleg kubai férfi
Szombaton örök hűséget fogadott egymásnak a transzszexuális Wendy Iriepa és homoszexuális vőlegénye, Ignacio Estrada. 2011. augusztus 15. hétfő 16:22 -
Nyomoz a rendőrség a melegfelvonulás megzavarói ellen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya közösség elleni izgatás, közösség tagjai elleni erőszak, illetve annak előkészülete miatt nyomozást indított az idei Meleg Méltóság Menetet megzavarni készülő, illetve a felvonuláson résztvevő embereket bántalmazó homofób ellentüntetők ellen. A melegek elleni csoportos erőszak elkövetői akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak.tovább 2011. augusztus 9. kedd 06:03 -
Nyomoz a rendőrség a melegfelvonulás megzavarói ellen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya közösség elleni izgatás, közösség tagjai elleni erőszak, illetve annak előkészülete miatt nyomozást indított az idei Meleg Méltóság Menetet megzavarni készülő, illetve a felvonuláson résztvevő embereket bántalmazó homofób ellentüntetők ellen. A melegek elleni csoportos erőszak elkövetői akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak. 2011. augusztus 8. hétfő 16:45 -
Egy gyerek megerőszakolásába bukott bele az ír meleg politikus?
Az ír államfői cím legesélyesebb várományosának tartott, bevallottan homoszexuális David Norris kedden lemondott az elnökjelöltségről, mert kiderült, hogy évekkel ezelőtt megpróbált közbenjárni egy korábbi szexuális partnere érdekében, akit gyermek megerőszakolásáért börtönbüntetésre ítéltek. 2011. augusztus 2. kedd 21:21 -
Csatlakoztam egy meleg - párhoz (homo)
Mint mindenki másnak, nekem is volt az agyam leghátsó részében eltemetve egy vágyálom. Titkon vágytam egy férfira is az életembe. Szép barátnőm volt, magas, hosszú hajú és nőies. Jó volt vele, de akkor is. Nem csak a kíváncsiság hajtott, hanem a vonzódás, hogy megérinthessek, megízlelhessek, egy hatalmas farkat és az én testemet is érezze egy férfi, aki bevezet a férfi - szerelem rejtelmeibe. Legalább egyszer szerettem, volna kipróbálni milyen a másik oldalon állni. Egy kemény kötésű, erős testű és igazán férfi állat. Ez volt az álmom. A lányos férfiak nem vonzottak, a nőknek öltözött melegektől pedig kirázott a hideg, azt a kategóriát nem nekem találták ki. Csak a nagyon férfias alakokat bámultam meg az utcán is, persze úgy, hogy nehogy valaki észrevegye. Még önmagam előtt is szégyelltem a dolgot! Mit szólnának? Egyből rám fognák meleg, nem igaz? 2011. július 29. péntek 00:00 -
Hármasban (homo)
Idáig a fiúszexben csak két kalandom volt. Bi pasi vagyok, és a mérleg nyelve a nők oldalára billent, de nem állok ellent a férfiak kísértésének sem. Persze csak óvatosan, megbízható, ismert fiúkkal mentem bele a mókába. Néhány hónapja azonban összejött egy hármas társaság, minek tagjaként azóta gyakran élem át a hímneműek okozta gyönyöröket. A kezdetet írom most le a következő sorokban. A munkahelyemen a szüneteket szabad netezéssel töltöm, és gyakran látogatok meg meleg oldalakat egy kis vizuális élményért. Egy ilyen alkalommal a kíváncsiság becsábított egy chat - szobába, ahol épp egy szimpatikus fiatal helyi srác is partnert keresett, elsősorban kölcsönös orálra. Izgalomba jöttem és írtam neki. Soha nem csináltam még ilyet, nagyon izgultam. Kiderült, hogy helye és ideje is lenne délelőtt egy kis ismerkedésre. Közben a bejelentkezésemre üzenetet kaptam... 2011. július 27. szerda 00:00 -
Meleg nász volt New Yorkban - nagymamákkal
Két nagymama összeadásával kezdődött el vasárnap New York államban a melegek és leszbikusok legális egybekelésének első napja. 2011. július 24. vasárnap 21:59 -
Kötelező a melegek történelmének oktatása Kaliforniában
A kaliforniai kormányzó ráütötte a pecsétet arra a törvényre, amely arra szólítja fel az állami iskolákat, hogy az órákon térjenek ki a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű közösségek történelmére is. 2011. július 21. csütörtök 13:10 -
Csábítják Cynthiát a budapesti leszbik
Magyar meleg lányok nagyszabású partit szerveznek a fővárosban vendégeskedő, köztudottan a saját neméhez vonzódó Cynthia Nixonnak. 2011. július 18. hétfő 11:05 -
Különdíjat kapott a Meleg Szemmel 20. epizódja
Egyesületünk, a Szimpozion, 2011. februárjában útjára indított egy videoblogot "Meleg szemmel" címmel, melynek keretében melegeket érintő témákról beszélgetünk. Alkalmanként vendégeket is hívunk, hogy autentikus válaszokat adjanak az éppen aktuális kérdésekre.tovább 2011. július 15. péntek 22:04 -
Fotókkal - Ők is így hordják: top 10 szexi, "tikkasztó" hajviselet
A nagy meleg ellenére nyáron sem árt néhány partifrizurával előállni, hiszen az esti buliba csak nem mehetünk fejtetőre polcolt hajjal. Bár van, akinek ez is jól áll, persze megfelelő formában... 2011. július 11. hétfő 14:50 -
Azonos nemű pároknak is azonos nyugdíj jár
Azonos nyugdíjjogok illetik meg a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg párokat és a házasságban élőket az Európai Unió Bíróságának 2011. május 10-i döntése alapján. Különbségtételre, diszkriminációra még a nyugdíjellátás kapcsán sincs lehetőség az Európai Unióban.tovább 2011. július 3. vasárnap 19:34 -
Elfajult a szexjáték: övével fojtotta meg szeretőjét a meleg férfi
David Richard Fraser szeretkezés közben, saját övét felhasználva fojtotta meg 29 éves, meleg szeretőjét. Nem ez volt a férfi első ilyen esete. 2011. június 30. csütörtök 14:45 -
Buzikat nem látok
Ahogy elnézem az összegyűlteket, sehol nem látok buzikat, csak a Magyar Köztársaság egyenrangú állampolgárait. Embereket, akik úgy érzik, a készülő alkotmány nem az ő alkotmányuk mondta Németh Attila, a Meleg Egyenjogúságért Koalíció vezérszónoka az alaptörvény ellen tiltakozó közönségének április 15-én. 2011. június 25. szombat 20:40 -
Kifogásoljuk a rendőrség eljárását a Budapest Pride elleni szélsőjobboldali támadás kapcsán
A szombati Meleg Méltóság Menetének több osztrák résztvevőjét a felvonulást követően, körülbelül 19 órakor, egy csoport újnáci irritáló anyaggal fújta le, valamint szóban megfenyegette. A szélsőjobboldaliak, akik közül többen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pólóját hordták, helyszínre érkező rendőröknek azt állították, hogy a résztvevők támadták meg őket, és a rögtönzött szembesítésen azonosítottak két résztvevőt, mint az állítólagos támadókat. Őket a rendőrség előállította, kihallgatta, majd hajnalban szabadon bocsátotta. Az osztrák résztvevők nem kívántak feljelentést tenni a szélsőjobboldali támadás miatt. 2011. június 21. kedd 15:05 -
Keresztény Buzizók Szövetsége és a melegfelvonulás
Ebből számomra egy dolog következik: ki kell menni a melegfelvonulásra. Sok meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű magyar polgár és barátaik menete kell ahhoz, hogy a magukat kereszténynek mondó buzizók ne uralják el végleg a hétköznapokat.Szóval, ki kell menni a melegfelvonulásra. Ez az egyetlen mód, hogy legalább egyszer egy évben bizonyítékát adjuk: szabad szemmel is jól látható társadalmi csoport érdeke az egyenjogúság kivívása. Hogy természetesen ordas nagy hazugság, hogy a pride alkalmából a buzik egymást dugják a kamionon.tovább 2011. június 18. szombat 13:58 -
Szerelem forradalma Lady Gaga
A katolikus Róma adott otthont az idei, a 2011-es Euro Pride rendezvénynek. A 2011. június 11-i, a nagy katolikus ünnep, a Pünkösd előtti szombaton több százezreket megmozgató Meleg Büszkeség Napi rendezvény szárvendége Lady Gaga volt. Videó: tovább 2011. június 18. szombat 11:30 -
Melegfelvonulás: balhétól tart a rendőrség
Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani Budapest belvárosában, mert ma délután tartják a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) Budapest Pride elnevezésű film- és kulturális fesztiválja részeként szerveződő felvonulást, az úgynevezett meleg méltóság menetét. 2011. június 18. szombat 08:10 -
Az üzleti vezetők csupán 12 százaléka tud arról, hogy meleg embereket foglalkoztat
Ez hangzott el a Második Magyar LMBT Üzleti és Emberi Jogi Konferencián, melyet június 16-án, az LMBT (LMBT = Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű) fesztivál keretein belül rendeztek meg a budapesti Brit Nagykövetségen. A konferencia szervezői szerint a magyar EU-elnökség alatt megrendezett esemény nagy lehetőséget jelent a magyar LMBT közösség láthatóvá válására.tovább 2011. június 17. péntek 18:13 -
19 nagykövetség vonultatná az utcára a melegeket
Közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról és szolidaritásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket az idei Budapest Pride melegfesztivál alkalmából 19 budapesti nagykövetség. 2011. június 16. csütörtök 18:05 -
Szűzpart (leskelődés)
Nyári meleg árasztotta el a kockaköves főteret. Nem ritka az efféle szeptember-kezdet, és még elviselhetetlenebbnek érezzük, ha vállunkra telepszik az új tanév. Szótlanul ücsörögtünk a lepergett színű padon 2011. június 15. szerda 00:00 -
Marko 1. rész - Életem kiterített (nem kártya) lapjai (homo)
Marko vagyok, 17 éves meleg fiú. Passzív. A nemiséggel való hovatartozásomra akkor jöttem rá, amikor a tornaórákon nem tudtam levenni a szemem, egyik-másik fiú osztálytársamról. Bár már gyerekkoromban voltak jelei. Éjjelente elcsentem a húgom babáit, fésülgettem, öltöztettem őket pont, ahogy ő nappal. A fiús játékok nem érdekeltek annyira. Esténként, amikor már mindenki aludt belopóztam a húgom szobájába, és kölcsönvettem a kis szoknyácskáit. Magamra húztam őket, nagyon jó érzés volt. Amikor már a fodros ruhában voltam, a babaházhoz osontam és birtokba vettem. Hát azt hiszem így kezdődött. Lány akartam lenni. Tudtam, hogy nem helyes, de minden vágyam az volt. Irigyeltem is a húgomat, a ruhái, a játékai miatt. Úgy éreztem én is vagyok olyan szép, mint ő, nekem is olyan ruhák járnának. Lakkos pántos cipő, virággal, fodros kalap az... 2011. június 3. péntek 00:00 -
Hoppá: A meleg Elton John lehet Az Év Apukája!
Történelmi jelölést kapott Elton John és homoszexuális párja, Az Év Apukája címet ugyanis eddig kizárólag heteroszexuális szülőnek ítélték oda. Az énekest meghatotta a jelölés. 2011. május 30. hétfő 15:32 -
Figyeld a magánhangzóját, kiderül, meleg-e?
Egy új tanulmány szerint könnyen rájöhetünk beszélgetőpartnerünk szexuális orientációjára, ha különösnek halljuk azt, ahogyan a magánhangzókat ejti. 2011. május 25. szerda 17:00 -
Melegek díjazták Kim Cattrallt
Kim Cattrall megkapta az amerikai meleg közönség legnevesebb díját, a Golden Gate-díjat. Az elismerést azoknak a hírességeknek adják, akik a homoszexuálisok és leszbikusok megértését támogatják. 2011. május 21. szombat 13:25 -
Előbb lesznek rákosak a melegek - a leszbikusok nehezen gyógyulnak?
Egy amerikai tanulmány szerint a meleg férfiak kétszer nagyobb eséllyel kapnak rákbetegséget, mint heteroszexuális társaik, a biszexuális és leszbikus nők egészsége pedig a felgyógyulás után lesz sokkal rosszabb, mint a többségnek. 2011. május 17. kedd 19:00 -
Hazugsággal védte Balog államtitkár az új Alaptörvényt az ENSZ-ben
A Magyar LMBT Szövetség üdvözli, hogy Magyarország első ENSZ egyetemes időszakos felülvizsgálata során a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek szempontjai hangsúlyosan jelentek meg. Ugyanakkor megütközésünknek adunk hangot, amiért a magyar államot képviselő Balog Zoltán államtitkár hazugsággal kívánta eloszlatni az azonos nemű párok diszkriminációja kapcsán megfogalmazott aggodalmakat. 2011. május 12. csütörtök 20:35 -
A bunker (hetero)
Idén korán érkezett a tavasz. A nap erősen és melegen süt ma, pedig mégcsak március eleje van. Március, Kriszta kedvenc hónapja. Nemcsak azért mert ilyenkor van a születésnapja. Olyan hívogatóak odakinnt a tavasz első napsugarai...A lány szinte érzi az arcán a meleg cirógatását és szinte hallani véli a méhecskék zümmögését ahogy kibambul a levegotlen 3. emeleti osztályteremből. "Velünk van még, Váradi kisasszony?" A történelemtanár lezser megjegyzése fel sem ébresztette volna ábrándozásából, ha a nevét nem említi. Varga tanár úr abban az évben kezdett a gimiben tanítani, és szinte az összes lány bele volt zúgva. Kivéve Krisztát. Őt kifejezetten taszították a férfi markáns vonalai és állandó borostája. Jóképű volt ugyan, de olyan bizarr módon. A férfi mindig sötét farmert viselt, inggel, aminek a legfelső gomblyukát kigombolva hagyta és a... 2011. május 12. csütörtök 00:00 -
A melegpornósok 98 százaléka hetero
Zsolt XXL a maradék két százalékba tartozó, valóban meleg pornószínész a szakma rejtélyeiről beszél. A cikkben csúnyának tartott szavak is szerepelnek. 2011. április 27. szerda 20:23 -
Schmitt Pálnál tüntettek a melegek
Csaknem ezren írták alá azt a petíciót, amelyben több meleg szervezet tiltakozik az új Alaptörvényben rögzített házasság fogalma ellen. A Meleg Egyenjogúságért Koalíció (MEGYEK) képviselői a petíciót délután adták át a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjének, Kiss Norbertnek. 2011. április 21. csütörtök 18:30 -
Ne írja alá a köztársasági elnök a homofób Alaptörvényt!
A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Szövetség és tagszervezetei tiltakozásuknak adnak hangot, amiért az Országgyűlés 2011. április 18-án elfogadta a szexuális kisebbségek jogait korlátozó, az emberi jogok nemzetközi és európai alapelveivel szembemenő Alaptörvényt. Felszólítjuk Schmitt Pál köztársasági elnök urat, hogy a nemzetközi és hazai emberi jogi szervezetek kritikáit is figyelembe véve jelenlegi formájában ne írja alá az Alaptörvényt.tovább 2011. április 20. szerda 06:00 -
Ne írja alá a köztársasági elnök a homofób Alaptörvényt!
A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Szövetség és tagszervezetei tiltakozásuknak adnak hangot, amiért az Országgyűlés tegnap elfogadta a szexuális kisebbségek jogait korlátozó, az emberi jogok nemzetközi és európai alapelveivel szembemenő Alaptörvényt. Felszólítjuk Schmitt Pál köztársasági elnök urat, hogy a nemzetközi és hazai emberi jogi szervezetek kritikáit is figyelembe véve jelenlegi formájában ne írja alá az Alaptörvényt. 2011. április 19. kedd 17:45 -
Biszexuális volt Abraham Lincoln
Meleg elnökök és szexmániás first ladyk. Ezekről a titkokról rántja le a leplet a Hustler című pornómagazin atyja, Larry Flynt legújabb könyvében. A provokációiról ismert szerző műve hosszú évek kutatómunkájának eredménye. 2011. április 19. kedd 15:20 -
Elfogadta a Parlament az új Alkotmányt
Elfogadta a Parlament az új Alkotmányt, amellyel az egykori Magyar Köztársaság csatlakozott azon országok soraiba, melyek alkotmányukban rögzítik a leszbikus és meleg emberek jogainak csorbítását. A házasság intézménye ezentúl csak a heteroszexuális párokat illeti meg. 2011. április 18. hétfő 16:40 -
Vonulni vagy nem vonulni - menni vagy maradni?
Április 9. Közkívánatra: kerekasztal beszélgetés a Meleg Méltóság Menetéről a főszervezőkkel. Szükség van-e a felvonulásra, mi a célja, érdemes-e 2011. április 8. péntek 19:10 -
Kőkori meleg pasit találtak
Egy ötezer éves, Csehországban talált csontvázról feltételezik, hogy az első homoszexuális férfi lehet, akit a történelemből ismerhetünk. Férfi létére ugyanis nôként temették el. 2011. április 8. péntek 10:30 -
A még meleg leves
Megtaláltam a szennyes farmerjának a zsebében egy csaj msn címét, hazudgált össze-visszaBejárat a szakítós.hu-ra [...] Bővebben! 2011. április 7. csütörtök 09:00 -
Nyilatkozat az Egyenjogúságról Tüntetés az Egyenlőségért
Az aláírók a mai napon létrehozták a Meleg Egyenjogúságért Koalíciót (MEGYEK), amely egységesen kíván fellépni a társadalmi egyenlőség érdekében. Első nyilvános megmozdulásuk egy, az alkotmány diszkrimináló rendelkezései elleni tiltakozó tüntetés lesz április 15-én. tovább 2011. március 31. csütörtök 06:42 -
Nyilatkozat az egyenjogúságról Tüntetés az egyenlőségért
A házasság fogalmát kirekesztő módon meghatározó alkotmánytervezet koncepciója ellen aláírásgyűjtésbe kezdett a hazai meleg bloggerek közössége, melyhez csatlakoztak a hazai LMBT szervezetek és más jogvédő, illetve társadalmi szervezetek, közéleti személyiségek is eddig mintegy 700-an. Az aláírók a mai napon létrehozták a Meleg Egyenjogúságért Koalíciót (MEGYEK), amely egységesen kíván fellépni a társadalmi egyenlőség érdekében. Első nyilvános megmozdulásuk egy, az alkotmány diszkrimináló rendelkezései elleni tiltakozó tüntetés lesz április 15-én. 2011. március 30. szerda 20:55 -
Videóval! - Ilyen még nem volt: Meleg pár táncolt a tévés versenyben!
Rendhagyó páros mutatkozott be az osztrák állami televízió táncos show-jában: az egyik, nyíltan homoszexuális moderátor egy ukrán táncosfiúval lépett színpadra. 2011. március 19. szombat 17:29 -
Nyilatkozat az egyenjogúságról
A hazai meleg bloggerek elindítottak egy kis magánakciót a készülő alkotmány azonos neműeket kirekesztő módosítása ellen. Elkészült egy Nyilatkozat, aminek szövege az alábbi linket olvasható: http://nyilatkozatazegyenjogusagrol.blog.hu/ Itt alá is lehet írni a dokumentumot, illetve csatlakozni lehet a facebook rajongói oldalhoz is. A jövő hétre tervezik, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatják az aláírt nyilatkozatot. 2011. március 17. csütörtök 10:05 -
Felvonulás lesz, melegházasság nem
Többszörös csiki-csuki játék után most már biztos: idén is lesz Meleg Méltóság Menet június 18-án, vagyis a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség tagjai a hagyományok szerint felvonulhatnak a fővárosban. A most születő új alkotmány apropót is ad egy demonstrációhoz. 2011. március 11. péntek 10:51 -
Meghalt dr. Romsauer Lajos
Életének 75. évében elhunyt a magyar melegmozgalom úttörője, dr. Romsauer Lajos, pszichiáter. Ahogyan barátai nevezték, Romzi. Az első meleg volt, aki nevét és arcát adta a mozgalomhoz és elnöke volt első magyarországi melegegyesületnek, a Homérosznak. Tette mindezt 1988-ban. 2011. március 1. kedd 23:30 -
Csak a futballisták között nincs meleg?
Egyre több élsportoló vállalja fel a homoszexualitását: most Steve Davies vallott színt. A futballisták közül viszont eddig csak az angol Justin Fashanu állt nyilvánosság elé, majd öngyilkos lett. 2011. március 1. kedd 14:10 -
Meleg rögbijátékos bőrébe bújik Mickey Rourke
Jól haladnak annak a filmnek a munkálatai, amelyben Mickey Rourke egy homoszexuális rögbijátékost alakít. Gareth Thomas az első profi csapatsportoló, aki beismerte, hogy saját neméhez vonzódik. 2011. február 26. szombat 16:25 -
A Facebook mostantól elismeri a meleg élettársi kapcsolatot
A közösségi oldal meleg felhasználói néhány országban már beállíthatják az oldalon családi állapotként, ha bejegyzett élettársi kapcsolatban vannak vagy együtt élnek partnerükkel. 2011. február 23. szerda 15:15 -
Az SzMA üdvözli a bíróság pénteki döntését
A Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését a Meleg Méltóság Menetének útvonalával kapcsolatban. Bízunk benne, hogy a döntés iránymutatásul szolgál minden olyan erőnek, amely megkérdőjelezte a magyar melegek és leszbikusok gyülekezési jogát.tovább 2011. február 22. kedd 07:19 -
A Szivárvány Misszió Alapítvány üdvözli a bíróság pénteki döntését
A Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését a Meleg Méltóság Menetének útvonalával kapcsolatban. Bízunk benne, hogy a döntés iránymutatásul szolgál minden olyan erőnek, amely megkérdőjelezte a magyar melegek és leszbikusok gyülekezési jogát. 2011. február 20. vasárnap 22:25 -
Meleg helyzet: Lukasenka beszólt a német külügyminiszternek
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szombaton kijelentette, hogy nem szereti a "melegeket", és négyszemközti megbeszélésen felszólította a nyíltan homoszexuális német külügyminisztert, Guido Westerwellét, hogy éljen "normális életet". 2011. február 19. szombat 19:34 -
A Meleg Méltóság Menet a módosított útvonalon megrendezhető
A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát, melynek értelmében 2011. június 18. napján a Meleg Méltóság Menet a meghosszabított útvonalon megrendezhető.tovább 2011. február 18. péntek 19:08 -
A bíróság a melegek oldalán, hatályon kívül a rendőrségi tiltás
A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát, melynek értelmében 2011. június 18. napján a Meleg Méltóság Menet a módosított útvonalon megrendezhető. A végzést alább olvashatod. 2011. február 18. péntek 18:00 -
A bíróság döntésére várnak a Budapest Pride szervezői
Benyújtotta keresetét a Fővárosi Bírósághoz a Szivárvány Misszió Alapítvány, melyben kéri a bíróságot, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Meleg Méltóság Menet útvonalának tiltó határozatát helyezze hatályon kívül. Az eljárás során az alapítványt a TASZ képviseli. A beadványt alább olvashatod. 2011. február 15. kedd 16:15 -
Sajtóközlemény: A rendőrség betiltotta a melegfelvonulást
Mi, az aláíró civil szervezetek megdöbbenéssel értesültünk a Budapesti Rendőr-főkapitányság végzéséről, amelyben megtiltotta a 2011. június 18. napján megrendezendő Meleg Méltóság Menetet. Az indok ugyanaz, mint két évvel ezelőtt: a felvonulás akadályozza a forgalmat. A rendőrség az útvonal egy részére korábban már tudomásul vette a felvonulást, a meghosszabbított útvonalat azonban megtiltotta. 2011. február 14. hétfő 20:25 -
A rendőrség betiltotta a melegfelvonulást
Mi, az aláíró civil szervezetek megdöbbenéssel értesültünk a Budapesti Rendőr-főkapitányság végzéséről, amelyben megtiltotta a 2011. június 18. napján megrendezendő Meleg Méltóság Menetet. Az indok ugyanaz, mint két évvel ezelőtt: a felvonulás akadályozza a forgalmat. A rendőrség az útvonal egy részére korábban már tudomásul vette a felvonulást, a meghosszabbított útvonalat azonban megtiltotta. tovább 2011. február 14. hétfő 20:22 -
A rendőrség betiltotta a melegfelvonulást
A Budapesti Rendőrfőkapitányság megtiltotta a 2011. június 18. napján megrendezésre kerülő Meleg Méltóság Menetet. Az indok ugyanaz, mint két évvel ezelőtt: a felvonulás akadályozza a forgalmat. A rendőrség az útvonal egy részére tudomásul vette a felvonulást 2010. szeptemberében, azonban a meghosszabbított útvonalat megtiltotta. 2011. február 14. hétfő 14:15 -
Meleg nyelves csókon vitáznak a focibírók
Meglehetősen furcsa per vette kezdetét a hechingeni bíróságon. A közismerten homoszexuális játékvezetői ellenőr, Manfred Amerell 150 ezer eurós, azaz 41 millió forintos kártérítést követel a 28 esztendős Bundesliga-bírótól, Michael Kemptertől. 2011. február 12. szombat 11:35 -
Friends of Pride partisorozat
A 16. Budapest Pride február 19-én, szombaton a Capella Caféban rendezi meg az első fesztivál-beharangozó és -támogató bulit, melyet még három fog követni a meleg élet legnépszerűbb helyszínein. tovább 2011. február 7. hétfő 21:33 -
Friends of Pride party-sorozat indul februártól
A 16. Budapest Pride február 19-én, szombaton a Capella Caféban rendezi meg az els fesztivál-beharangozó és -támogató bulit, melyet még három fog követni a meleg élet legnépszerűbb helyszínein. 2011. február 5. szombat 18:50 -
Internetsztár lett a meleg szüleiért felszólaló fiatal
Igazi sztár lett alig két nap alatt az a 19 éves fiatal egyetemista, aki büszkén kiállt leszbikus szülei mellett az iowai képviselő-testület előtt. Zach Wahls videóját már közel egymillióan nézték meg a legnagyobb videómegosztón. 2011. február 5. szombat 16:15 -
Melegnek lenni vagy nem lenni
Olaszország kedvenc nőcsábásza meleg szerepet vállalt, hogy elmesélje, milyen meghasonlásban élni. Szerencsére eközben Ferzan Özpetek fogta a kezét, aki nemcsak sokat tud a témáról, de még mindig az egyik legkifinomultabb ízlésű európai rendező. Legújabb filmje, a Szerelem, pasta, tenger igazi nagystílű, szenvedélyes mozi. 2011. január 30. vasárnap 18:55 -
Bekerült a tantervbe a meleg-oktatás
A homoszexualitásra, biszexualitásra és transzneműségre vonatkozó ismeretekkel vegyített tantervet próbálhatnak ki a vállalkozó szellemű brit iskolák egy államilag támogatott kezdeményezésnek köszönhetően, amelynek célja a "meleg közösség létének és eddig elért eredményeinek az ünneplése". 2011. január 30. vasárnap 00:10 -
Képzés jogászok számára: A melegjogok védelmének európai és magyar vonatkozásai
A Háttér Társaság a Melegekért félnapos képzéseket szervez jogászok számára. A képzések célja, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek jogaira vonatkozó európai és magyar szabályozás, valamint esetjog bemutatása révén hatékony segítséget nyújtson a hazai jogászok számára az LMBT közösség érdekében kifejtett jogvédelmi tevékenységhez. 2011. január 29. szombat 18:05 -
Tantervbe foglalták a homoszexuálist Nagy-Britanniában
A homoszexualitásra, biszexualitásra és transzneműségre vonatkozó ismeretekkel vegyített tantervet próbálhatnak ki a vállalkozó szellemű brit iskolák egy államilag támogatott kezdeményezésnek köszönhetően, amelynek célja a "meleg közösség létének és eddig elért eredményeinek az ünneplése". 2011. január 29. szombat 13:47 -
Tarlós meleg keze beindította a Margitsziget fényeit
LED világítást kapott a futókör, így a szabadság jegyében már éjjel is lehet futni a szigeten. A lámpák fénye nem éppen andalító, de legalább alig fogyasztanak. 2011. január 28. péntek 15:22 -
Juicy - 2011. február 19.
Az év elején új meleg party indult útjára Budapesten Juicy néven. A melegeknek és barátaiknak tartott rendezvénynek a népligeti Diesel Arena adott otthon. A buli fergetegesre sikerült. A szervezők máris belelendültek a további bulik megrendezésében. tovább 2011. január 22. szombat 22:40 -
Van-e meleg egyenlőség a jogban?
A közelmúltban az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely büntetni javasolta azonos neműek szexuális kapcsolatát abban az esetben, ha csak az egyik fél nagykorú. 2011. január 17. hétfő 19:00 -
Richard Chamberlain: "Ne valld be, hogy meleg vagy!"
Az idén 75 éves Richard Chamberlain 2003-ban beszélt először a nagy nyilvánosság előtt homoszexualitásáról, azonban befutott pályatársait inkább óva inti a hasonló megnyilatkozásoktól. 2010. december 30. csütörtök 18:29 -
Egy kellemes szombat este (hetero)
Történetem átlagos napnak indult, persze megfűszerezte egy kis esti találka szívem egyetlen szerelmével. Igen későn ébredtem, pedig tudtam, hogy ma sok feladat vár rám. Gyors reggeli, és már ültem is a biciklire, hogy munkába induljak. Egyszerű munka, de még is fárasztó. Neki veselkedtem, és robotoltam, csak robotoltam. Már igen csak közeledett a délután, így véget vetettem fontos teendőimnek, és hazasiettem. Gyorsan rendbe szedtem magam, pár ruhát magamhoz vettem, némi folyadékkal, mert hát igen meleg estére kellett számítsak. Útnak indultam szerelmemhez. Sajnos sok utazás várt rám, mert hétvége lévén elment az utolsó buszom, mellyel pár félóra alatt odaérek, így megkerültem szép hazánkat, de addig is égett bennem a vágy, és a technikai csodáján keresztül élvezhettem kedvesem társaságát. 2010. december 27. hétfő 00:00 -
A homoszexualitás története
Tudni akarja, vajon milyen történeti változásokon ment keresztül a férfiak közti nemi kapcsolat megítélése az őskori beavatási szertartásoktól a 20. századi meleg jogi mozgalmak megjelenéséig? 2010. december 22. szerda 09:00 -
Okos pasikhoz vonzódik a meleg világsztár
Idén vallotta be, hogy homoszexuális, és most azt is megosztotta a nagyközönséggel, hogy leginkább az okos férfiakhoz vonzódik. 2010. december 17. péntek 18:00 -
Meleg-vita: nemet mondott az Alkotmánybíróság
Tegnap nyilvánosságra hozott határozatában az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte, amiért a törvény nem bünteti az azonos nemű 18. év feletti és 14-18. év közötti személyek szexuális kapcsolatát. 2010. december 15. szerda 18:42 -
Ancsának (hetero)
A lány óvatosan húzódott félre a buszon. Bár még reggel volt, de a kánikula így is kifejtette már "jótékony" hatását. Mosdatlan emberek, fülledt, párás levegő. Tömeg. Nem szeretett volna senkihez hozzáérni, de ez a zsúfolt buszon szinte lehetetlen volt. Félig oldalról, félig hátulról egy test nyomakodott hozzá. Már nem volt hova arrébb húzódni - ha csak nem akart egy poros-ruhás emberhez simulni. Halk, meleg hang szólalt meg majdnem a feje búbján: - Bocsánat, de igen passzentosan vagyunk. A lány szinte nem is hallotta, inkább csak érezte a szavakat. Ahogy önkéntelenül a - vélt - hang irányába fordította a fejét, kellemes, friss, fanyar illatot érzett. Nem tudott teljesen visszafordulni, nem láthatta a mögötte álló férfit, de érezte, a hang és az illat együttesen elgyengíti lábait. Önkéntelen mosolyra húzódott a szája, testével még inkább... 2010. december 13. hétfő 00:00 -
VV Jerzy meleg oldalakon mutogatja a farkát
A csatorna tudott arról, hogy a soron kívül bekerült szépfiú pornográf fotózást vállalt. 2010. december 11. szombat 09:27 -
Meleg és puha alsóneműk szexis csajoknak télre
A csinos fehérneműk általában falatnyiak, vékony anyagból vannak, áttesztők, és nem valók télre. Ha kint hideg van, akkor ezeket válaszd, segítünk! 2010. december 9. csütörtök 13:00 -
Gangbang jelenet is van a Flintstone-pornóban
A majdnem kétórás pornófilm végén valakiről kiderül, hogy meleg. 2010. december 3. péntek 18:52 -
PrEP
egy átfogó, több kontinensre kiterjedő tanulmány azt mutatja, hogy a napi egyszeri gyógyszeradaggal csökkenthető a HIV-fertőzés esélye olyan férfiak esetében, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot. (az agyamra megy ez a megfogalmazás, de nem tudok mit tenni, mert rendszeresen kapok én is olyan leveleket, amikben leszögezi a levélíró, hogy nem meleg, hanem csak le szokott feküdni férfiakkal [is].) szóval a truvada (tenofovir + emtricitabin) viszonylag kevés mellékhatás mellett hatékony megelőző tablettának tűnik. ezt a módszert pre-expozíciós profilaxisnak (PrEP) nevezzük. továbbra is aggályos azonban, hogy ha valaki mégis megfertőződik, miközben ezt szedi, az nem lesz-e rezisztens erre a két hatóanyagra, amelyek egyébként nagyon elterjedtek: sok HIV-fertőzött szedi ezeket valami harmadik hatóanyaggal kiegészítve (én is). a vizsgálat IPrEX néven futott, és nagyon sok vitát váltott ki világszerte az aktivisták, orvosok és egészségpolitikusok között. sokan amiatt aggódnak, hogy miközben milliónyi HIV-fertőzött vár arra, hogy hozzáférjen az életmentő gyógyszerekhez, a pénzt most majd inkább majd ilyen megelőzésre költik az egészségügyi rendszerek. az is kérdés, hogy ugyan ki fogja és milyen alapon eldönteni, hogy ki kapjon megelőző kezelést - ezek a vegyületek nem tartoznak a legdrágábbak közé, de mondjuk nem egy aszpirin. végül pedig felmerül az az érv is, hogy a rendszeres tesztelésre, tanácsadásra és óvszer alkalmazására épülő stratégiával szemben ez a módszer esetleg ösztönözheti a kockázatkereső nemi viselkedésmintákat, ami nem csak a HIV, hanem a többi nemi úton terjedő fertőzés miatt is kontraproduktív lenne. ugyanakkor az új módszer előnyei és hasznossága nem vitatható. úgy tűnik, a teljes prevenciós módszertan megváltozik ennek hatására a következő 1-2 éven belül. 2010. november 28. vasárnap 12:20 -
Képek - "Szerelmes vagyok" - házasodna a meleg Ricky Martin!
Megtalálta az igazit a latin macsó - Ricky Martinnak évekbe telt, míg ki merte mondani a nyilvánosság előtt is, hogy homoszexuális. Most azonban világgá kürtöli, mennyire szerelmes. 2010. november 22. hétfő 16:29 -
Záptojásokkal vertek szét egy orosz melegfelvonulást
Záptojásokkal támadt a szentpétervári melegfelvonulás résztvevőire egy több mint 100 fős csoport, hogy szétverje az Oroszországban tartott Meleg büszkeség napját. A szombati melegfelvonulás a támadás miatt mindössze 40 percig tartott, a szervezők azonban így is sikerként könyvelték el. 2010. november 21. vasárnap 12:50 -
pápai gumi
percek alatt körbeszaladt az interneten persze az a marhaság, amit a pápa mondott kétségbeesett igyekezetében, hogy ne tűnjön örökre úgy, mintha a 18. században élne. nem véletlenül linkelem ide a daily telegraph cikkét és nem a reuterst vagy az indexet, mert ebben nem sikkad el egy fontos részlet, ami miatt megint gyűlölni lehet a ratzingert. vedd észre, hogy azt a példát hozza, hogy akkor indokolt lehet az óvszer használata, ha egy MELEG prostituált így igyekszik kivédeni a HIV terjedését, amivel azt is mutatja, hogy felelősen viselkedik embertársaival szemben. megjegyzése egyszerre homofób és kirekesztő, azt sugallja ugyanis, hogy a meleg prostituáltak terjesztik a HIV-et. (azt most hagyjuk is, hogy a prostituált szó már régen nem politikailag korrekt, hanem szexmunkást mondunk, de ezt most itt nem magyarázom el, hogy miért.) egyben azt is sugallja persze, hogy a melegek általában tehetnek a HIV-ről, ami természetesen régen nem igaz: a fertőzőttek többsége nem meleg, nő és nem feltétlenül szexuális úton fertőződik. emelett a HIV-fertőzés rettenetes voltáról beszél - tudjuk jól, hogy pont az ilyen butaságon alapuló ijesztgetés tart vissza rengeteg embert attól, hogy elmenjen tesztre, pedig kellene. a diagnózis nélküli HIV-fertőzés a legveszélyesebb dolog. 2010. november 21. vasárnap 00:15 -
Melegkalandjairól mesélt Havas Henrik
Homoszexuális diákja tett ajánlatot Havas Henriknek. A fiú egy vizsgát követően környékezte meg a tanár urat, aki a televízióban azt is elmesélte, hogy egy alkalommal majdnem megverte meleg riportalanyát. 2010. november 11. csütörtök 12:05 -
Az Alkotmány a miénk is
Magyar LMBT Szövetség tiltakozása a meleg házasságok tilalmának alkotmányba foglalása ellen.Felháborodással értesültünk róla, hogy az alkotmány-előkészítő eseti bizottság az alkotmányba kívánja foglalni a meleg házasságok tilalmát. 2010. október 25. hétfő 02:40 -
Mégsem lehetnek nyíltan homoszexuálisak az amerikai katonák
Újabb fordulat az amerikai hadsereg és a homoszexuálisok viszonyában. Egy fellebbviteli bíróság szerdai döntése értelmében újra betiltják, hogy másságukat nyíltan vállaló katonák is szolgálhassanak. Az amerikai hadsereg azt a nyolc nappal korábbi bírói döntést fellebbezte meg, amely kimondta, hogy véget kell vetni a "ne kérdezd, ne mondd" gyakorlatnak, és meleg, illetve leszbikus újoncokat is lehet toborozni. 2010. október 24. vasárnap 12:20 -
Öngyilkos meleg tinédzserek: megszólalt Obama is
Az amerikai elnök videóüzenetben szólalt meg annak okán, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államokban megszaporodtak az öngyilkosságok a meleg fiatalok körében. Az It Gets Better (Jobb lesz) mozgalomhoz Hillary Clinton csatlakozott elsőként az Obama adminisztrációból. 2010. október 23. szombat 23:05 -
Strasbourg: az államok kötelesek engedélyezni melegfelvonulásokat
Újabb győzelmet arattak a melegszervezetek Strasbourgban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma elmarasztalta Oroszországot a moszkvai meleg méltóság menetének 2006 és 2008 közötti sorozatos betiltása miatt. 2010. október 21. csütörtök 22:55 -
Életfogytiglant kapott a szolgáját megölő meleg szaúdi herceg
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az angliai bíróság azt a meleg szaúdi herceget, aki még az év elején brutális kegyetlenséggel agyonverte szolgáját egy londoni szállodában. Szaúd Abdulaziz bin Nasszer al-Szaúd herceg, a szaúdi király unokája szexrabszolgaként tartotta a fekete férfit, akinek amiatt kellett meghalnia, mert elutasította uralkodója közeledését. 2010. október 20. szerda 19:15 -
Tenisz parti 2. rész (hetero)
Az előző történetben elmesélt tenisz partit követően Kriszta megadta a telefonszámát, hogy ha az időm engedi hívjam, mert szívesen eljönne újra teniszezni. A tenisz partit követő kis hancúrozás emlékeit felidézve hamarosan éltem is a lehetőséggel. Őrömmel fogadta a hívásomat, majd megbeszéltük, hogy a csarnoknál találkozunk. A megbeszélt időpontban rajtunk kívül természetesen senki sem tartózkodott a csarnokban. Mivel nagyon meleg volt én korábban érkeztem, hogy legyen időm a salakot fellocsolni. Közben Kriszta is megérkezett. - Látom te már felkészültél a mérkőzésre, mindjárt jövök én is. - mondta és nekiállt átöltözni. A pályától üvegfallal elválasztott büfében gyorsan ledobta a ruháit, egy bájos mosollyal felém fordult és némi kis pózolással megmutatta gyönyörű testét, majd gyorsan felöltözött és kijött a pályára. 2010. október 18. hétfő 00:00 -
Melyik két pornós leszbizik a képen?
Eljött az ideje az újabb játéknak - a meleg filmekben szereplő Miklós Árpád után (mint helyes megfejtés) pedig most elsősorban a leszbikus jelenetek kedvelőinek a figyelmét kérjük. 2010. október 17. vasárnap 20:40 -
Volt egy nyár (gruppen)
Aznap éppen kurvázni mentem. Emlékszem, nyár volt még és fülledt meleg, de annyira, hogy csak úgy gyöngyözött az ember homloka az izzadságtól. Viszont dacára annak, hogy ennyire megterhelő időjárás volt, sajnos sietnem kellett, hogy a megbeszélt időre odaérjek a csajokhoz - akik már biztosan lélegzetvisszafojtva vártak rám -, nehogy aztán az utolsó pillanatban még lemondják a dolgot, mert azt elég nehezen viseltem volna el. Nagyon ki voltam már éhezve akkor. Szexre, pajzánságra, nőre és pinára. Mint említettem, aznap két lotyóval akartam együtt lenni egyszerre, mivel egy már nem volt elég a különleges kívánságaimhoz, egy lány már nem tudta volna teljesíteni a szexuális akaratomat. Persze így több pénzemben volt dolog, ez igaz, de azt hiszem - még így visszagondolva is -, hogy megérte. Nagyon jót keféltem. 2010. október 14. csütörtök 00:00 -
Utazás a metrón (gruppen)
Huszonnyolc éves csinosnak mondott nő vagyok. Formás hosszú lábam jó fenekem és szép nagy feszes melleim vannak. Különösen a melleimre vagyok büszke, és szeretem, ha megbámulják. Egy meleg nyári éjszaka, utaztam haza a metrón. Késő volt már, nem is volt utas csak hat tizenöt-tizenhat év körüli srác. Zajongtak hangoskodtak és közben engem bámultak. Egy rövid szoknya és egy feszes topp volt rajtam. Észrevettem, hogy a melleimet bámulják, ezért arra gondoltam játszom velük egy kicsit. Előrehajoltam, hogy jobban belássanak a melleim közzé, és feljebb húztam a szoknyám,úgy,hogy egy kicsit kilátszott a bugyim. Láttam, hogy izgatja őket a dolog, ahogy közelebb húzódtak észrevettem, hogy csak úgy dagadozik a nadráglyuk eleje. Ekkor megállt a metró és én leszálltam. Egy parkon sétálok át, hogy lerövidítsem az utat körülbelül a közepén jártam, amikor összetalálkoztam... 2010. október 12. kedd 00:00 -
másik interjú
ezt a második interjút a magyar nemzet online munkatársával készítettem. e-mailben tette fel a kérdéseit, és én is így válaszoltam. továbbra sem szoktam személyesen találkozni senkivel, hogy interjút adjak, nem bízom ehhez eléggé az emberekben. ez az interjú sem jelent meg eddig (szeptember 23-án készült), és sajnos semmilyen hírt sem kaptam arról, hogy miért nem. mindegy, most ide kiteszem. benne van, hogy mit gondolok a dolgokról nagyjából. - Miért döntött úgy, hogy blog írásba kezd? Mindenekelőtt azért, hogy mások ne járjanak úgy, ahogy én jártam. Amikor megkaptam a diagnózisomat, nagyon kevés információ volt elérhető magyarul a HIV-ről és AIDS-ről, és az is ijesztően elavult volt. Ehhez képest az interneten nagyon könnyen és gyorsan tudtam megbízható, könnyen használható és érthető információkat szerezni angolul, németül vagy franciául. Arra gondoltam, hasznos lehet, ha magyarul is elérhető ezeknek az információknak legalább a leglényegesebb része. Így jött létre a Shivamantra blog, majd röviddel utána a www.hivpozitiv.hu honlap. - Négy éve működik az oldala. Ma hány olvasója van? Nem tudom pontosan, mert nem figyelem a statisztikákat. Naponta nagyjából 100 ember kattint a Shivamantra oldalra, míg a www.hivpozitiv.hu forgalma havonta két-háromszáz olvasó. Ez szerintem tisztes, de nem elegendően nagy forgalom. - Milyen visszajelzéseket kapott idáig? Őszintén mondhatom, hogy a visszajelzések eddig szinte kizárólag pozitívak voltak. Sokan keresnek meg azzal, hogy hasznos és érdekes, amit írok. A rosszindulatú kommentelők is elkerülnek, dehát nem is nagyon lehet belekötni az új gyógyszerekkel vagy az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekbe, amiket közzé teszek. Vannak, voltak néhányan, akik jobbító szándékú tanácsokkal kerestek meg, közöttük orvosok, kutatók is. Ezeket a tanácsokat igyekszem mindig megszívlelni. - Volt olyan levél, hozzászólás ami nagy hatással volt önre? Feltétlenül, igen. Voltak olyan hozzászólók, akik megosztották velem saját élményeiket, ezek mindig elgondolkodtatóak, mert rávilágítanak a betegség és a betegek életének sokszínűségére. És mindenképpen tanulságosak azok a megjegyzések is, amiket szkeptikus vagy máshogy tájékozott olvasóktól kapok. Időről időre vannak olyanok, akik megpróbálnak meggyőzni engem arról, hogy pl. a HIV-fertőzés C-vitaminnal vagy fokhagymával gyógyítható, nincs szükség gyógyszerekre. Ezekből rendre olyan építő vita alakul ki, ami más olvasóknak és nekem is tanulságos. A HIV egyelőre gyógyíthatatlan, de gyógyszerekkel nagyon jól karbantartható betegség. - Mit gondol csak HIV pozitívok, vagy egészségesek is olvassák az írásait? Ezt nehéz megmondani, mert az olvasóim közül csak kevesen keresnek meg vagy kommentelnek. A hozzám érkező heti mintegy 5-7 levél alapján úgy gondolom, egyenlő arányban olvasnak HIV-fertőzöttek és nem fertőzött emberek egyaránt. - Ön hat év óta HIV pozitív milyen nehézségekkel kellett szembenéznie az elmúlt években. ( A munkáját el tudja-e végezni, elveszítette-e a barátait, éreztették-e önnel valaha azt, hogy elítélik?) Pontosabban nyolcadik éve élek HIV-vel, és kb. 7 éve szedek gyógyszereket. A betegségem semmiben nem zavarja a munkámat, gyakorlatilag semmilyen kihatással nincs rá. A munkám jelentős részét egy számítógép előtt ülve végzem, illetve sokat utazom, de ezekben a HIV nem akadályoz. Nem kell kevesebbet dolgoznom, ugyanúgy élek, mint előtte: sportolok, találkozom a barátaimmal, élek a családommal, mosok, főzök, takarítok, tanulok és elmegyek moziba. Nem veszítettem el a barátaimat, és a blogírásnak (de nyilván nem a betegségnek) köszönhetően új barátokra is tettem szert. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a családom és a baráti köröm olyan erős és szeretni tudó emberekből áll, akikre támaszkodni tudok. Ugyanakkor értem a kérdésében megbúvó, általános jelenséget: a HIV-fertőzés erősen stigmatizál, és vele kapcsolatban rendkívül sok előítélet és megkülönböztetés létezik. Én is és más aktivisták is pont azon dolgozunk, hogy a megfelelő információk terjesztésével megmutassuk, a HIV-fertőzés ma már nem halálos ítélet, és hogy a közvéleményben terjedő hiedelmek jelentős része ostobaság. Például a HIV a hétköznapi érintkezés során, törölközővel, konyhai eszközökkel, ruházattal, tüsszentéssel semmiképpen nem terjed. - A legtöbb nemi betegségre az orvosok azt mondják, hogy az egyén életvitele, magatartása áll a fertőzés kialakulása mögött. Ön hibásnak érzi-e magát azért, hogy fertőződött lett? (Sok alkalmi kapcsolata volt?) A HIV esetében csak fenntartásokkal lehet azt mondani, hogy nemi betegség. Igaz ez Magyarországon, ahol a nemi úton terjedő járvány a legelterjedtebb, de pl. Romániában közel húszezer (!) olyan HIV-fertőzött él, aki a betegséget nem steril injekciós tűk használata során kapta el gyermekkorában, a nyolcvanas évek közepén. Oroszországban, Ukrajnában vagy a balti államokban a fertőzöttek túlnyomó hányada intravénás droghasználattal fertőződik. Egyes afrikai térségekben továbbra is gyakori a gyermekek anyatej útján történő fertőződése. Ugyanakkor ellentmondást érzek abban, ahogy a HIV-fertőzés kapcsán valóban gyakori ez a megrovó, szigorú álláspont, hogy magára vessen, aki fertőzött: miért nem vigyázott jobban? Nem vagyunk viszont ugyanilyen szigorúak azzal, aki sok évi dohányzás után tüdőrákban szenved, vagy aki évtizedek mozgásszegény életmódja és egészségtelen táplálkozása után cukorbeteg lesz, az alkoholbetegségről ne is beszéljünk. Sőt, ebben az esetben mindeki sajnálkozva ingatja a fejét, hogy hát igen... De ha valaki HIV-fertőzött lett, akkor hajlamosak vagyunk az egészség elvesztése mellett még morális alapon is büntetni a beteget, mintha az bármit is segítene rajta vagy a helyzeten. Nem kell sok alkalmi kapcsolat ahhoz, hogy valaki HIV-fertőzött legyen, egyetlen alkalom is elég lehet. Éppen azt szeretnénk megértetni mindenkivel, hogy aki rendszeresen él nemi életet (mindegy, hogy meleg vagy heteroszexuális), és egy állandó partnernél többel van dolga, akkor hathavonta menjen el tesztre. A HIV nem válogat, a fertőzöttek egyre nagyobb hányada heteroszexuális, és egyre több a nő világszerte. - Hogyan tudta feldolgozni a hírt, hogy megbetegedett? Járt pszichológushoz? Depressziós lett? Nezehen dolgoztam fel, de szerintem mindenkinek nehéz tudomásul venni, ha beteg lesz. Igen, jártam pszichológushoz, de már a diagnózisom előtt is jártam hozzá, tehát csak folytattam. Azt gondolom erről, hogy a felnőtt és érett gondolkodás egyik ismérve éppen az, ha az ember felismeri és felvállalja, hogy segítségre van szüksége, hogy nem tud minden helyzetet mindig egyedül megoldani. Nem lettem depressziós, az nem jellemző rám, de rossz lett a kedvem, azt nem tagadom. Körülbelül egy év telt el, mire napirendre tudtam térni a hír fölött. De azt az első naptól fogva tudtam, hogy élnem kell, mert rengeteg dolgom van a világban. - Milyennek találja a hazai HIV fertőzöttek ellátását? Az amúgy divatos siránkozás és panaszkodás ellenére, miszerint milyen szomorú a magyar egészségügy helyzete, azt kell mondjam, hogy a HIV-fertőzöttek orvosi ellátása Magyarországon minden nehézség mellett is példaszerűen jó. A Szent László Kórházban működő HIV-es osztály orvosai és munkatársai az állandó és egyre növekvő munkateher ellenére alapos és megbízható ellátást nyújtanak. Magyarországon ugyanazok a gyógyszerek és kezelési módszerek elérhetők, mint bárhol a fejlett országokban. Ez egyébként a legjobb megoldás, hiszen a kezelésben lévő HIV-fertőzött, aki rendszeresen szedi a gyógyszerét, évtizedekig szinte teljes egészségben tud dolgozni (fizet adót és társadalombiztosítást), különösebb ellátást nem igényel és általában is jól van. Ami gondot jelent, az a HIV-fertőzöttek ellátása a Szent László Kórházon kívül, ahol általában probléma, hogy még az egészségügyben dolgozók sincsenek tisztában a HIV-fertőzés valódi jellemzőivel. Ezért gyakran keresnek meg engem is HIV-fertőzöttek azzal, hogy segítsünk fogorvost, bőrgyógyászt, egyebet találni, ahova bátran fordulhatnak a kérdéseikkel, bajaikkal. Szerencsére ma már dolgozik egy sor olyan szakorvos is, akik alaposan ismerik a HIV-fertőzés kockázatait, és mentesek az esztelen előítéletektől. - A gazdasági válság a hazai HIV fertőzötteket érintette-e? Ha igen, hogyan? Ennek hatása Magyarországon egyelőre nem érezhető. Eddig is voltak néha kisebb zökkenők a tesztek beszerzésében, a gyógyszerek szállításában, de ezek inkább adminisztratív jellegűek, és nem lettek gyakoribbak. Más országokban, Romániában, a balti államokban vagy főleg Oroszországban azonban nagyon megromlott a helyzet: a fertőzöttek nem kapnak gyógyszert, kényszerű gyógyszerszünetet kell tartaniuk. Pedig ha a HIV-fertőzött nem veszi be a gyógyszerét, akkor előbb-utóbb megbetegszik és meghal. Ezzel a problémával jelenleg már a WHO szintjén foglalkoznak szakemberek: hogyan lehet a válságban meggyengült egészségügyi rendszerekben biztosítani a megbízható ellátást? - A Szent László kórházban megfelelően látják-e el? Hogyan viszonyulnak a HIV betegekhez az orvosok? Hatásosak-e az ön esetében a kapott gyógyszerek? Az első két kérdésre már válaszoltam korábban. A gyógyszerek mindenki esetében hatásosak, ezek nagyon potens és korszerű készítmények. A HIV kezelése úgynevezett kombinációs terápiával történik, melynek során egyszerre legalább három különböző hatóanyag gátolja a HIV szaporodását a beteg vérében különféle mechanizmusokon keresztül. Azért van erre szükség, mert a HIV könnyen mutálódik és rezisztens lesz egy-egy gyógyszerre. Három gyógyszerre azonban már nem tud rezisztens lenni egyszerre. Ezeket a kombinációkat sok évig lehet változatlanul szedni, csak arra kell figyelni, hogy az ember betartsa az utasításokat. A legtöbben kb. 4-5 tablettát szednek naponta egyszer vagy kétszer. Ezzel a kezeléssel a HIV szaporodása nagyjából az eredeti egymilliomod részére lassítható le, azonban nem állítható meg teljesen. Ezért marad a HIV egyelőre gyógyíthatatlan, de karbantartható betegség. - A tabletták szedéséről azt írta, hogy többször abbahagyta ezeket. Miért? Akkoriban még olyan volt a kezelési protokoll, hogy a megfelelően helyreállított immunrendszer mellett abbahagyható volt a kezelés, hogy kevesebb legyen a mellékhatás és olcsóbb a kezelés. Azonban egy időközben lezárult, nagyon nagy, nemzetközi kutatás bebizonyította, hogy ez a módszer nem hoz megfelelő eredményt. Ezért ma már későbben kezdik a gyógyszeres kezelést, de élethosszig tart, szünetek nélkül. A gyógyszerek szedését orvosi felügyelet nélkül egyébként semmiképpen nem szabad megszakítani, mert annak igen veszélyes következményei vannak. - Hogyan bírja elviselni a mellékhatásokat? Lassan csökkenek a tünetei? A mellékhatások nem mindenkit kínoznak egyformán, és általában hat hónapon belül szinte teljesen megszűnnek. Én ma már nem szenvedek semmilyen mellékhatástól, és az egyre fejlettebb gyógyszerek egyre kevesebb mellékhatást is okoznak. Ugyanakkor ahogy minden gyógyszernek, a HIV-gyógyszereknek is vannak hosszabb távú mellékhatásai, amik ellen megfelelő életmóddal, bizonyos kiegészítők szedésével lehet 2010. október 8. péntek 13:15 -
Kaland (hetero)
Fordítás a www.xnxx.com történet részlegéről A hideg és kemény tél közepe felé járt az ido, nem lehetett elég vastagon felöltözni. A csontig hatoló hideget annyira utáltam, hogy szinte péntek és szombat esténként, a nagy bulikba sem volt kedvem elmenni. Ráadásul a lakásom sem annyira meleg, jó vastagon fel kell öltözni mindig, hogy meg ne fázzon az ember. Végül is csak egy bérlakásról volt szó. Mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek az egyik legjobb barátnommel az X klubba. Hogy miért is döntöttem így? Talán a barátnom befolyásolt, talán nem... Nem is ez a lényeges. De valami miatt már reggel éreztem, hogy ez nem egy átlagos nap lesz. Délelott a kedvenc idotöltésemnek hódoltam, elmentem egy edzoterembe. Szeretek ilyen helyekre járni, és nem csak a kigyúrt pasik miatt. Ekkor töltöttem be a 19. életévemet, decemberben. Mikor... 2010. október 4. hétfő 00:00 -
interjú
az elmúlt hetekben két újság is megkeresett, hogy adjak interjút a blogomról, magamról és a HIV-fertőzésről. mindkét felkérésnek örömmel eleget tettem, ám egyik interjú sem jelent meg. ezért most én ide kirakom a kérdéseket és a válaszokat, hogy ne érezzem, teljesen hiába dolgoztam a megírásukkal. először tehát a napi ásznak adott válaszok következnek.Van pár alapinfo amit tudok rólad, javíts ki, ha rosszul. Jelenleg 43 éves férfi vagy, hét éve élsz HIV-vel és egy férfitől kaptad el a betegséget. Igen, ezeket pontosan idézed, vagyis most már 8. éve vagyok HIV-fertőzött, és kb. hét éve szedek gyógyszert. A cikkben milyen keresztnévvel említhetlek (nem muszáj, hogy tényleg a sajátod legyen)? Természetesen leírom a blogos neved is. Ha így kényelmesebb, akkor legyen Péter. Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy beteg vagy? A diagnózisomat egy hétfő reggel kaptam meg, és mivel éppen munkába mentem, nem nagyon volt időm különösebben gondolkodni. Azon a reggelen csak az járt a fejemben, hogy semmiképpen nem késhetek el, és hogy muszáj jól teljesítenem, mert egy csomó ember munkája múlik az én munkámon. Aztán lassan kezdtem feldolgozni a hírt. Hiába tudja az ember, hogy egyszer ez is bekövetkezhet (hiszen azért járunk el tesztre), amikor mégis kiderül, akkor elsőre nagyon ijesztő. Ráadásul nekem az első értékeim is nagyon rosszak voltak, de erről később kiderült, hogy csak laborhiba volt, a helyzet távolról sem olyan rossz, az immunrendszerem nagyon jó állapotban volt, a fertőzés elején kerültem orvoshoz. Sokat sírtam, sokat gondolkodtam, és felkerestem egy szakértő pszichológust is az első napokban. A legelső dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy mindenképpen élnem kell még: rengeteg dolgom van. Van körülöttem egy csomó ember, aki számít rám, és hogy nincs más megoldás, mint folytatni, csak majd most máshogy. Azonnal elkezdtem tanulni a betegségemről, hetekig csak olvastam, mindent, amit el lehetett érni. Akkoriban magyarul még nagyon kevés információ volt elérhető, és az is igen elavult volt. Nagyon hamar megszületett az az elhatározásom is, hogy ezeket az információkat közzéteszem magyarul - ekkor kezdtem el tervezni és csinálni a www.hivpozitiv.hu oldalt, és a blogomat is. Aztán eltelt még egy év, mire ezek meg is jelentek. Mit gondolsz azokról, akik azt mondják, hogy biztos öngyilkosok lennének hasonló esetben? Butaságnak tartom. Ezek a gondolatok alapvetően abból a téves és ma már nagyon elavult képzetből erednek, hogy a HIV-fertőzés maga a halálos ítélet, hogy azzal már nem is érdemes tovább élni. Ez súlyos tévedés. A ma rendelkezésre álló, és Magyarországon is hiánytalanul elérhető gyógyszerek segítségével a HIV-fertőzöttek szinte teljes értékű életet élhetnek. Ugyanúgy lehet dolgozni, tanulni, sportolni, szeretni, nevetni, élni, mint enélkül. De semmiképpen nem akarom elbagatellizálni a betegséget. Nagyon is komoly dologról van szó, nyilván én rövidebb ideig fogok élni, mintha nem lennék fertőzött, a gyógyszerek szedése nagy önfegyelmet és odafigyelést igényel, mert időre kell szedni őket és soha nem szabad kihagyni egy adagot sem, a mellékhatások néha nagyon megviselik az embert. De ami a legnehezebb benne, az az a stigma, ami miatt olyan sokan teljesen indokolatlanul rettegnek a HIV-fertőzöttektől és gyűlölik őket. Azt is gondolom, hogy ahogy minden betegség, a HIV is éppen elég nagy baj annak, aki ebben szenved. Miért tetézzük ezt még gyűlölettel és butaságokkal? Szóval HIV-fertőzés miatt nem érdemes öngyilkosnak lenni. Inkább élni kell, csak kicsit máshogy, mint addig: fokozott felelősséggel tartozol magadért és a társaidért. Mit szóltak a barátaid illetve a szüleid, esetleg a párod amikor elmondtad nekik, hogy HIV+ vagy? Nagyon jól fogadták, de persze nekik is nehéz volt. Volt, aki nagyon megijedt, volt, aki haragudott rám, hogy miért nem vigyáztam jobban. Volt, aki ennek hatására elment tesztre és végiggondolta, vajon kellően óvatos volt-e a kapcsolataiban. Olyan is volt, aki hónapokig a széltől is óvni akart, amíg meg nem értettük, hogy mit jelent HIV-vel élni, hogyan kell azt. Szerencsés vagyok, hogy a barátaim és a családom erős és okos emberekből áll. A párom végigcsinálta velem az egészet, és nagyon derekasan viselkedett, azóta is együtt élünk. Az ember persze megválogatja, hogy kinek mondja el, hogy HIV-fertőzött. Nincs ebben semmi meglepő, főleg ha meggondolod, hogy mennyi stigma és megkülönböztetés ragadt erre a betegségre az elmúlt két évtizedben. Ugyanakkor más betegségről sem szoktunk feltétlenül beszélgetni - az ilyesmi magánügy. Félsz az AIDS-es stádiumtól, a haláltól? Azt gondolom, hogy a haláltól a legtöbb ember fél - én miért lennék kivétel? Abban azonban a tudomány mai állása mellett viszonylag biztos lehetek, hogy nem AIDS-ben fogok meghalni. A gyógyszerek, amiket szedek, megakadályozzák az AIDS kialakulását. A jelenlegi kutatások és statisztikai eredmények azt mutatják, hogy a gyógyszeres kezelésben részesülő HIV-fertőzöttek többnyire ugyanolyan okokból haláloznak el, mint a nem fertőzöttek. Ha eltekintünk a balesetektől, ezek a különféle rákos betegségek (tüdőrák, méhnyakrák, gyomorrák, májrák), illetve életmódbetegségek (dohányzás okozta betegségek, cukorbetegség, elhízás, szívproblémák). Ezeken a betegségeken és állapotokon a HIV-fertőzés ront, ezért fokozott figyelemre és óvatosságra van szükség. De gyógyszeres kezelés mellett majdnem azonos élettartam várható, mint anélkül, éppen ezért a jelenlegi kutatások egyik legfontossabb fókusza a HIV és az öregedés kérdése. Lelkileg mit változtatott meg benned a betegség? Nem pontosan tudom, hogy mit értesz ez alatt. Én előtte is viszonylag józan férfi voltam, ez nem változott. Időközben az identitásom része lett, hogy HIV-fertőzött vagyok. Igyekszem másoknak is segíteni, dolgozom aktivistaként, készítek anyagokat, találkozom emberekkel, de ez korábban is így volt, csak nem a HIV területén voltam aktív. A mának élsz vagy gondolsz a jövőre? Mikor hogy. Természetesen gondolok a jövőre, vannak terveim, amkről tudom, hogyan fogom megvalósítani őket, dolgozom folyamatosan, megtakarításaim vannak, igyekszem minél jobb minőségű életet élni és gyarapodni szellemi és anyagi szempontból egyaránt. Életbiztosításom nincs, mert a biztosítók technikailag máris halottnak tartanak, ezért nem kötnek velem biztosítást. Közben pedig ugyanúgy fizetek adót, mint bárki, teszem a dolgomat. A legtöbb HIV-fertőzött ugyanígy él. Régebben, amikor még nem voltak gyógyszerek és viszonylag biztos volt, hogy pár éven belül meghal a HIV-fertőzött beteg, elég sok ember felszámolta az egzisztenciáját, felélte tartalékait. Közülük sokan viszont életben maradtak (a HIV-fertőzés nem egyenlő a biztos halállal), és most komoly gondjaik vannak: leszázalékoltatták magukat, nem dolgoznak, tartalékaik nincsenek, és vissza kell találniuk a munka világába, hiszen a fizikai egészségük helyreállt. Ezeknek az embereknek a sorsával jelenleg kiterjedt szociológiai vizsgálat foglalkozik Európában. Pontosan hány darab gyógyszert kell szedned naponta? Jelenleg 6 tablettát kell bevennem naponta egyszer, este, valamennyi étellel. De van már olyan gyógyszer is, amiből csak egyet kell bevenni naponta, én azt sajnos nem szedhetem. A HIV kezelése úgynevezett kombinációs terápiával történik, melynek során egyszerre három különböző hatóanyag gátolja a HIV szaporodását a beteg vérében különféle mechanizmusokon keresztül. Azért van erre szükség, mert a HIV könnyen mutálódik és rezisztens lesz egy-egy gyógyszerre. Három gyógyszerre azonban már nem tud rezisztens lenni egyszerre. Ezeket a kombinációkat sok évig lehet változatlanul szedni, csak arra kell figyelni, hogy az ember betartsa az utasításokat. A legtöbben kb. 4-5 tablettát szednek vagy naponta egyszer, vagy kétszer. A napi 4-5 bevétel ideje már sok éve elmúlt. Mit gondolsz arról, hogy a negatívok szerint a HIV ,illetve az AIDS melegbetegség? Ez részben igaz csak. Európának ezen a részén valóban főként melegek HIV-fertőzöttek, de ez a kép némileg torz. Egyrészt Magyarországon ijesztően és elképesztően alacsony a szűrések aránya, úgy értem, az emberek nem mennek el tesztre. Viszont a melegek rendszeresebben és többen járnak tesztre, mert jobban félnek a HIV-től, többet tudnak róla - nem csoda tehát, ha közöttük nagyobb arányban vannak fertőzöttek: hamarabb kiderül. A magukat heteroszexuálisnak valló, de életmódjukban, nemi preferenciáikban kockázatosan élő emberek többsége nem jár el tesztre - minden évben több olyan eset kerül felszínre, ahol nagyon kései stádiumú, gyógyíthatatlan AIDS-beteg kerül kórházba úgy, hogy éveken keresztül soha senkinek nem jutott eszébe HIV-tesztet csináltatni vele. Pontosan ezért nagyon fontos a háziorvosok és az egészségügyi személyzet képzése. Meg kell értetni minél több emberrel, hogy HIV-fertőzött bárki lehet, aki egy állandó partnernél többel él nemi életet és nem védekezik. A világ többi részén ma már többségben vannak a heteroszexuális fertőzöttek, és összességében közel ugyanannyi nő fertőzött, mint férfi. Mindazonáltal régiónként eltérő a járvány jellege, szerkezete. Közép-Európában főleg a melegek (illetve olyan férfiak, akik más férfiakkal fekszenek le - nem biztos, hogy melegnek vallják magukat!), de pl. Romániában nagyon sok olyan beteg van, akik vérátömlesztéssel és oltási kampányokban fertőződtek gyermekkkorban a nyolcvanas évek elején. Kelet-Európában, Oroszországban és a Balti országokban pl. az intravénás droghasználók fertőződnek főként. Jelenleg van párod? Ha igen, gondolom elképesztően nehéz lehetett elmondani a terhed. Igen, van élettársam. Ugyanúgy élünk, mint bármilyen más párkapcsolatban. A HIV+-ok élhetnek biztonságosan nemi életet? Természetesen. A szex elengedhetetlenül fontos része az egészséges életnek. A HIV-fertőzöttek esetében ugyanolyan elvárás a biztonságos szex, mint egyébként. Az óvszerhasználat és a kockázatos szexuális praktikák kerülése elegendő védelmet nyújt, hiszen a HIV semmiképpen nem terjed hétköznapi érintkezéssel (törölköző, evőeszközök, rovarcsípés, közös edények stb.). Ha olyan könnyen lehetne HIV-fertőzést szerezni, ahogy azt sokan tévesen képzelik, akkor már kihaltunk volna mind. Tehát minden körülmények között óvszert kell használni. Folynak kísérletek már módszerekkel is (vaginális zselék, vaginális óvszerek, anális kúpok stb.), de ezek egyelőre nincsenek kereskedelmi forgalomban. Komolyan gondolod, hogy szerencsésebb vagy HIV-vel, mint ha cukorbeteg vagy rákos lennél? Nem szerencsés ez az összehasonlítás, már bánom, hogy ezt írtam régebben. Mintha létezne valamiféle verseny a betegségek között! Mindazonáltal fontos azt tudni, hogy a jelenlegi kezelések mellett gyakorlatilag változatlanul lehet élni, dolgozni, sporolni, utazni vagy bármit csinálni, mint HIV nélkül. Statisztikailag a kezelésben részesülő és a gyógyszert előírás szerint szedő HIV-fertőzöttek hosszabb aktív életre számíthatnak, mint más, elterjedtebb és kevésbé diszkriminált betegségekben szenvedők. Szerinted mi a legnagyobb tévhit a HIV-vel kapcsolatban? Több ilyen is van. Először is, a HIV nem terjed hétköznapi érintkezéssel, tehát nem lehet elkapni villamoson, közös edényektől vagy eldobott zsebkendőtől. A HIV csak fertőzött vérrel, ondóval vagy hüvelyváladékkal, esetleg anyatej útján terjed. Az is közkeletű tévhit, hogy a HIV-fertőzés esetében biztos a lassú, kínos halál. Erről hosszabban írtam fentebb. Elterjedt tévhit nálunk is, hogy a HIV és az AIDS nem létezik, hanem valamiféle összeesküvés csupán, hogy a gyógyszergyárak eladják a gyógyszereket. Ez annyira képtelen, hajmeresztő gondolat, hogy nem is lenne érdemes rá szót vesztegetni, ha nem lennének újra és újra olyanok, akik azért nem mennek el tesztre, illetve nem veszik be a gyógszereiket, mert elhiszik ezt a marhaságot. Fontos tudni még, hogy a HIV-fertőzést csak a HIV-teszt mutatja ki. Nem lehet következtetni semmilyen matekozással (ha megcsókoltam, és előtte fogat mostam, de volt a szájában egy seb, és akkor most fertőzött vagyok-e; ha fáj a torkom három napja, akkor fertőzött vagyok-e) meg egyéb vizsgálatokkal (amikor a szokásos vérvizsgálatból kiderül valami, akkor már régen beteg az ember), hanem el kell menni HIV-tesztre. Mindenkinek azt javasoljuk, aki rendszeresen él nemi életet, és egy állandónál több partnerrel van dolga, hogy hathavonta menjen el tesztre, akkor is ha meleg, akkor is, ha heteró. Az időben felfedezett HIV-fertőzés megnyugtatóan és könnyen kezelhető, ha nem is gyógyítható. A HIV-teszt ingyenes, és kérésre anonim módon készítik el. A szűrőhelyek listáját megtaláljátok a www.hivpozitiv.hu oldalon. Ha bármilyen további kérdésed van, írj. Kérlek szépen, hogy hivatkozz a www.shivamantra.freeblog.hu blogra, és most már a Facebookon is megtalálsz ugyancsak Shivamantra néven.Van pár alapinfo amit tudok rólad, javíts ki, ha rosszul. Jelenleg 43 éves férfi vagy, hét éve élsz HIV-vel és egy férfitől kaptad el a betegséget. Igen, ezeket pontosan idézed, vagyis most már 8. éve vagyok HIV-fertőzött, és kb. hét éve szedek gyógyszert. A cikkben milyen keresztnévvel említhetlek (nem muszáj, hogy tényleg a sajátod legyen)? Természetesen leírom a blogos neved is. Ha így kényelmesebb, akkor legyen Péter. Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy beteg vagy? A diagnózisomat egy hétfő reggel kaptam meg, és mivel éppen munkába mentem, nem nagyon volt időm különösebben gondolkodni. Azon a reggelen csak az járt a fejemben, hogy semmiképpen nem késhetek el, és hogy muszáj jól teljesítenem, mert egy csomó ember munkája múlik az én munkámon. Aztán lassan kezdtem feldolgozni a hírt. Hiába tudja az ember, hogy egyszer ez is bekövetkezhet (hiszen azért járunk el tesztre), amikor mégis kiderül, akkor elsőre nagyon ijesztő. Ráadásul nekem az első értékeim is nagyon rosszak voltak, de erről később kiderült, hogy csak laborhiba volt, a helyzet távolról sem olyan rossz, az immunrendszerem nagyon jó állapotban volt, a fertőzés elején kerültem orvoshoz. Sokat sírtam, sokat gondolkodtam, és felkerestem egy szakértő pszichológust is az első napokban. A legelső dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy mindenképpen élnem kell még: rengeteg dolgom van. Van körülöttem egy csomó ember, aki számít rám, és hogy nincs más megoldás, mint folytatni, csak majd most máshogy. Azonnal elkezdtem tanulni a betegségemről, hetekig csak olvastam, mindent, amit el lehetett érni. Akkoriban magyarul még nagyon kevés információ volt elérhető, és az is igen elavult volt. Nagyon hamar megszületett az az elhatározásom is, hogy ezeket az információkat közzéteszem magyarul - ekkor kezdtem el tervezni és csinálni a www.hivpozitiv.hu oldalt, és a blogomat is. Aztán eltelt még egy év, mire ezek meg is jelentek. Mit gondolsz azokról, akik azt mondják, hogy biztos öngyilkosok lennénekhasonló esetben? Butaságnak tartom. Ezek a gondolatok alapvetően abból a téves és ma már nagyon elavult képzetből erednek, hogy a HIV-fertőzés maga a halálos ítélet, hogy azzal már nem is érdemes tovább élni. Ez súlyos tévedés. A ma rendelkezésre álló, és Magyarországon is hiánytalanul elérhető gyógyszerek segítségével a HIV-fertőzöttek szinte teljes értékű életet élhetnek. Ugyanúgy lehet dolgozni, tanulni, sportolni, szeretni, nevetni, élni, mint enélkül. De semmiképpen nem akarom elbagatellizálni a betegséget. Nagyon is komoly dologról van szó, nyilván én rövidebb ideig fogok élni, mintha nem lennék fertőzött, a gyógyszerek szedése nagy önfegyelmet és odafigyelést igényel, mert időre kell szedni őket és soha nem szabad kihagyni egy adagot sem, a mellékhatások néha nagyon megviselik az embert. De ami a legnehezebb benne, az az a stigma, ami miatt olyan sokan teljesen indokolatlanul rettegnek a HIV-fertőzöttektől és gyűlölik őket. Azt is gondolom, hogy ahogy minden betegség, a HIV is éppen elég nagy baj annak, aki ebben szenved. Miért tetézzük ezt még gyűlölettel és butaságokkal? Szóval HIV-fertőzés miatt nem érdemes öngyilkosnak lenni. Inkább élni kell, csak kicsit máshogy, mint addig: fokozott felelősséggel tartozol magadért és a társaidért.Mit szóltak a barátaid illetve a szüleid, esetleg a párod amikor elmondtadnekik, hogy HIV+ vagy?Nagyon jól fogadták, de persze nekik is nehéz volt. Volt, aki nagyon megijedt, volt, aki haragudott rám, hogy miért nem vigyáztam jobban. Volt, aki ennek hatására elment tesztre és végiggondolta, vajon kellően óvatos volt-e a kapcsolataiban. Olyan is volt, aki hónapokig a széltől is óvni akart, amíg meg nem értettük, hogy mit jelent HIV-vel élni, hogyan kell azt. Szerencsés vagyok, hogy a barátaim és a családom erős és okos emberekből áll. A párom végigcsinálta velem az egészet, és nagyon derekasan viselkedett, azóta is együtt élünk. Az ember persze megválogatja, hogy kinek mondja el, hogy HIV-fertőzött. Nincs ebben semmi meglepő, főleg ha meggondolod, hogy mennyi stigma és megkülönböztetés ragadt erre a betegségre az elmúlt két évtizedben. Ugyanakkor más betegségről sem szoktunk feltétlenül beszélgetni - az ilyesmi magánügy. Félsz az AIDS-es stádiumtól, a haláltól? Azt gondolom, hogy a haláltól a legtöbb ember fél - én miért lennék kivétel? Abban azonban a tudomány mai állása mellett viszonylag biztos lehetek, hogy nem AIDS-ben fogok meghalni. A gyógyszerek, amiket szedek, megakadályozzák az AIDS kialakulását. A jelenlegi kutatások és statisztikai eredmények azt mutatják, hogy a gyógyszeres kezelésben részesülő HIV-fertőzöttek többnyire ugyanolyan okokból haláloznak el, mint a nem fertőzöttek. Ha eltekintünk a balesetektől, ezek a különféle rákos betegségek (tüdőrák, méhnyakrák, gyomorrák, májrák), illetve életmódbetegségek (dohányzás okozta betegségek, cukorbetegség, elhízás, szívproblémák). Ezeken a betegségeken és állapotokon a HIV-fertőzés ront, ezért fokozott figyelemre és óvatosságra van szükség. De gyógyszeres kezelés mellett majdnem azonos élettartam várható, mint anélkül, éppen ezért a jelenlegi kutatások egyik legfontossabb fókusza a HIV és az öregedés kérdése. Lelkileg mit változtatott meg benned a betegség? Nem pontosan tudom, hogy mit értesz ez alatt. Én előtte is viszonylag józan férfi voltam, ez nem változott. Időközben az identitásom része lett, hogy HIV-fertőzött vagyok. Igyekszem másoknak is segíteni, dolgozom aktivistaként, készítek anyagokat, találkozom emberekkel, de ez korábban is így volt, csak nem a HIV területén voltam aktív. A mának élsz vagy gondolsz a jövőre? Mikor hogy. Természetesen gondolok a jövőre, vannak terveim, amkről tudom, hogyan fogom megvalósítani őket, dolgozom folyamatosan, megtakarításaim vannak, igyekszem minél jobb minőségű életet élni és gyarapodni szellemi és anyagi szempontból egyaránt. Életbiztosításom nincs, mert a biztosítók technikailag máris halottnak tartanak, ezért nem kötnek velem biztosítást. Közben pedig ugyanúgy fizetek adót, mint bárki, teszem a dolgomat. A legtöbb HIV-fertőzött ugyanígy él. Régebben, amikor még nem voltak gyógyszerek és viszonylag biztos volt, hogy pár éven belül meghal a HIV-fertőzött beteg, elég sok ember felszámolta az egzisztenciáját, felélte tartalékait. Közülük sokan viszont életben maradtak (a HIV-fertőzés nem egyenlő a biztos halállal), és most komoly gondjaik vannak: leszázalékoltatták magukat, nem dolgoznak, tartalékaik nincsenek, és vissza kell találniuk a munka világába, hiszen a fizikai egészségük helyreállt. Ezeknek az embereknek a sorsával jelenleg kiterjedt szociológiai vizsgálat foglalkozik Európában.Pontosan hány darab gyógyszert kell szedned naponta? Jelenleg 6 tablettát kell bevennem naponta egyszer, este, valamennyi étellel. De van már olyan gyógyszer is, amiből csak egyet kell bevenni naponta, én azt sajnos nem szedhetem. A HIV kezelése úgynevezett kombinációs terápiával történik, melynek során egyszerre három különböző hatóanyag gátolja a HIV szaporodását a beteg vérében különféle mechanizmusokon keresztül. Azért van erre szükség, mert a HIV könnyen mutálódik és rezisztens lesz egy-egy gyógyszerre. Három gyógyszerre azonban már nem tud rezisztens lenni egyszerre. Ezeket a kombinációkat sok évig lehet változatlanul szedni, csak arra kell figyelni, hogy az ember betartsa az utasításokat. A legtöbben kb. 4-5 tablettát szednek vagy naponta egyszer, vagy kétszer. A napi 4-5 bevétel ideje már sok éve elmúlt. Mit gondolsz arról, hogy a negatívok szerint a HIV illetve az AIDS melegbetegség? Ez részben igaz csak. Európának ezen a részén valóban főként melegek HIV-fertőzöttek, de ez a kép némileg torz. Egyrészt Magyarországon ijesztően és elképesztően alacsony a szűrések aránya, úgy értem, az emberek nem mennek el tesztre. Viszont a melegek rendszeresebben és többen járnak tesztre, mert jobban félnek a HIV-től, többet tudnak róla - nem csoda tehát, ha közöttük nagyobb arányban vannak fertőzöttek: hamarabb kiderül. A magukat heteroszexuálisnak valló, de életmódjukban, nemi preferenciáikban kockázatosan élő emberek többsége nem jár el tesztre - minden évben több olyan eset kerül felszínre, ahol nagyon kései stádiumú, gyógyíthatatlan AIDS-beteg kerül kórházba úgy, hogy éveken keresztül soha senkinek nem jutott eszébe HIV-tesztet csináltatni vele. Pontosan ezért nagyon fontos a háziorvosok és az egészségügyi személyzet képzése. Meg kell értetni minél több emberrel, hogy HIV-fertőzött bárki lehet, aki egy állandó partnernél többel él nemi életet és nem védekezik. A világ többi részén ma már többségben vannak a heteroszexuális fertőzöttek, és összességében közel ugyanannyi nő fertőzött, mint férfi. Mindazonáltal régiónként eltérő a járvány jellege, szerkezete. Közép-Európában főleg a melegek (illetve olyan férfiak, akik más férfiakkal fekszenek le - nem biztos, hogy melegnek vallják magukat!), de pl. Romániában nagyon sok olyan beteg van, akik vérátömlesztéssel és oltási kampányokban fertőződtek gyermekkkorban a nyolcvanas évek elején. Kelet-Európában, Oroszországban és a Balti országokban pl. az intravénás droghasználók fertőződnek főként.Jelenleg van párod? Ha igen, gondolom elképesztően nehéz lehetett elmondani a terhed. Igen, van élettársam. Ugyanúgy élünk, mint bármilyen más párkapcsolatban. A HIV+-ok élhetnek biztonságosan nemi életet? Természetesen. A szex elengedhetetlenül fontos része az egészséges életnek. A HIV-fertőzöttek esetében ugyanolyan elvárás a biztonságos szex, mint egyébként. Az óvszerhasználat és a kockázatos szexuális praktikák kerülése elegendő védelmet nyújt, hiszen a HIV semmiképpen nem terjed hétköznapi érintkezéssel (törölköző, evőeszközök, rovarcsípés, közös edények stb.). Ha olyan könnyen lehetne HIV-fertőzést szerezni, ahogy azt sokan tévesen képzelik, akkor már kihaltunk volna mind. Tehát minden körülmények között óvszert kell használni. Folynak kísérletek már módszerekkel is (vaginális zselék, vaginális óvszerek, anális kúpok stb.), de ezek egyelőre nincsenek kereskedelmi forgalomban. Komolyan gondolod, hogy szerencsésebb vagy HIV-vel, mint ha cukorbetegvagy rákos lennél? Nem szerencsés ez az összehasonlítás, már bánom, hogy ezt írtam régebben. Mintha létezne valamiféle verseny a betegségek között! Mindazonáltal fontos azt tudni, hogy a jelenlegi kezelések mellett gyakorlatilag változatlanul lehet élni, dolgozni, sporolni, utazni vagy bármit csinálni, mint HIV nélkül. Statisztikailag a kezelésben részesülő és a gyógyszert előírás szerint szedő HIV-fertőzöttek hosszabb aktív életre számíthatnak, mint más, elterjedtebb és kevésbé diszkriminált betegségekben szenvedők. Szerinted mi a legnagyobb tévhit a HIV-vel kapcsolatban? Több ilyen is van. Először is, a HIV nem terjed hétköznapi érintkezéssel, tehát nem lehet elkapni villamoson, közös edényektől vagy eldobott zsebkendőtől. A HIV csak fertőzött vérrel, ondóval vagy hüvelyváladékkal, esetleg anyatej útján terjed. Az is közkeletű tévhit, hogy a HIV-fertőzés esetében biztos a lassú, kínos halál. Erről hosszabban írtam fentebb. Elterjedt tévhit nálunk is, hogy a HIV és az AIDS nem létezik, hanem valamiféle összeesküvés csupán, hogy a gyógyszergyárak eladják a gyógyszereket. Ez annyira képtelen, hajmeresztő gondolat, hogy nem is lenne érdemes rá szót vesztegetni, ha nem lennének újra és újra olyanok, akik azért nem mennek el tesztre, illetve nem veszik be a gyógyszereiket, mert elhiszik ezt a marhaságot. Fontos tudni még, hogy a HIV-fertőzést csak a HIV-teszt mutatja ki. Nem lehet következtetni semmilyen matekozással (ha megcsókoltam, és előtte fogat mostam, de volt a szájában egy seb, és akkor most fertőzött vagyok-e; ha fáj a torkom három napja, akkor fertőzött vagyok-e) meg egyéb vizsgálatokkal (amikor a szokásos vérvizsgálatból kiderül valami, akkor már régen beteg az ember), hanem el kell menni HIV-tesztre. Mindenkinek azt javasoljuk, aki rendszeresen él nemi életet, és egy állandónál több partnerrel van dolga, hogy hathavonta menjen el tesztre, akkor is ha meleg, akkor is, ha heteró. Az időben felfedezett HIV-fertőzés megnyugtatóan és könnyen kezelhető, ha nem is gyógyítható. A HIV-teszt ingyenes, és kérésre anonim módon készítik el. A szűrőhelyek listáját megtaláljátok a www.hivpozitiv.hu oldalon.Ha bármilyen további kérdésed van, írj. Kérlek szépen, hogy hivatkozz a www.shivamantra.freeblog.hu blogra, és most már a Facebookon is megtalálsz ugyancsak Shivamantra néven. 2010. október 2. szombat 12:45 -
Öngyilkosságba kergették meleg évfolyamtársukat amerikai diákok
Öngyilkosságot követett el egy amerikai diák, miután két évfolyamtársa titokban, az interneten élőben közvetítette, ahogyan kollégiumi szobájában egy másik fiúval szeretkezik. Tyler Clementi 18 éves volt. Az eset kapcsán Ellen DeGeneres az Egyesült Államokban a fiatalok között egyre terjedő iskolai zaklatásokra hívta fel a figyelmet, amely a meleg, leszbikus és transznemű diákok ellen irányul. 2010. október 1. péntek 07:45 -
A canterbury érseket nem zavarják a meleg püspökök
A canterburyi érseknek "nincs problémája" a meleg püspökökkel - erről maga Rowan Williams, az anglikán egyház vezetője beszélt a The Times szombati számában megjelent interjúban. 2010. szeptember 30. csütörtök 01:50 -
Több a meleg, leszbikus és biszex karakter a sorozatokban
Az amerikai nagy csatornákra készített tévésorozatokban több a meleg, leszbikus és biszex karakter, mint egy évvel korábban. A Gay & Lesbian Alliance Against Defamation (GLAAD) számításai szerint a főműsoridős, nagy tévékre készített sorozatokban nagyjából minden huszonötödik szereplő meleg, leszbikus vagy biszexuális, ez pedig 3 százalékkal több, mint a 2009-2010-es tévés szezonban volt. 2010. szeptember 30. csütörtök 00:10 -
A homoszexuális párok heteroszexuális gyermekre vágynak
Arlene Istar Lev, szociális munkás szerint azok a gyermekek, akik leszbikus, meleg, vagy biszexuális családban nőnek fel, pszichológiailag egészségesnek tekinthetőek, és gyakran jobb teljesítményre képesek, mint társaik. 2010. szeptember 28. kedd 08:55 -
Másokról - nem csak másoknak
Tavaly több mint kétezren válogattak az Inakosť Filmfesztivál meleg és leszbikus filmjeinek kínálatából. Ez mindenképpen előrelépés a kezdetekhez, illetve a korábbi évekhez képest, amikor hatszáz körül mozgott a látogatottság. 2010. szeptember 28. kedd 05:40 -
Azonos nemű párok - és a gyereknevelés
Arlene Istar Lev, szociális munkás szerint azok a gyermekek, akik leszbikus, meleg, vagy biszexuális családban nőnek fel, pszichológiailag egészségesnek tekinthetőek, és gyakran jobb teljesítményre képesek, mint társaik. 2010. szeptember 28. kedd 04:50 -
Mary Zsuzsit meleg fiú szédíti?
Homoszexuális társkereső oldalon keres párt Lóránt, aki napokkal ezelőtt a Bors hasábjain nyilatkozta: ő és Mary Zsuzsi szerelmesek. A művésznő semmit sem tud a fiú ügyeiről. 2010. szeptember 25. szombat 07:15 -
Neonácik és bevándorlók a melegek ellen
Múlt pénteken Guido Westerwelle német külügyminiszter végre jegyzőkönyvvezető elé vitte barátját, Michael Mronzt, akivel már évek óta együtt él. Látszólag a németek igen lazán viszonyulnak a meleg témákhoz, ami azért csalóka, hisz - enyhén szólva - itt sem mindenki osztja a homoszexuális érzelmek liberális megközelítését. 2010. szeptember 24. péntek 16:55 -
büntetendő?
egy új kutatás az egyesült államokban azt mutatja, hogy a meleg férfiak kétharmada támogatná, hogy a védekezés nélküli anális szex a HIV-státusz felfedése nélkül legyen büntetendő cselekmény. tehát ha valaki tudja magáról, hogy HIV-fertőzött, de nem mondja el, és úgy dug meg valakit védekezés nélkül, akkor az minősüljön bűncselekménynek a többség szerint. nem meglepő módon a nem fertőzöttek és a tesztet nem csináltató férfiak voltak túlnyomó többségben a támogatók között. ugyanakkor érdekes tanulsága a vizsgálatnak, hogy azok a fiatalabb férfiak, akik nem járnak el tesztre, ezt egyfajta prevenciós stratégiaként értelmezik: ha a jogszabály is tiltaná, akkor kevésbé kellene számolniuk a kockázattal, ha valakivel védekezés nélküli anális szexet folytatnak. továbbra is megdöbbentős és elgondolkodtató az (magyarországon is), hogy milyen nehezen szánják el maguka az emberek a tesztre. ugyanakkor a bírósági gyakorlatban általában továbbra is rendkívül problematikus a HIV-fertőzés bizonyítása. 2010. szeptember 23. csütörtök 14:45 -
Egy üzletasszony naplója 3.rész (gruppen)
9. fejezet Marokkó Egyik régi vágyálmom teljesült, amikor Hans kíséreteként megérkeztem Marrakechbe. Már októbert írtunk, de az idő így is meleg és fülledt volt. A szállodában bejelentkezés után a hordár átvette csomagjainkat és a szobánkhoz vezetett minket. Luxusszálloda volt, de nem elnöki lakosztály, normál franciaágyas, szép tágas szobával, erkéllyel. Beléptünk a szobába. Elöl ment Hans, utána én, majd a hordár, aki egy jóképű, arab tini srác volt, kiválóan beszélt franciául, angolul, spanyolul. Gyakorlaton lehetett, gondolom. Na, miért is ne tegyük a fiú számára emlékezetessé ezt a napot? Mikor a szoba közepére értem, levettem a blúzomat és miniszoknyámat lecsúsztattam a combomon. A bokámon tekergő ruhával szembefordultam a fiúval. Francia neve volt, Gérard. Ott álltam a 16 év körüli, izmos, jóképű Gérard előtt... 2010. szeptember 23. csütörtök 00:00 -
VándorMások túrák az év végéig
A verőfényesnek ígérkező hétvége sportos eltöltésére invitál a VándorMások meleg(barát) túracsoport. Szombatra izgalmas kerékpártúrát szervezett Gazsi, unalmasnak hitt tájakra. Részletek alább és a programajánlóban. 2010. szeptember 20. hétfő 06:20 -
Vannak, akik azt hiszik, meleg vagyok
James Franco, aki több meleg szereppel vívott ki magának elismerést a filmvilágban, kijelentette, hogy bár szereti ezeket az alakításait, nem homoszexuális. 2010. szeptember 18. szombat 20:10 -
Petting Szilvivel (hetero)
- Mit mocorogsz annyit? - kérdezte Szilvi. - Kényelmetlen a nyereg, nyomja a kövér seggem. Nem bicikliztem már három éve, teljesen elszoktam tőle. Úgy nézhetek ki, mintha egy párnát köszörülnének - feleltem tárgyilagosan. Szilvi arcán széles mosoly jelent meg. Szeretem a mosolyát, a nevetését. Egyenesen haladtunk a horgásztó irányába, ami a falutól kb. hat kilométerre található, a szomszéd község határában. Fülledt meleg volt, a horizonton Vác felől sötét fellegek gyülekeztek. - És ha elkap a vihar, mit csinálunk? - Nem kap el - feleltem - abból az irányból nem kapunk esőt. - Biztos? - kérdezte félénken. - Biztos. Ne néz így rám, itt nőttem fel, tudom honnan esik és honnan nem. Meg különben is, tető alatt leszünk. 2010. szeptember 16. csütörtök 00:00 -
fiatalok
a guardian cikke ismét felhívja a figyelmet arra a jelenségre, amiről évek óta beszélünk, és ami magyarországon is egyre nyomasztóbb: egyre inkább a fiatal meleg férfiak körében terjed a hiv. ezt a jelenséget egész európában továbbra is (évek óta) erős szifiliszjárvány kíséri. ezek arra vallanak, hogy a fiatal férfiak, akik férfiakkal szexelnek, nem használnak óvszert. eddig jellemzően az volt a közvélekedés, hogy a hiv-járvány elsődleges motorjai az afrikai bevándorlók, akik heteroszexuális kapcsolatokban és intravénás szerhasználat útján terjesztik a hiv-et. azonban a friss fertőzöttek túlnyomó része b típusú vírussal fertőzött, ami afrikában igen ritka, fehér, fiatal és főleg férfi. a szerhasználók és a heteroszexuális kapcsolatok esetében kiegyenlítettebb lenne a nemek aránya. minden jel szerint ennek a hiányos vagy téves információk miatti nagyobb kockázatvállalás az oka a szexben. a fiatal meleg férfiak hamarabb és könnyebben mennek bele kockázatosabb szexuális gyakorlatba, és a körükben a szerhasználat és az alkoholfogyasztás is gyakoribb. mindezen nem segít az a téves, de sajnos egyre terjedő elképzelés, hogy a hiv-fertőzés már nem is olyan nagy ügy, "legfeljebb beveszem a gyógyszert". ennél pedig jóval nagyobb a hatása: a hiv-fertőzés továbbra is gyógyíthatatlan betegség, és akkor is nehéz vele együttélni, ha többen igyekszünk úgy tenni, mintha nem lenne az. (a kép csak csalétek.) 2010. szeptember 13. hétfő 22:35 -
Amerikában az alkotmány védi a meleg katonákat
Alkotmányellenes az amerikai hadseregnek az a szabálya, amely szerint a homoszexualitásukat nyíltan vallók nem teljesíthetnek katonai szolgálatot - állapította meg csütörtökön egy dél-kaliforniai szövetségi bíró. 2010. szeptember 11. szombat 04:40 -
Robbie Williams meleg helyzetben!
Robbie Williams és Gary Barlow új videoklipje alaposan felkavarta az állóvizet. A Shame című videóban a két srác a Túl a barátságon című film mintájára egy homoszexuális párt alakít, ami a túlságosan élethűre sikeredett. Korábban is keringetek pletykák Robbie Williams másságáról, de nemrég történ esküvőjével, ezek a sejtelmek feledés homályába merültek. Az emberek, most újra találgatnak. Vajon mi lehet az igazság? 2010. augusztus 30. hétfő 15:08 -
Előnyben a homoszexuális madarak
Egyed lúdfajok hímjeinek ötöde meleg kapcsolatban él, könnyeben nevelik az utódokat. 2010. augusztus 30. hétfő 08:51 -
Egy koszorúslány története (hetero)
Történetem tavaly nyáron esett meg unokanővérem esküvőjén. Őrült meleg volt, így a két lehetőség közül a lengébb öltözetet választottam: bokáig érő rózsaszín szűk ruha, oldalt fél combig felhasítva, elöl mély dekoltázs, nyakban megkötős, így a hátam teljesen szabadon maradt. Ez volt az én koszorúslány ruhám, ami elég nagy sikert aratott a násznép férfi tagjainál, melleim után (nem mondható éppen kicsiknek, sőt...) a fenekemet vették szemügyre. Jó érzéssel töltött el, hogy vonzónak és szexisnek találtak, bár többet is nézhettek volna a szemembe. Én a barátommal voltam, akivel egyébként is nagyon jól megértettük egymást mindenben, most Ő is tágra nyílt szemekkel nézett, akkor látott először ebben a ruhában. Mivel boxeralsót hord és a szövetnadrág sem igazán lapítja az embert, rögtön ágaskodni kezdett az alsója. Erre persze én is... 2010. augusztus 26. csütörtök 00:00 -
Meleg büszkeség napja - már a nepáli fővárosban is
Több száz nepáli homoszexuális, leszbikus és transzszexuális vonult fel szerdán tánccal, zenével, a monszunesőnek fittyet hányva a nepáli Katmanduban a meleg büszkeség napján. 2010. augusztus 25. szerda 19:38 -
Kiéhezve (hetero)
Fárasztó, átdolgozott munkanap után találkoztunk a bevásárlóközpont előtt fütyülő, még mindig télies szélben. Sietős, gyors puszi, majd hazazötykölődtünk a csúf sárga villamoson. A másik szavába vágva, egymásra licitálva meséltük a másiknak a nap történéseit, tudva, hogy mindenkit a maga élménye foglalkoztat, jóformán oda sem figyeltünk a másikra. Átfagyva, éhesen érkeztünk a meleg lakásba. A legénylakások szokásos rendetlensége, halmokban álló vasalatlan ruhakupacok, szétdobált nyakkendők, felgyűrt ágytakaró, a héten elfogyasztott pár dobozos sör maradványai szanaszét, a nappaliban a pasik vasárnapi pókerpartijának romjai. Az előszobában lekerültek rólunk a kabátok, és párom büszkén húzta ki magát új vászonblúzában. A durvának látszó, mégis finom anyag megfeszült erős, gömbölyű mellein, az apró gombok egész... 2010. augusztus 19. csütörtök 00:00 -
Béranya akar lenni a kebelcsoda
Katie Price a fejébe vette, hogy gyerekhez segíti meleg barátait, és elvállalja a béranya szerepét. Újdonsült férje azonban azt mondja, amíg ő a környéken van, nem lesz ebből semmi... 2010. augusztus 15. vasárnap 14:45 -
Az első homoszexuális
Ma már az egyik első meleg szabadságharcosként tartják számon a homoszexuális kifejezést kiötlő Kertbeny Károly irodalmárt, akinek a síremlékét nemrég magyar neonácik gyalázták meg - írja a HVG legfirssebb 2010. 31. száma. tovább 2010. augusztus 7. szombat 11:21 -
Meleg dráma állhat a rendőrgyilkosság hátterében
Szerelemféltés áll az alsóörsi rendőrgyilkosság hátterében, állították az áldozatot és a tettest is jól ismerő helybeli forrásaink. A rendőrt lelövő férfi öngyilkos lett, és meghalt egy, az ügyhöz semmilyen módon nem kapcsolódó 21 éves, vétlen főiskolás is. 2010. augusztus 5. csütörtök 08:20 -
Ismét joguk van házasodni a melegeknek és leszbikusoknak Kaliforniában
Egy szövetségi bíróság szerdai ítéletében alkotmányellenesnek nyilvánította, hogy a leszbikus és meleg párok nem köthetnek házasságot Kalifornia államban. Ez a döntés lényegében megsemmisítette a Proposition 8" néven elhíresült népszavazást, melyen maguk az állam lakosai mondtak nemet a házasság intézményének kiterjesztésére. 2010. augusztus 5. csütörtök 08:20 -
Európai Meleg Rendőri Egyesület
Az Európai Meleg Rendőri Egyesület (European Gay Police Association, az EGPA) éves, 4 napos kongresszusa 2010. június 30-án nyílt meg Bécsben. Nagyszerű esemény volt, melyet a reneszánsz Marriott Hotelben rendeztek meg Ewald Widi, a GayCops Ausztria elnöke szervezésében. 120 fő vett részt rajta, Magyarország mellett Belgium is először. Mi egy 5 fős magyar csoporttal képviseltük országunkat, mely az első kelet-európai részvételt is jelentett. tovább 2010. augusztus 4. szerda 19:30 -
Nincs helye a nemi sztereotípiáknak az oktatásban
A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség és a Stop-Férfierőszak Projekt aggódva figyeli a minden szakmai alapot nélkülöző pánikkeltést az óvodai tanterv nemi sztereotípiákra vonatkozó részével kapcsolatban. 2010. augusztus 3. kedd 01:35 -
Első melegfelvonulására készül Nepál
Idén először rendeznek Nepálban melegfelvonulást - mondta kedden az ország parlamentjének egyetlen nyíltan homoszexuális képviselője. Sunil Pant reményei szerint háromezer meleg, leszbikus, transzvesztita és transzszexuális, Nepálból és a környező országokból érkező résztvevő vonul majd fel Katmandu utcáin augusztus 25-én. 2010. július 30. péntek 02:40 -
Meleg barátjának akar szülni a híresség
Katie Price alighanem annyira élvezi az anyaságot, hogy nem szeretné, ha a szülővé válás csodájából legjobb barátja Gary Cockerill és partnere, Phill Turner kimaradnának. Ezért maga ajánlotta fel a meleg párnak, hogy szívesen megszülné gyermeküket. 2010. július 30. péntek 02:40 -
Pink cunami Németországban
Nyerj egy fantasztikus hétvégét Németországban, Berlinben "Európa meleg fővárosában" a Német Turisztikai Hivatal (DZT) és a Malév jóvoltából! 2 éjszakás utazás repülőjeggyel, szállással 2 fő részére! Hogyan? Nem kell mást tenni, minthogy válaszolsz az alábbi kérdésekre (http://www.naiad.hu/nemetorszag/_18_gaygermany/).Sorsolás: 2010.08.27. tovább 2010. július 28. szerda 17:01 -
Strasbourg kiáll
Magyar vonatkozású strasbourg-i döntés: nem tehető különbség az azonos és különnemű párok között Alig egy hónappal azután, hogy a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, a stabil párkapcsolatban élő azonos nemű párokat családnak kell tekinteni, újabb - magyar vonatkozású - ügyben hozott a meleg és leszbikus párok jogait bővítő döntést a bíróság. tovább 2010. július 28. szerda 05:36 -
Melegbárokban szexeltek a vatikáni papok: lefotózták őket
"A római papok 98 százaléka meleg" - állítja egy nyilatkozóÚjabb szexbotrány a Vatikánban. Egy olasz magazin riporterei több katolikus papot leplezett le, akik melegbárokban létesítettek alkalmi kapcsolatokat. A Silvio Berlusconi érdekeltségébe tartozó Panorama című hetilap szerint Rómában számos olyan egyházi személy van, akik kettős életet élnek. 2010. július 25. vasárnap 21:15 -
Melegbárokba járnak a papok
Meleg papokat buktatott le egy olasz magazin. A hetilap pénteken megjelent számában azt mutatják be, hogy három olasz pap éjszakai melegbárokba jár szórakozni ahol szexeltek is a kiválasztott fiúkkal. A Vatikán egyelőre nem kommentálta a magazin értesüléseit. 2010. július 23. péntek 20:10 -
Csak atlétára vetkőzött le jótékony naptárjához Siklósi Gábor mentőrobogós
A New York-i tűzoltók mintájára Siklósi Gábor, a Főnix mentőrobogós szolgálatának csoportvezetője is kamerák elé állt, ugyanis egy naptárral szeretné adakozásra bírni az embereket. Az amerikai tűzoltóktól eltérően ő még felsőtestét sem mutatta meg, ugyanis mentősként bizonyos határokat be kell tartania. Mindenesetre reméli, hogy a naptár sikeres lesz, és jövőre már kollégái is feltűnnek a kiadványban. Bár Siklósi már televíziós sorozatban is szerepelt, esze ágában sincs celebbé válni, az ismertséget csak hasznos dolgokra szeretné felhasználni.A Főnix mentőrobogós szolgálat 2009-ben részvételével és szolgáltatásával támogatta a Meleg Méltóság Menetet. 2010. július 23. péntek 17:45 -
Magyar vonatkozású strasbourg-i döntés: nem tehető különbség az azonos és különnemű párok között
Alig egy hónappal azután, hogy a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, a stabil párkapcsolatban élő azonos nemű párokat családnak kell tekinteni, újabb - magyar vonatkozású - ügyben hozott a meleg és leszbikus párok jogait bővítő döntést a bíróság. 2010. július 23. péntek 00:10 -
Az ausztráloknak nem kell a meleg zombipornó
Az ausztrál cenzorok nem engedik egy L.A. Zombie című kanadai film bemutatását az augusztus 7-én kezdődő, Melbourne-i nemzetközi filmfesztiválon. 2010. július 21. szerda 22:30 -
"Meleg zombi pornót" tiltottak ki a melbourne-i filmfesztiválról
"Meleg zombi pornót" bemutató jelenetei miatt megtiltotta egy kanadai film vetítését a melbourne-i filmfesztiválon egy ausztrál filmtestület. 2010. július 21. szerda 14:15 -
Megfélemlítéssel lehetetlenítette volna el a rendőrség a melegfelvonulást
Nem volt hajlandó kordonokat állítani a rendőrség, csak lebegtették, hogy milyen módon fogják védeni a Meleg Méltóság Menetet, teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a biztosítást. Amikor a szervezők kitartottak eredeti terveik mellett, előkerültek a kordonok, és a rendőrség végül megfelelő módon biztosította a felvonulást. 2010. július 20. kedd 00:10 -
Képek: Gyurcsány és a fél MSZP vezetés ott menetelt a melegek között
Karanténba zárt melegek, SÜN-öző ellentüntetők, néhány szocialista nagyágyú és Orbán "bulája" - címszavakban így lehetne összefoglalni a 15. Budapest Pride leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű fesztivál záróeseményét, a melegfelvonulást. 2010. július 12. hétfő 08:15 -
Békésen ért véget a Meleg Méltóság Menete
Beszédekkel vette kezdetét a melegfelvonulás a Hősök terén. Idén csak külföldi emberjogi aktivisták vállalkoztak arra, hogy felszólaljanak. Az összegyűltek száma is messze elmarad az utóbbi években tapasztaltaktól. A múltban több ezren vettek részt az eseményen, ma lényegesen kevesebben vannak. 2010. július 10. szombat 19:25 -
Meleg vagyok, nem homoszexuális!
A meleg szót visszakövetelem magamnak! Ha én azt mondom, hogy meleg reggelre ébredtem, az nem akarom, hogy azt jelentse, felhúztam a redőnyt, és Terry Black mosolygott be az ablakon." - ripacskodott Vona Gábor, a Jobbik elnöke az MTV Ma Reggel című műsorában február 25-én. 2010. július 10. szombat 01:50 -
Nem bűn katolikus püspököt homoszexuálisnak nevezni
A székesfehérvári püspök pert vesztett a meleg papokat listázó honlap ügyében. 2010. július 8. csütörtök 07:43 -
Felelős tájékoztatást a Budapest Pride eseményeiről!
A Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány arra kéri a sajtó képviselőit, hogy a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás követelményének megfelelően, a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek méltóságát tiszteletben tartva tudósítsanak a 15. Budapest Pride fesztivál programjairól. tovább 2010. július 5. hétfő 11:26 -
Többletbér a Google meleg alkalmazottainak
Többletjuttatást igényelhetnek mostantól a Google internetes cég párkapcsolatban élő meleg alkalmazottai az Egyesült Államokban, hogy ne kapjanak kézhez kevesebb jövedelmet csak azért, mert azonos nemű élettársat választanak, és a korábbinál kedvezőbb feltételekkel mehetnek szabadságra is. 2010. július 2. péntek 15:30 -
Nagyon szúrja a fiatal keresztények szemét a homoszexuálisok "házassága"
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) őszintén reméli, hogy az idei meleg méltóság menetének szervezői és résztvevői tartózkodnak az évek során megtapasztalt provokatív kijelentésektől és megnyilvánulásoktól, amelyekkel az elmúlt években a társadalom széles rétegeinek rosszallását vívták ki - közölte az IKSZ szerdán az MTI-vel. 2010. június 30. szerda 15:13 -
Családként ismerte el a meleg párokat a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság
Az Emberi Jogok Európai Bírósága tegnap hirdetett döntést a Schalk és Kopf kontra Ausztria elleni ügyében. A kérelmezők azt kifogásolták, hogy az osztrák jog nem biztosítja a házasságkötés jogát az azonos nemű pároknak, illetve a jogi elismerés hiánya diszkriminálja a meleg párkapcsolatban élőket.tovább 2010. június 28. hétfő 18:24 -
Kylie ingyen koncertezik a homoszexuálisoknak
Ingyen koncertet ad Madridban a meleg büszkeség napján Kylie Minogue. 2010. június 28. hétfő 10:37 -
Gay Blog - Meleg Blog - Buzi Blog
Itt nyugszik a gaybears.blog.hu. Ha maci hírekre, információkra vágysz, látogass el a magyar macis portálra a www.gaybears.hu címen. Archívumunkat megtalálod itt: www.gaybears.hu/news/ 2010. június 27. vasárnap 12:33 -
A legnagyobb online szexuális felmérés meleg és biszex pasiknak
Az European Gay and Bisexual Men 2010. június 26. szombat 09:27 -
A legnagyobb online szexuális felmérés meleg és biszex pasiknak
Az European Gay and Bisexual Men 2010. június 26. szombat 09:27 -
MEGJELENT A JÚLIUSI COMPANY
Június 25.-én pénteken, ismét megjelenik az ingyenes, országos terjesztésű COMPANY magazin legfrissebb száma!Az e havi szám tartalmából: Kedves Olvasóink!Eltelt az első nyári hónap, bár ha az időjárást nézzük, nem igazán ez látszik, és szomorúan tapasztaljuk, hogy az országban milyen károkat okoz a szélsőségesnek nevezhető időjárás. De nekünk mással is kell foglalkoznunk, mégpedig azzal, hogy Magyarország egyetlen, nyomtatott formában megjelenő ingyenes meleg magazinját megtöltsük nektek tartalommal hónapról - hónapra.Ahogy megszokhattátok, a beköszöntőben egyfajta tartalomjegyzéket készítünk, nézzük is, mit kínálunk júliusra. tovább 2010. június 24. csütörtök 05:19 -
Nyári szex-veszélyek - jobb, ha figyelsz!
A nyári meleg éjszakák könnyen csábíthatnak szexre otthon is, de vakációk idején különösképpen, legyen szó vízparti vagy szabadtéri hancúrozásról. Az örömbe persze üröm is vegyülhet, és az élvezetet néha keserű megbánás követi. 2010. június 22. kedd 10:10 -
Lady Gaga Alejandro - egy meglepő és sokk...
Az Alejandro a harmadik kislemez a Fame Monster című korongról. A videót Steven Klein rendezte, aki Madonna kedvenc fotósaként ismert. Gaga arról énekel a dalban, hogy a meleg srácok mennyivel gyengédebbek, mint heteroszexuálisok. 2010. június 10. csütörtök 06:00 -
A filmtörténet 10 leghíresebb meleg csókja
Gondolta volna, hogy Colin Farell és Antonio Banderas sem riadt vissza, ha a homoszexualitás intim ábrázolásáról volt szó? És még 9. 2010. június 7. hétfő 22:42 -
Toroczkai László melegbárt bérel
Toroczkai László az egykori Bamboo, Revans illetve egy hete még a GLAM névre hallgató melegbárt bérelte ki, klub64 nevű kuruc klubjának (a név választás nem véletlen, az üzmeletető egyben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke is - akik egy éve szövetséget kötve a Jobbikkal elhatározták, hogy mindenáron megakadályozzák a budapesti melegfelvonulást). A környéken több melegbár is található, Toroczkai László elmondása szerint klubjából egy hálózatot szeretne létrehozni. Azt nem említette, hogy miért éppen egy melegbárba költöztette kuruc vendéglátóipari egységét. De ezek szerint nem bánják annyira hogyha megszokásból betéved majd néhány meleg vagy leszbikus is a kurucgyűlésekre, és az sem ingerli őket különösebben, hogy egy hete még travi tehetségkutató verseny zajlott a klub színpadán. Toroczkai László vajon kamiont is indít a hamarosan közelgő Budapest Pride felvonulásán? 2010. június 3. csütörtök 09:16 -
Nemzeti szórakozóhely nyílik a Glam helyén
Klub64: Nemzeti érzelmű szórakozóhely Futótűzként terjed a hír, megnyílik az első nemzeti érzelmű szórakozóhely Budapesten! Ennek a hírnek csak örülhetünk, hiszen egy ilyen hely csak szinesítheti a Budapesti éjszakai életet. Látva azonban a helyről közzétett képeket, a meleg szórakozóhelyek világában jártasak azonnal úgy érzik, mintha ismerős képeket és leírásokat látnának. Nem is tévednek sokat, az új hely ugyanis a Glam helyén nyílik. tovább 2010. június 2. szerda 20:41 -
Bizarr felvétellel járatta volna le a CIA Huszeint
Mintegy hét éve született a CIA vezetőségében az ötlet: meleg pornóval járatják le Szaddám Huszein volt iraki diktátort hívei előtt. A politikus alteregójával már megy is egyeztek, pénzhiány miatt azonban mégsem készült el a felvétel. Nem ez lett volna az egyetlen mocskos húzása a titkosszolgálatnak. 2010. május 27. csütörtök 15:10 -
Hogyan estünk szerelembe?
Ha esik is az eső, azért a nyár már itt kopogtat az ablakon. A meleg esték újabb kalandokat ígérnek, és felidézik a régieket 2010. május 16. vasárnap 01:22 -
Meleg csók - Indiában?!
Miért izgalmas a meleg csók? Mert szokatlan és célratörő. Két férfi általában tudja, mit akar, nem öltözteti érzelmeit romantikus álruhába. Ám éppen ezért lesz tiltott gyümölcs: nem lehet a család mítoszával bevonni. A szex egyszerűen szex marad, s a konzervatív nemzetek továbbra is ellenállnak a meleg művészeti törekvéseknek. 2010. május 14. péntek 14:10 -
Hotel Venus **** Zalakaros - a nőiesség,...
Ha igazán pihenésre, kikapcsolódásra vágyik, és mind testileg, mind lelkileg kívánna megszépülni, vagy a párkapcsolatát megfiatalítani, elmélyíteni, akkor megfelelő helyen jár. A pihenést és gyógyulást meleg vizes medence, jakuzzi, finn és infra szaunák, fittness- és billiárd terem használat, asztalitenisz, masszázs, gyógyászat segíti. 2010. május 7. péntek 06:00 -
Ricky Martin melegpornót forgat?
Ricky Martin nemrég bevallotta a nyilvánosság előtt, hogy meleg, de ezek után nemhogy csökkent a rajongóinak száma, hanem inkább nőtt. Erre alapoznak az amerikai melegpornót gyártó, Raging Stallion nevű cég vezetői, amikor mesés ajánlatot tettek az ismert énekesnek. A sztárnak csak egyetlen jelenetben kellene részt vennie, de ezért egymillió dollárt kapna. 2010. május 6. csütörtök 15:10 -
"Örültem, hogy összejöttek" - Beszélt Jacko meleg szeretője
Több különös hír napvilágot látott már a popkirály júniusi halála óta - állítólagos homoszexualitásáról is. Most azonban egy volt bőrgyógyász-asszisztens állítja, hogy meleg kapcsolata volt Michael Jackson-nal. 2010. május 1. szombat 17:40 -
47 európai ország a melegjogok mellett
Történelmet írt 2010. március 31-én az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, amikor 12 fejezetben és 46 pontban egyhangúlag elfogadta az Ajánlások a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet szolgáló intézkedésekről című dokumentumot. Ez a világ első olyan kormányközi megállapodása, amely az emberi jogi alapelveket a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű (LMBT) emberekre is alkalmazza.tovább 2010. április 5. hétfő 11:47 -
47 európai ország a melegjogok mellett
Történelmet írt 2010. március 31-én az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, amikor 12 fejezetben és 46 pontban egyhangúlag elfogadta az Ajánlások a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet szolgáló intézkedésekről című dokumentumot. Ez a világ első olyan kormányközi megállapodása, amely az emberi jogi alapelveket a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű (LMBT) emberekre is alkalmazza.tovább 2010. április 5. hétfő 09:47 -
Simán lepipálják a leszbikusok a meleg pasikat
Nagyobb eséllyel kapaszkodnak magasra a ranglétrán a saját nemük iránt vonzódó nők, mint a homoszexuális férfiak - állapította meg egy svéd tanulmány. 2010. április 2. péntek 14:10 -
Budapest Pride. Szabad.
A 15. születésnapját ünneplő Budapest Pride idén visszatér a hagyományos, nyári időponthoz, így 2010. július 4-11. között rendezzük meg a magyarországi LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) közösség egy hetes fesztiválját. A megszokott programok széles választéka mellett újakkal is szolgál a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány.tovább 2010. április 2. péntek 13:08 -
Budapest Pride. Szabad.
A 15. születésnapját ünneplő Budapest Pride idén visszatér a hagyományos, nyári időponthoz, így 2010. július 4-11. között rendezzük meg a magyarországi LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) közösség egy hetes fesztiválját. A megszokott programok széles választéka mellett újakkal is szolgál a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány.tovább 2010. április 2. péntek 11:08 -
Budapest Pride. Szabad.
A 15. születésnapját ünneplő Budapest Pride idén visszatér a hagyományos, nyári időponthoz, így 2010. július 4-11. között rendezik meg a magyarországi LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) közösség egy hetes fesztiválját. A megszokott programok széles választéka mellett újakkal is szolgál a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány. 2010. április 1. csütörtök 13:20 -
47 európai ország a melegjogok mellett
Történelmet írt 2010. március 31-én az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, amikor egyhangúlag elfogadta az Ajánlások a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet szolgáló intézkedésekről című dokumentumot. Ez a világ első olyan kormányközi megállapodása, amely az emberi jogi alapelveket a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű (LMBT) emberekre is alkalmazza. 2010. április 1. csütörtök 11:40 -
Két új meleg film a Művész moziban
A Filmklik által életre hívott "Helyzetek és gyakorlatok" forgalmazási pályázat nyertesei és alkotásai bemutatkoznak a nagyközönség előtt. Tíz a tolerancia témaköréről szóló alkotás a világ minden tájáról! A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. 2010. március 31. szerda 20:35 -
Ricky Martin: egy büszke, meleg férfi vagyok!
Ricky Martin maga vetett véget a szexuális beállítottságára vonatkozó találgatásoknak: saját honlapján ismerte be, hogy homoszexuális. 2010. március 30. kedd 11:05 -
Ricky Martin bevallotta: meleg
A kilencvenes évek Puerto Ricó-i MTV-sztárja, az ultramacsós latinhullám éllovasa hétfőn saját weblapján közzétett egy nyilatkozatot, miszerint "...büszkén mondhatom, szerencsés homoszexuális férfi vagyok". Magyar idő szerint hétfő éjjel, amikor a nyilatkozat híre elterjedt, a rickymartinmusic.com weblap órákra elérhetetlenné vált. 2010. március 30. kedd 10:50 -
Bíróság előtt a melegfelvonulást megzavaró férfi
Megkezdődött a büntetőper az ellen a férfi ellen, akit a Meleg Méltóság Menetének megzavarásával vádolnak. 2010. március 28. vasárnap 13:10 -
''A meleg katonák tehetnek a srebrenicai mészárlásról'' - Hollandia kiakadt
Hollandia pénteken visszautasította egy nyugalmazott amerikai tábornok állítását, miszerint részben azért nem lehetett megakadályozni a srebrenicai mészárlást, mert homoszexuális katonák is szolgáltak a boszniai holland békefenntartók soraiban. 2010. március 20. szombat 06:15 -
Lemondott a Jobbik szóvivője
Lemondott a Jobbik szóvivője miután fényképek jelentek meg róla, melyek tanúsága szerint részt vett egy kanadai meleg büszkeség napi felvonuláson. Nyilatkozatában úgy fogalmaz, "a pártnak nem volt tudomása" a képekről. Szerinte a képeknek a "médiumokhoz történt eljuttatása és ferdített valóságtartalma rosszindulatú irigységből fakad". 2010. március 18. csütörtök 13:45 -
ECMC Bike Run 29. alkalommal
2010-ben 29. alkalommal rendezik meg az osztrákok a 3 napra, 3 túrára tervezett és 3 különböző tájat érintő meleg motoros túrát 2010. június 7-10. között, mely Magyarországra is kiterjed. A program összeállításánál figyeltek arra is, hogy kellemes együttléteket biztosítson a meleg motorosoknak.tovább 2010. március 14. vasárnap 11:01 -
ECMC Bike Run 29. alkalommal
2010-ben 29. alkalommal rendezik meg az osztrákok a 3 napra, 3 túrára tervezett és 3 különböző tájat érintő meleg motoros túrát 2010. június 7-10. között, mely Magyarországra is kiterjed. A program összeállításánál figyeltek arra is, hogy kellemes együttléteket biztosítson a meleg motorosoknak.tovább 2010. március 14. vasárnap 10:01 -
Választás
Megfogadtuk, az szdsz megsemmisülése után amíg nem lesz újabb politikai párt amelyik rátelepszik a melegekre, és őket kihasználva próbálja megtartani megélhetését adó párttitulusát, nem foglalkozunk a sárdobálással. Ezért egyik párt mellett vagy ellen sem hozunk fel érveket, a választás mindenki magánügye, csakúgy mint az hogy meleg. Az alábbiakban csak néhány érdekességre hívnánk fel a figyelmet, vannak akik attól félnek hogy 2010. március 10. szerda 12:09 -
Életbe lépett Latin-Amerika első melegházassági törvénye
Mexikóvárosi meleg és leszbikus párok kértek tömegesen házasságkötési engedélyt csütörtökön, amikor életbe lépett Latin-Amerika első melegházassági törvénye; az első "egyházi esküvőt" már a törvény hatályba lépése előtt megtartották. 2010. március 8. hétfő 00:00 -
Demjén dalaira esküdhetnek a meleg párok, de csók nélkül
Gyűrű helyett ékkőváltás Demjén Rózsi dalaival a háttérben. Ilyen lenne az a romantikus szertartás, amelyet a meleg párok számára szerkesztett meg egy somogyi anyakönyvvezető. 2010. március 5. péntek 22:00 -
Radcliffe: nem vagyok meleg!
TISZTÁZÁS - A Harry Potter sztárja, Daniel Radcliffe évek óta lelkesen támogat minden melegszervezetet, és elszántan küzd a homoszexuálisok jogaiért, sőt, egyszer egy meleg magazin címlapján is pózolt. 2010. március 4. csütörtök 17:30 -
Könyv jelent meg a melegek gyermekvállalásáról
Egy nottinghami szociális munkás könyvet írt gyerekek számára az adoptáló meleg szülőkről.Ed Merchant, aki részmunkaidőben az önkormányzat örökbefogadási hivatalában dolgozik, Dávid apu, Chris papa és én" (Dad David, Baba Chris and Me) címmel jelentette meg könyvét, ami egy meleg pár által adoptált 8 éves fiúról szól. 2010. február 27. szombat 22:45 -
Vona: a meleg reggel nem azt jelenti, hogy Terry Black bemosolyog az ablakon
A Jobbik elnöke kizárta, hogy koalícióra lépnek a Fidesszel. Kijelentette: aki az MSZP-vel való koalícióról kérdezi, az egy párbajt kockáztat. 2010. február 25. csütörtök 23:20 -
Egy ugandai törvényhozó a saját fiát is megölné, ha az meleg lenne
Otto Odonga, ugandai parlamenti képviselő pénteken a melegeket sújtó halálbüntetéssel kapcsolatban megrendezett emberi jogi fórumon azt nyilatkozta, hogy még a saját fiát is megölné, ha arról kiderülne, hogy a saját neméhez vonzódik. 2010. február 25. csütörtök 18:25 -
Az amerikaiak jobban kedvelik a meleg és a leszbikus szavakat a homoszexuálisnál
Egy kutatás kimutatta, hogy ha szó van a melegek jogairól, a szóhasználaton sokkal több múlik, mint gondolnánk. 2010. február 22. hétfő 23:00 -
A Budapest Pride szervezőinek felhívása
Idén 15 éves a Budapest Pride, korábbi nevén Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Film- és Kulturális Fesztivál. Bár keményen és kitartóan dolgozunk évek óta a rendezvény sikerén, az elvárások és feladatok egyre nőnek, ezért eljött az ideje a megújulásnak. 2010. február 20. szombat 19:55 -
Elton John: Jézus is meleg volt
Elton John szerint Jézus Krisztus meleg volt. Talán nem meglepő, hogy a homoszexuális zenész ilyen kijelentésre ragadtatta magát, ám ezzel aligha növekszik a népszerűsége a hívő keresztények körében. 2010. február 20. szombat 17:20 -
Leszbikus versenyzők a 2010-es téli olimpián
Közép-európai idő szerint szombaton megkezdődtek a 2010-es téli olimpiai játékok. 2500 női versenyző adatainak (és tucatnyi pletyka) átfutása után az afterellen.com meggyőződött, hogy négy nyíltan meleg atléta is versenyezni fog Vancouverben. 2010. február 17. szerda 11:50 -
Megjelent a februári COMPANY
Január 29.-én, pénteken délután újra megjelent az ingyenes, országos terjesztésű COMPANY magazin legfrissebb száma egy kis meglepetéssel, valamint elindult a lap internetes weboldala is. Az e havi szám tartalmából: A címlapon ebben a hónapban Tamas Eszterhazy, a Grand Safe Show létrehozója szerepel, aki nem csak egy exkluzív interjút adott a magazinnak, hanem- a magyar meleg lapok történetében először- minden olvasójukat egy kis Valentin napi kedvességgel is meglepte! tovább 2010. február 2. kedd 17:50 -
Rejtőznek a magyar meleg politikusok
Németország külügyminisztere, Párizs, Berlin és Hamburg polgármesterei, Nagy-Britannia kulturális minisztere, Izland miniszterelnöke, Ausztria EP-képviselője, mind nyíltan meleg. Nyugat-Európában egyre több magas rangú politikus vállalja, hogy a saját neméhez vonzódik, sőt többen politikai előnyt is szereztek kiállásukból. Magyarországon ezzel ellentétes a helyzet, eddig összesen két politikus coming outolt, a többiek - feltehetően az elutasító társadalmi közeg miatt - hallgatnak. 2010. január 24. vasárnap 12:50 -
Tévelygő heteroszexuálisokat kinevetni = MENŐ
Kevés viccesebb dolog van ma, mint a meleg stílust átvevő homfóbok. 2010. január 22. péntek 16:27 -
Meleg rendőrnek lenni jó?
A magukat férfiasnak tartó, éppen azért annak is mutató férfiak számára mindig vonzóak az egyenruhás állások. Miért lenne ez másként a melegek körében? Korábban csak a fantáziánkban élltek meleg rendőr sztorik, ám ma már ez korántsem fantáziavilág! Magyarországon is vannak már olyan rendőrök, akik melegként 2010. január 15. péntek 14:52 -
Leszbikus képviselő hordja ki egy meleg pár gyermekét
Az utahi törvényhozás egy leszbikus képviselője bejelentette, hogy meleg férfi házaspár gyermekét hordja a szíve alatt "béranyaként". 2010. január 11. hétfő 13:12 -
6 éves
December közepén ünnepli a Black Dream extrém divat, fétis, S/M és meleg üzlet megalakulásának 6 éves születésnapját. Az induláskor, a megnyitón még az alapítók sem gondolták, hogy pár éven belül idáig juthat egy speciális üzlet, ami nem az árakkal, hanem főleg az egyedi kínálattal, valamint az ügyfélközpontú, Nyugat-Európai szintű üzletbe fogadhatja az érdeklődőket.tovább 2009. december 11. péntek 00:42 -
Volt egy klub? Lesz egy klub!
Nemrégiben indult egy új meleg szórakozóhely, ami máris jó meleg (magyar meleg) szokás szerint végezte. Nem ismerem sem a klubbot, sem azt aki a szervezőként tevékenykedett. Így mondhatjuk, hogy külső szemlélőként nézzük az eseményeket. Akik megtalálták valahogy a vándorló, ingyenes tárhelyen (tehát saját weboldallal nem rendelkező) klub weboldalát, azokat ma már az alábbi üzenet fogadta. Akik pedig eddig sem ismerték a helyet, számukra információ értékű hogy volt egy, és talán lesz egy új meleg bár.Mindenkivel tudatni szeretném, hogy 2009. December. 05.-én reggel sms-ben közölték velem, hogy nem szervezhetem vezetőként tovább a bulikat! Így a Ráday u. 34. szám alatt található Spartacus Club megszűnik. Állítólag a bulik folytatódnak majd tovább ugyan itt egy új vezetőséggel 2009. december 8. kedd 10:08 -
Partyszezon
December. Mikulásbuli, karácsonyi party és Szilveszter! Az év egyik legmozgalmasabb időszaka. Ezért talán a legjobb pillanat arra, hogy a gaybears is nyisson a meleg (főleg a macis) események felé. Ezért első körben felkerestük azokat a helyeket és bulikat, akik eddig nem kaptak helyet a gaybears-en, vagy azért mert nem akartak, vagy azért mert mi nem kerestük őket.A megkeresésekre érkeztek válaszok, de legalább annyian nem reagáltak rá. Viszont akik igen, vagy akikkel korábban sikerült valamilyen partneri viszonyt kialakítani most egy új funkcióval népszerűsíthetik magukat, illetve informálhatnak minket. Ez pedig a bal oldalon lévő banner, ami a következő bulik posztereit jeleníti meg eseménynaptárunkból. Akik jártasak 2009. december 3. csütörtök 22:06 -
Company
Régi magazin új köntösben? Új magazin? Kik állnak mögötte? Elindultak a találgatások a Na Végréhez kísértetiesen hasonló magazinról, a Company-ról. Pár napja mindenki (aki Budapesten jártvalamelyik melegbárba) kezébe foghatta az új Company-t, mely formára, terjedelemre és tartalomra is szinte megegyezett a mára egyetlen nyomtatott formában is elérhető meleg magazinnal, amit ezen a hétvégén még nem láttunk. Gondolhattuk biztos személyi változások állnak a háttérben, és ez oly mértékű változást hoz a magazin életében hogy az már névváltozást is szükségessé tesz. Aztán eljött a december és a NaVégre online kiadásban megjelent. (Azt hogy nyomtatásban is elérhető e, nem butapestiek lévén most nem áll módunkban ellenőrizni.) Szóval decemberben legalább két meleg magazinunk is van, ha 2010-től is kettő lesz akármilyen neveken, akkor reméljük, hogy az eddigi szerény tartalmat (legalábbis ami az egyedi tartalmak és reklámok közötti torz egyenlőtlenséget illeti) javítja majd az újságírói teljesítmények felé, és találkozhatunk majd érdekes cikkekkel, tudósításokkal is, nem csak PR cikkekkel és hirdetésekkel.A magazin célja, 2009. december 1. kedd 18:09 -
Amit szabad Madonnának, nem szabad a férfisztárnak
Adam Lambert, az American Idolban feltűnt meleg énekes élő közvetítésben csókolta meg billentyűsét. Nézői tiltakozások, letiltás és kettős mérce-vádak: ha Madonna leszbicsókja bejön, ugyanez pasiban miért botrányos? 2009. november 30. hétfő 10:54 -
Most már nehéz tagadni! Meleg a jóképű híradós
Anderson Cooper eddig még nem vallotta be, hogy meleg, pedig már az összeköltözést tervezi izmos szerelmével. 2009. november 29. vasárnap 14:30 -
Új magazin a láthatáron!
Megjelent Magyarország legújabb meleg-, leszbikus-, biszexuális-, transzvesztita- és transznemű magazinja COMPANY néven! A magazin célja, 2009. november 28. szombat 04:33 -
Ha nem megyek le veled, nem dugunk többet
Rövid.hello!friss, meleg szakítás."akkor pizsamában fogsz lekísérni a clarckra?""aha..."" úgysem mersz. fogadjunk...miben?"" ha nem megyek le veled, nem dugunk többet"nem mentem. 2009. november 25. szerda 14:00 -
GayBears ADS
A www.gaybears.hu weboldal nyár eleji technikai átállása mostanra befejeződött. Nem elsősorban a technikai jellegű átállás tartott eddig, hanem az átállás előtti látogatói szint elérése. Ez mostanra sikerült, a gaybears újra az egyik leglátogatottabb magyar meleg portállá nőtte ki magát, pontosabb visszaállt a régi rend. Az új oldal lassan teljesíti a tőle elvártakat. Ma már a google és a bing találati listáján is előkelő helyet foglal el, pl. az igen népszerű gaybears kifejezésre nem csak a magyar, hanem nemzetköz (angol nyelvű) keresés esetén is az elsők között szerepel. Éppen ezért egyes statisztikai mérések már 40%-os arányban mutatják a nem Magyarországról érkező látogatók arányát. Ez köszönhető nemzetközi partnereinknek, és a környező országok magyar ajkú közösségének is. Regisztrált tagjaink között is egyre nagyobb arányban jelennek meg az angolszász területekről érkezők (esetükben még azonban nem beszélhetünk 40%-os arányszámról). Az egyre növekvő külföldi látogató tette indokolttá, hogy célzottabb hirdetési eszközöket is ajánlhassunk partnereinknek, Ezért bevezettük a böngészés nyelve szerinti bannerkezelést. Rendszerünkben a felhasználók által beállított nyelvnek megfelelő hirdetéseket jelenítünk meg, tehát ha valaki magyar nyelvi beállításokkal használja a gaybears weboldalt akkor magyar nyelvű hirdetések jelennek meg, ha angolul, akkor angol nyelven jelennek meg partnereink bannerei. Az új hirdetéskezeléssel az eddiginél célzottabb - eredményesebb - kampányok indítása válik lehetővé. Meglévő partnereinknek természetesen elkészítjük a nálunk futó hirdetések mindkét verzióját. 2009. november 25. szerda 09:17 -
Magnum fenyegetőzik
Macik és maci kedvelők! Ki gondolta volna hogy a maciközösséget az első támadás/fenyegetőzés nem a utcán is randalírozó szálsőjobboldaltól és magukat hazafiaknak tartóktól érkezik, hanem egy sértődött konkurens meleg válalkozótól. Kedves felhasználónk figyelmeztetett hogy a magnum szauna és a gaypoint társkereső üzemeltetője hamis híreket készül terjeszteni a gaybears-ről és az erotika centrumról. Konkrétan azzal fenyegette meg a macibuli szervezőjét (nem minket) hogy cikket fog közölni vagy közöltetni arról, hogy az Erotika Centrum által szervezett, és a GayBears-en is hirdetett rendezvény elmarad. Ezúton szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy hiába a magnum és a gaypoint üzemeltetőjének ismételt fenyegetőzése (emlékezetes hogy nyáron a hivatkozott szauna és társkereső be kívánta tiltatni a macibulit), a novemberi 27-én pénteken tartandó buli a tervezett helyen és módon kerül lebonyolításra! Sőt, rendhagyó módon most férfi sztriptízzel is várnak mindenkit! A macis bulikról mindig a gaybears eseméynnaptárban tájékoztatjuk a macikat és kedvelőiket! 2009. november 24. kedd 19:23 -
Vécében szexelt meleg fiújával Robbie Williams
Tizenhat évesen jelentkezett a Take That-be és nem tudta feldolgozni, hogy pillanatok alatt világsztár lett. 2009. november 16. hétfő 07:25 -
Elítélte az ORTT az EchoTV-t a melegeket gyalázó műsor miatt
Az ORTT részben helyt adott a Magyar LMBT Szövetség panaszának, amelyet az EchoTV Képtelenségek c. műsorában elhangzott, a magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösséget súlyosan sértő és a nézőket megtévesztő adása miatt tett. 2009. november 15. vasárnap 22:45 -
Megrémültek egy nőtől
Mivel egy londoni konferencián részvételt és felszólalást tervező több politikus "rémülettel értesült" a magyar európai parlamenti képviselő hátteréről a tiltakozások hatására visszavonták meghívását a nem mellesleg meleg-ellenes tovább 2009. november 15. vasárnap 20:52 -
HIV/AIDS napok a Háttér Társaságnál
A Meleg Háttér Információs és Lelkisegély szolgálat két novemberi hétvégén, az AIDS világnapján és további két decemberi hétvégén HIV/AIDS napokat tart. Ezeken a napokon 9:00 és 17:00 óra között az egyesület HIV-vonal segítőszolgálatának szakértője válaszol a HIV-vel és az AIDS-szel kapcsolatban felmerülők kérdésekre. Részletek alább. 2009. november 15. vasárnap 18:35 -
Steiner Kristóf szerint nem fontos, hogy meleg
Steiner Kristóf a Cool Live műsorában Zimány Lindának mesélt első saját könyvének részleteiről, amitől az egykori műsorvezető azt reméli, hogy az emberek végre megértik az életét. 2009. november 13. péntek 12:55 -
Ian McKellen tekintélyes színészként képviseli a melegek ügyét
Mióta húsz éve nyilvánosan is vállalta homoszexualitását, több brit kormányfő fordult hozzá a melegeket érintő kérdésekben, mivel olyan színésznek tartották, akiben megbízhattak. Erről Ian McKellen számolt be, hozzátéve, hogy előzetes megfontolás nélkül vált a meleg ügy szószólójává. 2009. november 13. péntek 12:55 -
Elítélte az ORTT az EchoTV-t a melegeket gyalázó műsor miatt
Az ORTT részben helyt adott a Magyar LMBT Szövetség panaszának, amelyet az EchoTV Képtelenségek c. műsorában elhangzott, a magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösséget súlyosan sértő és a nézőket megtévesztő adása miatt tett.tovább 2009. november 13. péntek 07:10 -
Elítélte az ORTT az EchoTV-t a melegeket gyalázó műsor miatt
Az ORTT részben helyt adott a Magyar LMBT Szövetség panaszának, amelyet az EchoTV Képtelenségek c. műsorában elhangzott, a magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösséget súlyosan sértő és a nézőket megtévesztő adása miatt tett. A testület szerint a műsor készítői megsértették a tényszerű tájékoztatás követelményét, ugyanakkor szakértői vizsgálatot rendeltek el annak megállapítására, hogy az adásban elhangzottak sérthették-e az LMBT kisebbség jogait. 2009. november 13. péntek 00:30 -
Rainbow Party - A város krémje a Creamben
Egy exkluzív meleg party-ra invitálunk benneteket a Cream Music Clubba az újdonság varázsával. Welcome drink, hot show, meglepetések. Mindez 2009. november 13-án, 22:00 órától. Helyszín: Cream Restaurant and Music Café - 1074 Budapest, Dohány u. 28. 2009. november 12. csütörtök 16:25 -
Rio de Janeiro lett a legjobb meleg úticél
"A világ legjobb úticélja melegeknek" titulussal gazdagodott Rio de Janeiro, amely örül a címnek, és reméli, hogy az segít fellendíteni a megtorpant idegenforgalmat. 2009. november 5. csütörtök 13:05 -
Bizarrul viselkedik a hotelekben a meleg színész
Ian McKellen nem titkolta el, hogy miféle megdöbbentő dolgot művel rendszeresen, ha hotelben száll meg. 2009. november 5. csütörtök 13:05 -
Kidobta jóképű pasiját a népszerű meleg énekes
Adam Lambertet az American Idollal ismerte meg a világ, a meleg sztárért egyaránt foglalkoznak a csajok és a pasik. 2009. november 3. kedd 18:15 -
Kapócs Zsóka bebizonyította: semmi baja a melegekkel
Kapócs Zsóka is részt vett szerdán a magyar meleg éjszakai élet képviselőinek Arany Tűsarok díjátadóján. 2009. november 1. vasárnap 19:40 -
Ha nem Novák kérdezi, talán sosem derül ki, hogy meleg
Ha nem Novák Péter keresi meg, talán soha nem közölte volna a világgal, hogy meleg. Bery azért volt hajlandó erről beszélni, mert a Strucc című esélyegyenlőségi tévéműsort olyan fórumnak tartja, ahol előjöhetett ezzel a nem mindennapi bejelentéssel. 2009. november 1. vasárnap 19:40 -
14 évesen vallotta be az ismert énekes, hogy meleg
Rufus Wainwright saját elmondása szerint korán közölte a tényt anyjával, aki azonban kezdetben nem akarta tudomásul venni. 2009. október 29. csütörtök 16:25 -
Új fickó után néz a kórházsorozat meleg sztárja
A Grace Klinika Dr. George O'Malley-je szakított fiújával. 2009. október 29. csütörtök 16:25 -
Felgyújtották a jászberényi meleg pap templomát?
Szinte biztos, hogy emberi közreműködéssel lobbantak fel a lángok a jászberényi Ferences templomban péntek éjjel, a kérdés a város tűzoltóparancsnoka szerint csak az, hogy gondatlanság vagy szándékos gyújtogatás történt. 2009. október 25. vasárnap 12:30 -
Meztelen nővel enyeleg a szívdöglesztő meleg sztár
Adam Lambert, az American Idol felfedezettje meglepően erotikus fotózáson vett részt a Details magazin kedvéért. 2009. október 22. csütörtök 16:00 -
Fábry: A katolikus egyház a buzerancia melegágya
Nem bírta visszafogni magát showműsora felvételén Fábry Sándor - A humorzsákot annyira felháborította a jászberényi meleg pap botránya, hogy nem tett lakatot a szájára. 2009. október 22. csütörtök 16:00 -
Képek - Milliárdos lett! Meleg párja örökli a Boyzone-sztár vagyonát
Nem a család kapja a fájdalmasan fiatalon elhunyt énekes örökségét - Stephen Gately közel három milliárd forintos vagyona homoszexuális kedvesére száll. 2009. október 21. szerda 11:30 -
Bery: Nem bántanak, mert meleg vagyok
A köztudottan homoszexuális énekes egy divatbemutatón vallott arról, miért nem szedi szét a bulvármédia élete és politikus férfi párja miatt - Sugár Bertalan szerint csak arról jelennek meg kelletlennek látszó címlapok, aki így is akarja. 2009. október 20. kedd 14:30 -
Beryt nem bántják azért, mert meleg!
A köztudottan homoszexuális énekes egy divatbemutatón vallott arról, hogy miért nem szedi szét a bulvármédia élete és politikus férfi párja miatt. Sugár Bertalan szerint csak arról jelennek meg kelletlennek látszó címlapok, aki így is akarja. Egyébként a fiút sohasem bántották még mássága miatt, pedig sokszor lett volna rá alkalom. 2009. október 20. kedd 12:40 -
A meleg pap 80 ezret ajánlott a szexért
Jászberény-Budapest - Nyolcvanezer forintot ajánlott kétnapi homoszexuális kalandért L. atya (56) - állította Kósa Richárd (29), aki szerelmi légyottba" keveredett a jászberényi Jézus Neve ferences templom esperesével. 2009. október 20. kedd 12:40 -
A csillagjegye: retro
Van ilyen? Minden van, amit akarunk. Ezért október 24-én ismét felragyog egy csillag, ami színesbe borítja a pesti meleg éjszakát!tovább 2009. október 18. vasárnap 21:42 -
Meleg tüntetésen a Szex és New York sztárja
Cynthia Nixon, a népszerű amerikai szinglisorozat egyik sztárja is a felvonulók között volt egy washingtoni melegtüntetése. 2009. október 17. szombat 19:40 -
Dannii Minogue magára haragította a meleg közösséget
Az ausztrál énekesnő, aki egy brit tehetségkutató műsor egyik zsűritagja, egyik kommentárjával alaposan magára haragította a helyi meleg közösséget. 2009. október 17. szombat 19:40 -
Megtalálták! Vallott a bolgár barát! Miért halt meg a meleg sztár?
A londoni Times Szófiában érte utol a 25 éves fiatalembert, aki együtt töltötte az utolsó éjszakát a meleg párral. 2009. október 14. szerda 18:40 -
Babát akar a meleg sorozatsztár!
T.R. Knight bevallotta, annak ellenére, hogy a nőkhöz nem vonzódik, gyermeket nagyon szeretne. 2009. október 14. szerda 18:40 -
Népszabadság: eddig negyvennégy meleg és leszbikus pár állt anyakönyvvezető elé
Eddig negyvennégy meleg és leszbikus pár állt anyakönyvvezető elé, vagyis létesített regisztrált élettársi kapcsolatot - számol be a Népszabadság csütörtökön. 2009. október 9. péntek 15:05 -
Eddig 44 meleg pár állt anyakönyvvezető elé
Eddig negyvennégy meleg és leszbikus pár állt anyakönyvvezető elé, vagyis létesített regisztrált élettársi kapcsolatot - számol be a Népszabadság csütörtökön. 2009. október 8. csütörtök 07:40 -
A meleg ikon ingyen fagyival csábít
Mica Penniman, közismertebb nevén Mika nem ült sokáig a több, mint 6 millió eladott előző lemezének babérjain. A 2006-ban megjelent 'Life In Cartoon Motion' korongjáért zsebelhette be ,-többek között-, a World Music Awards díjait, és annyi helyen lett jelölve ( a Grammy-t is beleértve), hogy felsorolni is nehéz lenne. 2009. október 7. szerda 18:20 -
Liza Minelli egy meleg pár esküvőjén énekel
Liza Minelli, amerikai énekesnő szerepelni fog a Szex és New York című mozifilm második részében. 2009. október 6. kedd 18:40 -
Francia szabadidős foci: a muzulmánok nem hajlandók a melegek ellen játszani
Egy muzulmán klub nem kíván játszani a homofóbia ellen harcoló Paris Foot Gay (Párizsi Meleg Foci) elnevezésű csapattal a francia szabadidős labdarúgó bajnokságban - adta hírül kedden a France Info hírrádió. 2009. október 6. kedd 18:40 -
Több a leszbikus, meleg karakter a nagy sorozatokban
A nagyobb amerikai csatornák sorozataiban valamivel több meleg figura tűnik fel, mint a 2008-2009-es tévés idényben, ugyanakkor a kábeltévéken csökken a számuk. 2009. október 5. hétfő 19:10 -
Kimondta, hogy szeret, de rosszkor
Soha ne vallj szerelmet a kapcsolat elején, értelmetlenség. Valaki vagy érzi, vagy nem. De ha mondod és nem viszonozzák, akkor az a világ legértelmetlenebb és leghitványabb pillanata lesz az életedben. Sziasztok! A történetem 1,5 éve kezdődött, amikor nevezzük A.-nak beiratkozott a sulinkba félévkor. Nyolcadikos voltam, ő kilencedikes, és mikor megláttam, egyből megtetszett. Egyáltalán nem nézett ki jól, nagyon hajlott a punk stílusra, felnyírt haj, és egy nagyobb tincs az egyik oldalról lógott át a másikra. Nem jött be a stílusa, mégis valamivel megfogott. Nem tetszett komolyan, csak amolyan tini láz, barátnőmmel hónapokig beszéltünk A-ról, hogy milyen aranyos, ésatöbbi. Aztán közeledett a nyár, a haját levágatta, és kiderült, hogy A nem is néz ki olyan rosszul. Aznap épp főzőversenyes sportnap volt, nyár, meleg, mi meg barátnőmmel csellengtünk az iskolában, épp abban a korszakomban voltam, hogy nem akartam kivenni a részem semmi iskolai programból. És akkor láttam meg, nevetgélve a többiekkel, semmi felnyírt haj, semmi tincs. Igen, nagyon megtetszett. Egész nyáron róla álmodoztam, hogy visszamegyek a suliba, és juj de jó lesz. Aztán jött az iskola, elmentem fodrászhoz, ám az rosszul sült el, levágták a gyönyörű aranybarna mellig érő hajam... fülig.[...] Bővebben! 2009. szeptember 28. hétfő 14:00 -
Poharakon képes volt vitatkozni
Szóval mindent egyedül oldottam meg. Bírtam én, fáradt voltam, de tettem a dolgom. A kép innen Akkor most írom én, csókoltatok mindenkit aki magára ismer: 18 évesen jöttem el otthonról egy nagyon kemény intellektuális háttérrel rendelkező családból, az utolsó mondat amit még hallottam az volt, hogy amíg az én kenyeremet eszed...egy bőrönddel indultam neki, nem tudtam hol fogok aludni aznap, de talpra álltam szakmát tanultam, dolgoztam. Felköltöztem Pestre, dolgoztam pasiztam, felvettek az egyetemre.belebotlottam egy férfiba, aki nekem akkor az érzelmi biztonságot ,hátteret, az igazi férfit jelentette.életemben először voltam igazán szerelmes.igazán.22évesen.jártam az egyetemre, dolgoztam tovább ,utaztunk szerelmes voltam, minden rózsaszín ködbe veszettJ terhes lettem, soha nem éreztem azt hogy meg akarok tartani majd egy gyereket 30 éves korom alatt, de itt valahogy nem volt kérdés az abortusz.a szerelmem 15évvel volt idősebb neki nem volt leszármazottja, vágyott rá.megszületett a bébi, folyattam az egyetemet, felvettek egy másikra is.közben a szerelem utazgatott egyedül, mert neki az járt a fárasztó munka/nagy nyomás/stressz után.nagymamák sehol, nagypapák sehol.szóval mindent egyedül oldottam meg.bírtam én, fáradt voltam ,de tettem a dolgom.a gyerkőc nőtt, én befejeztem az egyik egyetemet, félig megvolt a másik is.mindig volt időm magamra is, ápolt voltam, a háztartás rendben volt, minden nap meleg étel várta haza a férfit.aztán egyre később járt haza, aztán mindig számítógépes játékkal játszott, aztán már én is türelmetlen voltam a heteken keresztül tartó szexuális hiányaimtól és a visszautasításoktól.aztán egy karácsonyi nap furcsán viselkedett a párom, annyira hogy természetellenes módon leült tüntetően játszani a kölyökkel.valahogy nekem egyből összeállt a fejemben a puzzle.fogtam a telefonját megnéztem.semmi.és akkor valami rejtélyes mappában megtaláltam a szerelmes smseket. Hideg nyugalommal kihívtam a konyhába becsuktam az ajtót és megkérdeztem ki az a z.a.erre elkezdett kiabálni, hogy tudta hogy én ellenőrzöm a telefonját(nem tettem addig)és hogy ez egy teszt volt (megkérte egy haverját)nem szóltam semmit.felhúztam a kabátom és mivel jó a memóriám az ajtó elé érve már tárcsáztam is z.a számát. Bemutatkoztam és megkérdeztem ismeri-e a párom.igen.a főnöke.mondtam és azt tudja hogy családja van?igen.és?-kérdeztem.csak egy csók volt.aha.boldog karácsonyt aviszonthallásra.összetörten róttam a köröket a ház körül, de a gyerek karácsonya miatt összeszedtem magam, hazamentem és nekiláttam kőkeményen az előkészületeknek, közben iszonyú erővel haraptam össze a számat, hogy nehogy kibuggyanjanak a könnyeim.elmúlt a karácsony, az ünnepek első hétvégéjén előállt a párom hogy akkor neki most időre van szüksége ő elmegy gondolkodni.menjél.rendben.egész hétvégén ki volt kapcsolva, ha valami baj lett volna sem tudtam elérni, akkor leesett nekem naívnak ,hogy a nőjével luxushétvégézik.a lelki nyomást és fájdalmat nem részletezem. kivártam míg hazajött persze egyedül volt a hivatalos verzió szerint.mit ad isten kiesett egy papír a zsebéből. beindult a kémnő bennem, felhívtam a számlán lévő szálloda számát, elhadartam hogy az ember titkárnője vagyok, számlamásolatot szeretnék kérni a főnököm ott-tartózkodásáról, kell a könyvelésen.kisfiú megette, küldte.ezt még egy párszor eljátszottam amikor tudtam ,hogy hazudott, üzleti út helyett randevú volt, amit persze otthon tagadott.eközben ment a nagy fogadkozás.bocsánatkérés nem mert szerinte ez neki járt.(mármint a benőzés).azt mondtam rendben megbocsátok mégis, mert a család nekem nagyon fontos, és hát mindenki megdőlhet egyszer.úgy tűnt rendbejön a dolog, amikor is a 6.érzékem bekapcsolt és megéreztem hogy mégis van itt valami.ismét felvettem a kémnőruhám, és egyik szombat délelőtt amikor focizni ment, beraktam egy diktofont a kocsijába.csodás dolgokat hallgattam magamról és a másik lányról végig. Miután képes voltam konstruktívan gondolkodni, gyermeket elhelyeztem nyugodt környezetbe a végső nagy leszámolástól elzárva, és vártam az apját haza hogy elmondjam akkor most összepakol és elhúz a bides francba.nem ment el.ment újra a fogadkozás, blablabla.ezt elhúztuk még néhány hónapig , amikor is elolvastam a csernusféle könyvet és akkor mint csipkerózsa felébredtem.megkértem hogy akkor most nagyon gyorsan pakolja össze a bőröndkét és legyenszíves elhúzni gondolkodni egy hónapra, ami idő alatt kitalálhatja mit is és kitől akar valójában.akkor voltam annyira lehengerlően határozott hogy nem volt más választása.elment.közben elkezdtünk járni párterápiára(mondom nekem nagyon fontos a család, én valóban hittem benne és szerettem volna mindent megtenni, amit lehet értünk, hármunkért).pszichológus hat hét után közölte: reménytelen, velem foglalkozik, de sajnos a páromat nem vállalja el többet.az egy hónap bőven letelt amikor még mindig nem jött haza.valahogy elfelejtett.:) eltelt 4 hónap, én belefutottam valakibe, akinek fontos voltam, és mivel többedszeri könyörgésre sem jött haza a párom, ezt egy nemnek vettem és belementem a másikkal a kapcsolatba.papírforma szerint, ahogy mindez kiderült a párom számára, máris ott rágcsálta a küszöböt, virágkupacok hevertek a lábtörlőn, soha nem volt annyira figyelmes mint akkor.a nyár ezzel telt el. Novemberben(!)hazaköltözött.(10hónap után)megvolt a karácsony, én eljártam hetente bulizni(hozzátenném a 7 év alatt addig összesen 3 szor voltam külön ,barátnőkkel) ettől persze kikészült, féltékeny volt, és akkor egy hétvégén elfelejtett hazajönni, amikor végül eszébe jutott akkor megállt az ajtóban, és közölte pakoljam össze a cuccaim és költözzek el a gyerekkel.megkérdeztem , hogy most ezt komolyan mondja-e, bólintott.másnap én nekiálltam felújítani a lakásomat egyedül, másfél hónap alatt befejeztem, és fogtam a lányom a játékait, a ruháinkat és a könyveimet és 8 év mindent otthagyva eljöttem.semmit nem hozhattam el. poharakon képes volt vitatkozni.én meg erre nem voltam hajlandó. úgyhogy mi most lakunk az én pici lakásomba, ő a házban, és éppen próbálom felépíteni az új világomat. Harminc éves nő vagyok. 2009. szeptember 24. csütörtök 09:00 -
Magyar LMBT Szövetség: ne írja alá az államfő a Ptk.-t!
A Magyar LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) Szövetség keddi közleményében arra kéri a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a parlament által megszavazott Polgári törvénykönyvet (Ptk.). 2009. szeptember 22. kedd 20:20 -
Közel 150 ezer meleg pár kötött házasságot Amerikában
2008-ban közel 150 ezer azonos nemű pár vallott úgy, hogy házasságnak tekinthető kapcsolatban él, ez a szám sokkal magasabb mint a regisztrált melegházasságok és élettársi kapcsolatok valós száma - derült ki a tavaly elvégzett első ilyen jellegű cenzus eredményeinek összesítése után. 2009. szeptember 22. kedd 19:30 -
Szoftverrel kerestek melegeket a Facebookon
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) két diákja olyan szoftvert készített, amellyel a Facebook közösségi szájton lévő ismerősök listáját elemezhetik: a program a kapcsolatlisták elemzésével nagy eséllyel képes megállapítani egy felhasználóról, hogy meleg-e akkor is, ha ezt nem publikálta adatlapján - számolt be a Boston Globe. 2009. szeptember 22. kedd 14:20 -
Nem tartják meg a melegek Belgrádba tervezett felvonulását
Mivel a szerb kormány ígéretei ellenére sem tudta szavatolni a melegek vasárnapi, Belgrádba tervezett felvonulásának biztonságát, a szervezők lemondták a Meleg Büszkeség Napjához kötődő rendezvényt. 2009. szeptember 20. vasárnap 21:15 -
Gyakoribbak az étkezési zavarok a meleg és biszexuális kamaszoknál
Nagyobb az étkezési zavarok kockázata a meleg, leszbikus és biszexuális kamaszok körében, akár már 12 éves koruktól - állapították meg amerikai orvosok tanulmányukban. 2009. szeptember 20. vasárnap 21:15 -
Legális drogbulik?
Rush/poppers. Magyarországon ugyan kapható, forgalmazható szerek. De emberi fogyasztása tiltott, egészségkárosító hatása miatt! Kereskedelmi forgalomba kizárólag bőrruházattal foglalkozó üzletekben hozható (pl. bőrös szexshopok) mivel bőr illetve szexuális kellékek tisztítására és karbantartására használják! Az, hogy emberi fogyasztásra nem engedélyezett hazánkban, nem azt jelenti hogy nem is élnek vele, ahogy a higítót is páran szívják nem pedig festéket higítanak vele, éppen úgy a Rush is több mindenre jó. Egyes helyeken mint partydrog, máshol főleg a meleg körében szexuális ajzószerként ismert. A folyadék gőzének belégzése után a hatása azonnal érezhető. Közvetlenül az üvegből, vagy átitatott zsebkendőből történik a belégzés. Használatának gyakori kísérője a fejfájás, szédülés, eszméletvesztés, mivel a vérnyomást csökkenti. A Rush Angliában 1970-es évek közepén jelent meg és szó szerint az éjszakai élet szenzációjának számított. Majd rövid időn belül mint 2009. szeptember 20. vasárnap 18:50 -
A Háttér Társaság felhívása
Telefonos operátorok képzését indítja a Meleg Háttér Információs és Lelkisegély Telefonszolgálat 2009 novemberétől. Jelentkezési határidő: 2009. október 31. Bővebb infó alább. 2009. szeptember 20. vasárnap 12:40 -
Gyakoribbak az étkezési zavarok a meleg és biszexuális kamaszoknál
Nagyobb az étkezési zavarok kockázata a meleg, leszbikus és biszexuális kamaszok körében, akár már 12 éves koruktól - állapították meg amerikai orvosok tanulmányukban. 2009. szeptember 18. péntek 16:07 -
Colin Firth meleg és szomorú
Múlt szombaton a velencei filmfesztiválon Colin Firth kapta a legjobb színésznek járó díjat az A Single Man-ben nyújtott alakításáért, így nem meglepő, hogy a film előzetese már fel is bukkant a neten. 2009. szeptember 16. szerda 11:20 -
Sokkoló vallomások: inkább az abortusz, mint egy meleg gyerek
Dr. Czeizel Endre megdöbbentő kutatásról számolt be tatabányai előadásán. Háromszor annyi nő tartaná meg a korai szívbetegség génjét magában hordozó magzatot, mint a homoszexualitásért felelős génnel rendelkezőt írta a Kemma.hu Komárom-Esztergom megyei hírportál. 2009. szeptember 16. szerda 11:20 -
Gyereke lesz Steiner Kristófnak
Egyre több meleg szeretne gyereket, Kristóf és párja, Matan is szeretne örökbe fogadni egy babát. Már be is adták a szükséges papírokat. 2009. szeptember 15. kedd 09:45 -
Videóval: "George, csak egy csókot!" - Pucér meleg rajongó lepte meg Clooney-t!
Megdöbbentő élményben volt része George Clooney-nak a minap - A Vészhelyzet Ross dokija előtt félmeztelenül dobta be magát meleg rajongója egy sajtókonferencián. 2009. szeptember 10. csütörtök 10:18 -
Azt firtatták, meleg-e George Clooney
George Clooney a velencei filmfesztiválon igen tréfakedvelőnek mutatkozott. Türelemmel viselte, hogy három újságíró is vélt homoszexualitását firtatta, egy félmeztelen sajtómunkás megkérte a kezét; emellett elismerte, ahogy idősödik, egyre bolondosabb lesz. 2009. szeptember 9. szerda 22:55 -
Buzi lennél vagy néger?
Szexről, a felvonulás menekülő útvonalairól és a homofóbiára való nevelés nehézségeiről meséltek a steril meleg menet résztvevői. VIDEÓ 2009. szeptember 8. kedd 10:15 -
A melegekre nem tudtak, így a rendőrökre támadtak
Idén is összecsapásokba torkollott a meleg büszkeség menete Budapesten, amelyen mintegy ezer ember vett részt. A 300-400 ellentüntető ezúttal meg sem tudta közelíteni a felvonulókat, így a rendőrökkel csaptak össze. A felvonuláson részt vett Gyurcsány Ferenc és felesége is. A rendőrség 43 embert előállított. 2009. szeptember 6. vasárnap 14:55 -
Bombariadó volt egy meleg-szórakozóhelyen
Egy ismeretlen betelefonáló szombaton éjjel azt állította a rendőrségnek, hogy bombát helyezett el egy hatodik kerületi meleg-szórakozóhelyen. A tűzszerészek átvizsgálták a helyet, de nem találtak semmit. 2009. szeptember 6. vasárnap 14:55 -
Melegfelvonulás - Különösebb rendbontás nélkül ért véget a meleg méltóság menete - ÖSSZEFOGLALÓ
Különösebb rendbontás nélkül, hatalmas rendőri biztosítás mellett vonult fel a meleg méltóság menete szombaton délután a fővárosban; a rendezvény után az ellentüntetők rátámadtak a rendőrökre a Városház parknál. 2009. szeptember 5. szombat 19:06 -
Melegfelvonulás - Hatalmas rendőri biztosítás mellett indult el a meleg méltóság menete Budapesten
Hatalmas rendőri biztosítás mellett, mintegy másfél ezer ember részvételével indult el a meleg méltóság menete szombaton Budapesten a Hősök teréről. 2009. szeptember 5. szombat 15:40 -
Képtelenek, titkos Ilonák
Visszatérő, állandó kérdés a meleg oldalakon. Ki miért nem tesz fel képet? A lényegen persze az indokok nem változtatnak. Sokan csak külföldi oldalakon tesznek fel képet, magyarokon nem. Az érvelés e kapcsán mindig igen érdekes. Az egyik, mert ott általában mindenki tesz fel, a másik egyszerűen annyi, hogy magyarra nem, pont. Mindkét érvrendszer hibás, de minimum kétséges. Azzal hogy valaki csak külföldi oldalra tesz fel képet, vajon miért gondolja hogy nem mentik le, élnek vele vissza? A másik érdekesség, hogy a magyar oldalakra azért nem tesz fel mert fél a lebukástól! Ezzel csupán annyi a probléma, hogy a külföldi oldalakon többnyire regisztráció nélkül is elérhetőek a képek, míg a magyarokon pont az ilyen 2009. szeptember 4. péntek 11:46 -
Készen áll a nemzet egy színesbőrű meleg képviselőre?
Anthony WoodsA mai nap (2009.09.01) a nagy nap a 29 éves iraki háborús veterán Anthony Woods számára, ugyanis könnyen előfordulhat hogy ő lesz az első afro-amerikai meleg akit megválasztanak az amerikai képviselőházba. Adja hírül többek között az ABC, az Advocate és aN.Y. Times is címlapon. Woods egy különleges választási versenyben áll az egykori képviselő Ellen Tauscher helyére pályázik Kaliforniában a 10. kerületben, East Bay régióban, San Francisco közelében. Tauscher a közelmúltban a külgyügyminisztérium által felkínált pozíciót foglalta el, és így megüresedett a seznátori helye.tovább 2009. szeptember 1. kedd 15:39 -
Egy új szezon kezdődik
A nyár végeztével, mondhatni a szeptemberi iskolakezdéssel megújul a budapesti meleg éjszaka is. Ezen belül is új programokkal, sőt vadonatúj nyitva tartási renddel várja a pesti éjszaka világába vetődő és visszatérő vendégeit a belvárosi GLAM Bar & Lounge a Nagykörúton.tovább 2009. augusztus 31. hétfő 00:39 -
Budapest Pride - Tizenhárom nagykövetség támogató nyilatkozata
Közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról és szolidaritásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket az idei Budapest Pride fesztivál alkalmából 13 budapesti külképviselet. 2009. augusztus 30. vasárnap 11:20 -
OS: Nyílt levél a köztársasági elnökhöz és a parlamenti pártok vezetőihez a Meleg Méltóság Menet elleni fenyegetések elítélése érdekében
A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben hívta fel dr. Sólyom László köztársasági elnököt és a parlamenti pártok vezetőit, ítéljék el Meleg Méltóság Menet elleni megfélemlítő kezdeményezéseket. 2009. augusztus 30. vasárnap 11:20 -
Mellettünk és ellenünk
Közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról és szolidaritásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket az idei, 14. Budapest Pride fesztivál alkalmából 13 budapesti külképviselet.tovább 2009. augusztus 29. szombat 14:35 -
LMBT: parlamenti párt ne szólítsa fel jogkorlátozásra a rendőrséget!
A magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (lmbt) szövetség szerint nem megengedhető, hogy egy párt a szólás és a gyülekezés jogának korlátozására szólítsa fel a rendőrséget; mindenképpen lesz melegfelvonulás a fővárosban. Erről Steigler Sándor, a szövetség ügyvivője beszélt az MTI-nek pénteken. 2009. augusztus 28. péntek 18:32 -
Dildókkal dobálják az American Idol meleg versenyzőjét
Az American Idol döntőjének második helyezettjét vibrátorokkal dobálták meg az egyik fellépésén, írja a Starpulse. 2009. augusztus 27. csütörtök 20:15 -
Megkoronázták Európa legszebb meleg fiúját!
Oslóban megválasztották Európa legszebb homoszexuális férfiját. A koronát egy 26 éves spanyol fiú, Sergio Lara nyerte el. 2009. augusztus 27. csütörtök 20:15 -
Lippire támadtak az olasz homoszexuálisok
Tiltakozását fejezte ki a az olasz homoszexuálisok legnagyobb szövetsége Marcello Lippi nyilatkozatával szemben, amelyben a válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy sohasem engedné a nemi hovatartozásukat nyíltan felvállaló meleg futballistáknak, hogy magukra öltsék az olasz címeres mezt. 2009. augusztus 27. csütörtök 20:15 -
Erotikus videóval! Megkoronázták Európa legszebb meleg fiúját!
Oslóban megválasztották Európa legszebb homoszexuális férfiját. A koronát egy 26 éves spanyol fiú, Sergio Lara nyerte el. 2009. augusztus 27. csütörtök 15:50 -
Melegek harca egy játékkal
Amerikai meleg szervezetek támadják az Xbox 360-as Shadow Complex játékot, mivel annak története Orson Scott Thomas sci-fi író egy ismert könyvére épül. Card közismert melegellenes nézeteiről és a házasságuk elleni mozgalmak egyik élharcosa is. 2009. augusztus 26. szerda 12:40 -
Nyájvonulás
Magyar vagy? Akkor vajmi kevés esélyed van rá, hogy hallottál a Budapest Pride nevű rendezvényről, mivel az fű alatt szerveződik. Egyetlen egy reklám nem látható róla egyetlen egy meleg portálon sem. Legalábbis itt Magyarországon. A szervezők saját oldalaikon nem hogy nem hirdetik az 2009. augusztus 25. kedd 11:08 -
A melegek okozzák a divatvilág összes baját?
Tűsarkak, amikben nem lehet járni. Nőietlen fazonú, hordhatatlan ruhák. Melltelen, szögletes, sovány modellek, akik szinte járványként terjesztik az anorexiát a fiatalok körében. A Jezebel blog, illetve a New York Magazine újra elővette a témát, hogy a nők divatbajaiért nyilván nem lehet más a felelős, mint a tervezők. És kik a tervezők? Mindenki tudja, túlnyomó részben meleg férfiak. 2009. augusztus 22. szombat 15:40 -
Strandszezon... fürdők, szaunák?
Az idei nyár terveink szerinti utolsó strandolása volt a hétvégén. Ennek oka hogy az időjárás rendszerint augusztus 20-a környékén szokott elromlani. A mostani előjelzések szerint persze a tűzijáték idején sem kell viharra számítani, és a hét végéig marad a meleg is. A nyáron kipróbáltunk 1-2 strandot. De legjobban a Palatinusz tetszett. Talán a viszonylag sok medence, hullámfürdő, csúszdák és a termál miatt... na meg nincs is rossz helyen sem. Első alkalommal az öltözőben rögtön két 2009. augusztus 17. hétfő 09:42 -
Öngyilkosságot fontolgatóknak segít a Harry Potter sztárja!
Radcliffe jelentős adományt folyósított a Trevor Projekt elnevezésű amerikai segélyvonalnak, melyet leszbikus, meleg, transznemű és identitásukban bizonytalan tizenévesek hívhatnak fel 2009. augusztus 14. péntek 18:20 -
Meleg segélyvonalat támogat a Harry Potter sztárja
Daniel Radcliffe, a Harry Potter sztárja hírnevét is felhasználja, hogy segítsen az öngyilkosságot fontolgató meleg fiatalokon - adta hírül a The Sun című brit bulvárlap. 2009. augusztus 13. csütörtök 11:30 -
Új atlasz oldal
Megújult az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Sportegyesület weboldala. Ami tényleg ráfért már. Az új oldalon rendezettebb formában láthatjuk az egyes szakosztályok (egyelőre mindössze három-négy) eseményeit, programjait. Ugyan ez vonatkozik az eseménynaptárra is, mely szintén áttekinthetőbb lett. Reméljük ez a megújulás nem csak a külcsínben nyilvánul meg, és az Atlasz szervezésében 2012-ben megrendezésre kerülő EuroGames névre hallgató 2009. augusztus 12. szerda 14:46 -
Brad Pitt: Kicsit sem zavarna, ha meleg lenne az egyik gyerekem
Nem bánná, ha meleg lenne az egyik gyermeke, nem nősül, amíg bárki nem házasodhat szabadon, és megőrül tőle, ha valaki bele akar beszélni más életébe - mondta el a hatgyermekes szupersztár, Brad Pitt a Parade című hírességekkel foglalkozó hetilap legfrissebb számában. 2009. augusztus 10. hétfő 16:55 -
Folsom Street Fair = pride fesztivál?
A kurucok manapság a Folsom Street Fair képeivel remizgetik egymást, illetve uszítanak a buzik ellen. Ami persze nem nehéz, hiszen a Folsom Street Fair egy extrémnek nevezhető rendezvény, viszont nem egy meleg buli. Nem kell sokáig keresgélni hogy megtudjuk mi az a Folsom Street Fair amit a kurucok a 2009. augusztus 9. vasárnap 11:00 -
Brad Pitt medencében elégíti ki Joliet
Brad Pitt a Parade magazinnak vallott szexuális szokásairól és elmondta: imádnak a medencében szexelni Angelina Jolieval. A pár egyébként úgy döntött, addig nem házasodnak össze, míg nem legalizálják az esküvőt a meleg számára is. 2009. augusztus 8. szombat 12:10 -
Melegolimpia vagy gigabuzibuli?
Tehetjük fel a kérdést. Hiszen megjelent a 2012-es budapesti meleg sport(?)esmény 2009. augusztus 7. péntek 18:53 -
Melegek a TV-ben
Nőtt a meleg szereplők aránya az amerikai tévéműsorokban. Legalábbis összességen. A GLAAD (Gay & Lesbian Alliance Against Defamation) amerikai melegszervezet szokásos évi díjkiosztóján, ahol az előző szezon sorozatiban nézték meg, hogy az adott műsor miként foglalkozik a meleg témával, vagy hogy foglalkozik e egyáltalán vele, idén az HBO lett az abszolút nyertes. 14 főműsoridős sorozatából tízben fordult elő LMBT karakter vagy téma, ami a legfrekventáltabb időszak 42%-át teszi ki. Ezzel az aránnyal az HBO az amerikai nagy hálózatok utasította maga mögé. Az HBO saját gyártású sorozatait Magyarországon is láthatjuk, nem csak a fizetős csatornákon. A 2009. augusztus 7. péntek 09:46 -
Megemlékezés a tel-avivi homofób merénylet áldozataira
A Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) őszinte részvétét fejezi ki a szombat esti tel-avivi homofób merényletben elhunyt áldozatok családtagjai, szerettei és barátai felé, valamint szolidaritást vállal a sérült túlélőkkel a magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség nevében. 2009. augusztus 6. csütörtök 20:45 -
Megemlékezés a tel-avivi homofób merénylet áldozataira / Commemorating the victims of the homophobic attempt in Tel-Aviv
A Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) őszinte részvétét fejezi ki a szombat esti tel-avivi homofób merényletben elhunyt áldozatok családtagjai, szerettei és barátai felé, valamint szolidaritást vállal a sérült túlélőkkel a magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség nevében. 2009. augusztus 1-én egy fekete ruhás, ismeretlen merénylő, besétálva az izraeli melegegyesület épületébe tüzet nyitott az ott tartózkodókra. A támadásban hárman életükettovább 2009. augusztus 6. csütörtök 14:57 -
Megemlékezés a tel-avivi homofób merénylet áldozataira
A Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) őszinte részvétét fejezi ki a szombat esti tel-avivi homofób merényletben elhunyt áldozatok családtagjai, szerettei és barátai felé, valamint szolidaritást vállal a sérült túlélőkkel a magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség nevében. 2009. augusztus 6. csütörtök 11:20 -
Népszerűség mások rovására!?
Az utóbbi időben érdekes dolgok zajlanak a magyar meleg világban. Ehhez persze már hozzászokhattunk. Minket is a GayBears kapcsán számos támadás is ért, igaz eddig is főleg melegek részéről. Így az alábbi érdekesség már meg sem lep. Mostanában minket is ért kritika, hogy egy-egy meleg hely vagy oldal lejáratására, vagy mondjuk a coxx tönkretételére(!) törekszünk (Csak hallkan, elég rossz lehet annak a bárnak ami egy bejegyzéstől csődbe megy! Ha meg már a coxx-nál tartunk, amikor ingyen megjelenést ajánlottunk nekik a gaybears guide felületére, válaszra sem méltettak 3 hétig, szóval annyira nem mehet rosszul hogy most egy-két mondattól becsődöljenek, de ingyen reklámot meg nem kértek. A gaybears guide felületére egyedül az Alterego tartott igényt.) Írtunk már az Alibiről sőt a Revansról és az Alterego bárrol is. Volt pl. a Revans kapcsán amikor igen éles kritikát fogalmaztunk meg itt a blogban, amit valamiért az index.hu is címlapra tett. Érdekes, hogy a tízezres egyedi látogatószám akkor nem bántotta a Revans üzemeltetőit, valószínűleg jó kis reklámot csaptunk a helynek, még ha a bejegyzés valójában nem is dicsérte azt. Változnak az idők, legutóbb egy hangsúlyozottan szubjektív bejegyzésben néhány meleg bár és szauna került górcső alá. Természetesen a blogolás szabályihoz hűen szubjektív véleményt fogalmaztunk meg. Jöttek is a felháborodott levelek elsőként a Magnumszauna tulajdonosától, 5 percre rá a Coxx bár tulajdonosaitól. (Vajon honnan szerezte meg a személyes adatainkat a coxx? Csak nem a magnum tulaja unszolására kezdte érdekelni a blog? Ja deee 2009. augusztus 4. kedd 11:11 -
Kidurrant a buborék
Talán még fel sem ébredtünk egészen, talán el sem hisszük, hogy ez itt történt, velünk, a szemünk láttára.A város, amelyet a környék és néha tréfából Európa meleg fővárosaként is említenek, arra ébredt, hogy egy meleg önsegélyező csoport két tagját agyonlőtte, tizenöt társukat pedig megsebesítette éjjel egy ámokfutó. Fekete ruhában és maszkban. 2009. augusztus 3. hétfő 08:10 -
Melegparádé Amszterdamban, polgármesteri esketéssel
Amszterdam - Amszterdam polgármestere esketett össze öt meleg párt szombaton a holland metropolis amerikai testvérvárosa, New Amsterdam alapításának 400. évfordulóján rendezett vízi parádén. 2009. augusztus 2. vasárnap 22:05 -
Vágatlan! A homoszexuális esküvő szertartása
Mint ahogyan arról már a Tabu Tv hírt adott, a napokban egybekelt az ország első hivatalos meleg párja: Berki Viktor és Ács Gábor. A két fiú az ötödik kerületi illetékes hivatalban kelt egybe, és most az internetes sztártévé megmutatja a szertartás vágatlan videóját is. 2009. augusztus 2. vasárnap 22:05 -
Meleg Olimpia
Jövőre tervezik megtartani a homoszexuális sportolóknak rendezett eseményt. Megkérdeztük Csapó Gábort, egykori olimpikont, hogy van-e létjogosultsága a meleg olimpiának? 2009. augusztus 2. vasárnap 22:05 -
Melegradar
Egy ideje már működik, Magyarországon is használják páran az új melegradart, a Grindr-t. A műholdas melegvadász program mely GPS segítségével mondja meg nekünk holt találjuk a legközelebbi meleget, iPhone-ra tölthetjük le ingyen. Miután megadtuk adatainkat, esetleg képet is töltünk fel, a kis melegdetektor ki is listázza a hozzánk legközelebb lévő meleg személyeket, így már nem csak a beleső melegradarunk működhet akár az utcán sétálva, hanem kis térképes ketyerénken vadászhatjuk le a kiszemelt áldozatot. Ezt a szuper alkalmazást vajon csak a melegek fogják ismerkedésre használni, vagy egyéb alternatív célja is lehet az ingyenesen letölthető programnak? A Grindr alap szoftvere ingyenesen letölthető az Apple oldaláról, az xxx tartalom támogatása azonban már fizetős. 2009. július 29. szerda 08:52 -
Jacko meleg orvosa Prince Michaelék apja?
Arnold Klein, az énekes 65 éves bőrgyógyásza azt állítja, 95-ben a szerinte meddő Jackson kérte fel spermadonornak. 10 éve nagybácsiként látogatja a gyerekeket, most harcba száll a gyámságért. 2009. július 20. hétfő 20:55 -
Harry Potter alakítójának tetszik, hogy melegnek nézik
Daniel Radcliffe élvezi, hogy melegnek nézik, és rendszeresen megkéri meleg barátait, nézzék át a meleghonlapokat róla szóló pletykák után kutatva. 2009. július 20. hétfő 09:15 -
tom duane
nézzétek meg tom duane demokrata szenátor beszédét a szenátusban tegnap amit egy olyan törvényjavaslat mellett tartott, aminek lényege, hogy a szociális segélyben részesülő hiv-fertőzöttek havi jövedelmük 30%-ánál töbet ne fizessenek lakbérre. eközben arról beszél, hogy milyen volt a nyolcvanas években (és utána) hiv-vel élni. nehéz elfogódottság nélkül hallgatni. tom duane meleg és hiv-fertőzött. és szenátor az egyesült államokban. 2009. július 18. szombat 16:05 -
Új meleg központ?
Egyes pletykák azt rebesgetik hogy új meleg központ épül a fővárosban. Erről nagyon röviden Steiner Kristóf rovata is beszámolt a júliusi Navégrében. Nem egyszerű bárról vagy egy új szaunáról szólnak a hírek, hanem egy ezeket összesítő centrumról, ahol a konditeremtől, a báron és szaunán át a zenés klubbig minden lesz egy helyen. A szemfülesek és jól informáltak az építkezést is megnézhetik budán... (a háttérben szintén pesti pletykák szerint az egyik sikeres meleg éjszakai club tulajdonosa áll.) A beruházás átadásáig még jó néhány hónap hátra van, pletykák szerint 2009. július 17. péntek 11:24 -
Fotók - "A pop királya bekapja a nyalókád" - Halperin szerint Jacko meleg volt
Nemcsak a világhírű énekes halálának pontos körülményei derülhetnek ki a napokban, hanem, úgy tűnik, szexuális életének részletei is. Nem hivatalos életrajzírójának új kötete most kerül a boltokba, meredek történetekkel... 2009. július 15. szerda 18:00 -
Fura volt nővel a szex
Egy meleg férfi kalandja egy ön- és közveszélyes nővel. A kép innen Sziasztok! Olvastam a blogot, és nekem is teljesen szokásos párkapcsolataim és szakításaim voltak nagyjából - azzal a különbséggel, hogy meleg vagyok, és én férfiként férfiakkal jártam így, ezért nem is gondoltam, hogy írok. De eszembe jutott, hogy végülis van egy elmesélésre érdemes történetem. Ott kezdődött az egész, hogy összejöttem álmaim pasijával, akivel már évek óta voltunk több, mint barátok, azaz plátóilag szemeztünk, hangversenyekre, színházba, koncertekre jártunk, de semmi több. Szóval egy romantikusra sikeredett estén aztán végül egymás karjaiban kötöttünk ki (szex nem volt, nem is lett). Köztünk mindig volt egy kis feszültség, és reméltem, hogy ha járunk egymással, majd leomlanak a falak, de nem így lett, úgyhogy Henrik bő egy hét után nagyon keményen kizárt az életéből, és hosszabb időre külföldre távozott. Semmi esélyem nem volt visszaszerezni. A dolog nagyon letört, és az előző pár kapcsolatom sem alakult túl rózsásan. Egyfelől azt éreztem, hogy nekem pechem van a pasikkal, és nagyon bizonytalanná váltam. Másfelől irígyeltem a hetero pasikat, akik lazán bárhol nekiállnak csajozni. Azt gondoltam nagy csalódottságomban, hogy én is kipróbálom. Úgy alakult, hogy aug. 20-i tüzijáték után némi pezsgőtől megmámorosodva amolyan egy éjszakás kalandként összejöttem egy leszbi lánnyal, akit már pár éve ismertem. Tudtuk, hogy egyikünk sem akar semmit a másiktól, ráadásul a lánynak volt is kapcsolata, nagyon biztonságos volt az egész. Nem lett belőle semmi galiba, a lány barátnője se vette a szívére, azóta is haverok vagyunk. 2009. július 15. szerda 06:00 -
A köztársasági elnök nem áll ki a melegek mellett
A Magyar Leszbikus Meleg Biszexuális Transznemű (LMBT) Szövetség nevében levélben fordultunk Sólyom László köztársasági elnökhöz, melyben találkozót kértünk, hogy közösen vitassuk meg, hogyan védhető meg a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű állampolgárok szabad gyülekezéshez való joga, és milyen lépések szükségesek az LMBT emberek jogegyenlőségének biztosítása érdekében. 2009. július 13. hétfő 19:30 -
Régi és új meleg helyek
Az utóbbi időben több meleg szórakozóhely és bár nyílt budapesten, mások pedig átalakultak. Az alábbiakban az általunk ismert fővárosi helyekről kapott információkat osztjuk meg. Ezek a vendégek tapasztalatait vagy a weboldalon közzétett információkat tartalmazzák.Action; a weboldal tájékoztatása szerint belépő és kötelező fogyasztás is van. Belépő 800 Ft + kötelező fogyasztás: 1.000 FtCoxx; az egyetlen olyan melegbár ami az elmúlt időszakban árat emelt. Most nemrég éppen 30%-al, így egy ótvar sörért (magyarul ihatatlan) egy ezrest kell otthagynunk. Nem hisszük hogy ennyire exclusive lenne a sötétszobás szopoda, de biztosan akadnak sokan, akiknek bármennyit megér a hely. Kötelező fogyasztás volt régen 1.000 + 200 Ft (ruhatár); az emelések után nem ismert, mert a weboldalon erről információ nincs.Capella; a coxx-al szemben ők feleztek az árakon. Így legalább az árérzékeny közönséggel elfeledtethetik a korábbi rossz tapasztalatokat. Belépő: 1.000 FtGLAM; alias Bamboo, Revans stb. Néhány havonta nevet váltó „disco”. Legutóbb arról lett híres hogy a megnyitóra mindenki bemehetett csak a vendégek nem. Méltó a korábbi neveihez… Belépő: 1.500 FtAlterego; még mindig a trendi meleg szórakozóhely. Ők már szűrhetik is a vendégeiket, akkor is teltház van. Belépő: 1.500 FtClub underground; új hely, az alibi utóda. Itt is a mágneskártyás fizetési rendszert találták jónak. Tehát továbbra sem tudjuk mi mennyibe kerül, miért mennyit kell majd a végén fizetnünk… bizzuk a pultosra?! Kötelező fogyasztás: 2.000 FtErotika Centrum; a macibulik helyszíne. Olcsó és tiszta is! (Nem csak melegek által látogatott hely!) Belépő: 1.000FtSzauna69: Budapest férfi szaunája. Fiatalos és tiszta. Belépő: 1.790 FtMagnumszauna: idősebbek körében kedvelt szauna. Mostanában az Alibi régi „művészei” szórakoztatják az oda tévedőket. Belépő: 2.700 FtEgyes helyeknél a kötelező fogyasztás árát tüntettük fel ha van, illetve a belépők árát, ahol a korkedvezményes akciókat nem vettük figyelembe, mivel az mindenhol változó, másfelől mi már nem esünk bele egyik hely tinikedvezményébe sem.A listában pár hely nem szerepel, ennek oka hogy mi még nem jártunk ott, és ha van weboldaluk, azon sincs érdemi információ az árakról, így összehasonlítási alapot nem képeznek. Tehát a lista szubjektív. 2009. július 13. hétfő 14:00 -
Sólyom László nem áll szóba a melegekkel
Nem találkozik a köztársasági elnök a meleg szervezetek képviselőivel, azt írta nekik, hogy a felvonulást a rendőrség dolga megvédeni. Azért akartak vele találkozni, hogy álljon ki mellettük.tovább 2009. július 13. hétfő 13:23 -
A köztársasági elnök nem áll ki a melegek mellett
A Magyar Leszbikus Meleg Biszexuális Transznemű (LMBT) Szövetség nevében levélben fordultunk Sólyom László köztársasági elnökhöz, melyben találkozót kértünk, hogy közösen vitassuk meg, hogyan védhető meg a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű állampolgárok szabad gyülekezéshez való joga, és milyen lépések szükségesek az LMBT emberek jogegyenlőségének biztosítása érdekében. 2009. július 12. vasárnap 00:05 -
Jobbik szdsz vircsaft?
Ki nyissa meg az idei prideot? Ez még nem dőlt el. Nem tudom mikor szokás felkérni a fesztivál védnökét szerepe elvállalására, de úgy tűnik egy bő hónappal korábban még ez nem aktuális. Az biztosnak látszik, hogy a LMBT szövetség behisztizett, és Sólyom Lászlót dafke nem kérik fel. A tavalyi után ez is egy dafke pride lesz… úgy látszik. A hiszti tárgya most az, hogy Sólyom László egyéb elfoglaltsága miatt nem találkozott az pride szervezőivel. De miért is tette volna? Nézzük a melegszervezetek érveit: (…) melegszervezetek. Azért fordultak az államfőhöz, mert a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és több más nemzeti radikális szervezet bejelentette, közösen fogják megakadályozni a szeptember elejére tervezett melegfelvonulást. A megfenyegetett szervezetek úgy gondolták, hogy Sólyom László támogatása növelné elfogadottságukat, ezzel biztonságukat is. A köztársasági elnök a napokban válaszolt a kérésre: elfoglaltságaira hivatkozva elutasította a találkozást. Levelében hozzátette: ha a Meleg Méltóság Menetével azonos időben és helyen olyan demonstrációt tartanak, ami törvénysértő, a hatóságok feladata a jogszabályok betartatása. A Háttér híre ezzel kapcsolatban: (…) a Köztársasági Elnöki Hivatal érdemben csupán a következőt közölte: „amennyiben a Meleg Méltóság Menetével azonos időben és helyszínen olyan demonstrációt tartanak, amely törvénybe ütközik, a hatóságok feladata a vonatkozó jogszabályok betartatása.” Sajnálatos, hogy a Magyar Köztársaság elnöke nem foglal határozottan állást az emberi jogok, nevezetesen az lmbt állampolgárok jogainak érdekében. Az Európai Unió tagjaként, egy demokratikus elveken alapuló ország közméltósága lényegében figyelmen kívül hagyja egy hozzá forduló kisebbség kérését, tudván, hogy az lmbt emberek a felvonuláson és a magánéletben is durva, a szabadságjogokat sértő erőszaknak vannak kitéve. Sólyom Lászlónak feladata lenne kiállni minden magyar állampolgár emberi jogaiért. A köztársasági elnök pártok felett álló közméltóság, így személy szerint helyesnek tartom hogy most nem kíván belekeveredni aktuálpolitikai kérdésekbe. Mert ez nem a jogokról szól, hanem a jobbik mint politikai pártról, és a pride-ról mint az szdsz házi buzifesztiváljáról. A jobbik és az szdsz vircsaftja meg hozzá tartozik sajnos a hazai politikai közjátékhoz, amihez egyáltalán nem szükséges az államfő asszisztálása. Sólyom Lászlónak továbbá abban is igazat kell adnunk a Háttér-el ellenben hogy a törvények betartatása a hatóságok, jelen esetben a rendőrség feladata. Hiszen a lmbt embereknek joguk van vonulni, a rendőrségnek meg joga van azt biztosítani számukra, sőt kötelessége is! Az hogy külön nem kéri meg Sólyom László az esetleges ellenzőket hogy légyszméci ne dobálózzatok tojásokkal, az nem jogfosztás. Persze mielőtt a köztársasági elnököt végképp elátkoznák a melegszervezetek, jóslatukkal szemben miszerint nem fogja aláírni az élettársi kapcsolatról szóló törvényt, mely biztosítja a melegek számára a regisztrált élettársi kapcsolatot, nos az is megtörtént. Az más kérdés hogy az LMBT szövetség tagjai (háttér, pride stb.) sem adtak hírt Július elsején, és azóta sem arról - mert úgy látszik ez számukra csak akkor hír értékű ha elutasítják őket - hogy megnyílt a lehetőség a melegek számára is a regisztrált élettársi kapcsolat kötésére. 2009. július 11. szombat 10:06 -
Újabb polgárpukkasztás "Borat" részéről
A Brüno eredeti munkacíme így hangzott: Ínycsiklandó utazások Amerikán keresztül azzal a céllal, hogy heteroszexuális férfiakat láthatóan kényelmetlen helyzetbe hozzon egy átlátszó pólós meleg külföldi. Ez a cím igen kifejezően körülírja, mennyire provokatív figurával állt is elő Sacha Baron Cohen az utóbbi évek legmerészebb humorú vígjátékában, melyet csak imádni vagy gyűlölni lehet. 2009. július 10. péntek 20:26 -
Nem zavarnak a buzik, de...
Nemrégen még az szdsz tette fel a kérdést, ki lesz a harmadik erő. Ebből is látszik hogy nagyon nem a valóságban éltek már akkor sem, most hogy az újgeneráció tagjai kiléptek a pártból is (ez volt talán Réderer András legjobb döntése az utóbbi időben) ezt vehetjük beismerésnek. De visszatérve a harmadik erőhöz, a kérdésre azóta megérkezett a válasz, ám nem biztos hogy erre számítottak. A fidesz ma 48%-on, a jobbik 9%-on (utolérte a mszp-t, vagy az mszp süllyedt le hozzájuk, kinek melyik szimpatikusabb), mszp 9%-on állt meg most a zuhanórepülésben míg az mdf 3%-al bír. Az szdsz és lmp 2-2%-on van.Ügye az szdsz kampánya a „ki lesz a harmadik erő” kérdéssel leginkább a jobbikot reklámozta (nem meglepő módon, mivel a liberálisnak nevezett párt egyetlen reménye volt a nácikkal való remizgetés, valós megoldások helyett). Az szdsz éppen feloszlani látszik, a jobbik meg ma már akár a második politikai erőként is definiálható (közösen az mszp-vel) a Nézőpont Intézet felmérése alapján. Így a liberálisok tevékenysége beérett, addig mondták hogy a magyarok nácik, hogy a legszélsőségesebb pártra a választók 15%-a voksolt. Köztük sok meleg és sok cigány is (ezeket elemzések, és szavazóköri eredmények bizonyították). Ezek tükrében, talán érdekes hogy mit mond a meleg témáról az ország második (de minimum harmadik) legnépszerűbb pártjának elnöke, Vona Gábor.Miért akarják megakadályozni a melegfelvonulást? Miért lesz önöknek jobb attól, ha magyar állampolgárok egy csoportja nem élhet a gyülekezési jogával?Szerintem ez a felvonulás a normális, tisztességes homoszexuálisok érzékenységét is sérti.Volt már melegfelvonuláson?Nem. Képeket meg felvételeket láttam.A média szereti az extremitást, a rózsaszínben, tangában vonagló embereket mutogatni, pedig a többség teljesen hétköznapi módon van felöltözve.Ezt megoldani a felvonulás szervezőinek a feladata. Amit látunk, az szervezett provokáció. Engem nem az zavar, hogy homoszexuálisok vannak a világban, mindig is voltak. De ez nem az utcára való. Ami ott zajlik, az közszeméremsértés.Az, hogy mi közszeméremsértő, nem az önök megítélésén múlik, hanem a törvényen. Ha két heteró tinédzser csókolózik a buszon, azt nyilván nem tartja közszeméremsértőnek.Nem, ez a mindennapok része. Azt remélem, nem lesz a mindennapok része, hogy egy szőrös férfi lila tangában rószaszín bibliát szorongatva a kamionon tombol. Lehet, hogy önnek kínaiul van, hogy ez miért irritálja a társadalom többségét.A rendőrök 2006 őszén brutálisan bántalmazták az utcai tüntetőket, ami ellen szerintem jogosan tiltakoztak többek közt önök is, a véleményszabadságra és a gyülekezési jogra hivatkozva. Amikor a melegek vonulnak fel, önök ugyanezeket a jogokat akarják megtagadni tőlük. A demokráciának nem része, hogy ha a törvényi kereten belül marad, eltűrjük azt, ami irritál?Nem. Ott vannak a melegklubok, menjenek oda, ha ilyen ruhákban akarnak tetszelegni. A Magyar Gárda felvonulását soha nem engedélyezik az Andrássy úton, mert az indoklás szerint sérti a társadalom bizonyos csoportjainak az érzékenységét. Hát ez meg a mi érzékenységünket sérti. Úgy látszik, Magyarországon a homoszexuálisoknak több joga van, mint a gárdatagoknak. - index.huAz idézett interjú kapcsán azért néhány dolog hiányzik. Például a kérdező riporter esetleg visszakérdezhetett volna akkor, amikor Vona Gábor folyamatosan a melegeket „egy szőrös férfi lila tangában rózsaszín bibliát szorongatva a kamionon tombol” leírással jellemezte, mondván őt ez irritálja. Mert ez érthető, hiszen a biblia mint szexuális segédeszközként történő bemutatása nem illő dolog. Viszont vannak olyanok is akik szőrösek ugyan, de nem lila tangában bibliát kefélve jelennek meg az Andrássy úton. Velük mi van? Vagy ha két férfi (bibliát nem kefélve) csókolózna a buszon, az mennyivel lenne felháborítóbb mint két lány, vagy egy fiú-lány?Persze igen, a magyar gárda felvonulást nem engedélyezték. De tavaly a melegfelvonulást is első körben betiltották. A rendőrség nem következetes, nem határozott, a rendőrség ki van szolgáltatva a kormány illetve a politika játszmáinak. Egyszer jó lenne egy olyan interjút is olvasni, ahol a riporter visszakérdez!Ha Vona Gábort nem zavarják a melegek, akkor fel lehetett volna tenni a kérdést: A melegek többsége nem tangában és bibliát a nemi szervéhez szorítva jár az utcán, tehát ők csókolózhatnak? Ők akár vonulhatnak is, úgy ahogy a Magyar Gárda? Őket nem kell melegbárokba küldeni az utcáról hogy ott „éljenek”? 2009. július 1. szerda 08:09 -
Vállalta homoszexualitását egy varsói rabbi
Az első nyíltan meleg lengyel rabbi egy volt hollywoodi producerrel él együtt. 2009. június 30. kedd 12:52 -
Obama hawaii hangulatot varázsolt a Fehér Házba
Hawaii hangulatot varázsolt Washingtonba Barack Obama, felesége Michelle és két kislányuk, amikor a szigetcsoport hagyományos ünnepét, a Luau fesztivált rendezte meg a Fehér Házban. A táncoslányok műsora és a fáklyás díszvacsora éppen kapóra jött az amerikai elnöknek, aki így ország-világ előtt is bizonyítani tudta, rendben van családi élete. Minderre nagy szüksége is volt azok után, hogy nemrég állítólagos meleg szexpartnere beszélt intim együttlétükről mesélt el részleteket.. 2009. június 29. hétfő 15:35 -
Stonewall 40.
A New York-i Christopher Street-en álló Stonewall Inn nevű szórakozóhelyet néhány nap történései avatták a meleg és leszbikus felszabadítás bölcsőjévé. A történelem fintora, hogy a hatvanas évek végén amerikai meleg körökben a legkevésbé kedvelték ezt a szervezett alvilág által működtetett buzibárt, amelyet a pucckirálynők és tizenéves fiúprostituáltak zsiványtanyájaként tartottak számon, ahol hétvégenként go-go fiúk erotikus táncában lehetett gyönyörködni, s az a hír is járta, hogy a poharakat trehányul mosogatják el, s ki tudja mi minden nyavalyát lehet elkapni. 2009. június 28. vasárnap 12:25 -
Azok a jó nevű ügyvédek!
Olyan régen idéztünk már a toleráns meleg emberek leveleiből. Íme a mai termés. A sztori röviden: az illetőt még régebben kitiltottuk hasonló fenyegetőzései miatt. Most újra napi rendszerességgel regisztrál (valami ötvenes escort vagy hasonló lehet hogy ennyire be akar kerülni).Te rohadék! Anyádat diszkrimináld. Ha nem hagyod abba garantált pert akasztok a nyakadba. A pofátlanságoddal otthon menősködj! A hírleveleiddel pedig ne zaklass!Szerencsére vannak még valóban színvonalas hirdetési portálok, amelyek nem csak a kivételezett, naponta, két naponta kaméleonként változó haveri körnek szólnak! Ellehetsz a primitív nagy elánnal beharangozott megújult portáloddal. Diszkriminálj csak, ennél nagyobb élvezeted soha ne legyen! Amúgy meg tanulj meg helyesen írni! Ami meg késik az nem múlik! Primitívkém élvezd a színvonalad! Amennyiben bármilyen adatommal visszaélsz azt jogi úton megtorlom, amelyet garantáltan nem fogsz elfelejteni, erre garanciát a jó nevű ügyvéd barátaim nyújtanak!Na igen, írja ezt az a kedves lúzer júzer, aki két hét alatt kb. 8 néven regisztrált. Na sebaj, ha minden igaz hamarosan megtudjuk kik is azok a jó nevű meleg ügyvédek akik az igazság oltárán elérik hogy az illető ismét a gaybears tagja lehessen.Azért milyen jó a melegeknek, ha valamiért kizárják őket, rögtön perrel fenyegetőzhetnek mert diszkrimnálva vannak. Még mondja valaki, hogy nem jó melegnek lenni! 2009. június 25. csütörtök 17:25 -
A hazai sztár: El kell fogadni, ha valaki gyermeke homoszexuális!
Van aki elfogadja, van aki eltávolodik tőle, és van aki kifejezetten élvezi a melegek társaságát. De vajon Katka hogy áll ehhez a dologhoz? A kérdés az ország első meleg szépségszalonjának újranyitása alkalmából vetődött fel, az ex-valóságshow hős Katka pedig kendőzetlen őszinteséggel beszélt a témáról. 2009. június 24. szerda 16:40 -
Megdöbbentő! - Gyilkossággal és homoszexualitással vádolják Barack Obamát
Egy meleg aktivista vallomása alapján íródott cikk tartja lázban Amerikát - Larry Sinclair a Globe magazinban arról mesélt, hogy tíz éve homoszexuális viszonya volt Barack Obama elnökkel. 2009. június 22. hétfő 10:00 -
Nem mászott rám
Rendkívül hosszú történet egy nyárról, egy szerelemről. Az élet iróniája, hogy nem én vagyok a blog rendszeres olvasója, hanem az akivel nemrég szakítottam, sőt a blogról is tőle hallottam először. Egyesek talán azt gondolják, hogy egyfajta revans, hogy itt írom le a történteket. Ebben talán van némi igazság, de ennél többről van szó, egyszerűen meg akarom osztani a történetet, talán némi tanulság levonható az esetből. A történetünk egy nyáron kezdődött, az egyik – a legnagyobb – magyarországi könnyűzenei fesztiválon. Az vonzott a legjobban a kezdet kezdetén, hogy nem mászott rám azon a nyári meleg, bulizós, illuminált estén. Egyszerűen csak megismerkedtünk, buliztunk, jól éreztük magunkat. Néhány nappal a fesztivál után, megkerestem a srácot az iwiw-en. Már a fesztiválon láttam benne valamit, valami vonzott hozzá. Talán az, hogy erőt sugárzott magából, és az egyik legjobb haverja a buli közepette egész éjszaka fényezte az intelligenciáját. Így gondoltam miért ne keressem meg, a fesztiválon nem ismerhettem meg, hiszen bulizni mentünk oda, de ha fizikailag vonzott az első perctől kezdve, és mások az intelligenciájáról áradoztak, miért is ne. Így történt hogy a fesztivál után másfél hónapig írogattunk egymásnak az iwiwen. Terveztük, hogy egyszer majd összefutunk, erre végül másfél hónap után sor került. Egy hónapig nem történt közöttünk semmi, még egy csók sem. Hogy miért? Mert nem akartam. Mert jobban meg akartam ismerni mielőtt bármi is történik… Aztán idővel összejöttünk.[...] Bővebben! 2009. június 22. hétfő 04:00 -
Több ezren vonultak fel a tel-avivi meleg büszkeség napján
Több mint 20 ezren vettek részt pénteken Tel-Avivban az 1988 óta évente megrendezett meleg büszkeség napján. 2009. június 22. hétfő 00:55 -
A köztársasági elnökhöz fordult a Magyar LMBT Szövetség
Megbeszélést kezdeményezett a több meleg szervezetet tömörítő magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (lmbt)szövetség Sólyom László köztársasági elnökkel, hogy támogatást kérjen a szélsőséges erők fenyegetése ellen. 2009. június 21. vasárnap 21:20 -
A homofóbokat veszi célba a Borat készítőinek új filmje
A rendkívül sikeres Boratot "elkövető" Sacha Baron Cohen új filmjében egy meleg divatriportert kelt életre - némi aggodalmat váltva ki a homoszexuálisok jogait képviselő szervezetekből. 2009. június 21. vasárnap 21:20 -
Levetkőztette a szégyenlős Brünot a GQ
Sacha Baron Cohen nagy árat fizetett Brünoért: a teljes szőrtelenítés után három napig le sem tudott ülni. A szenvedés megérte, az osztrák meleg riporter karaktere megkapta a GQ magazin címlapját, tanácsokat adhat a divatvilág útvesztőiben eltévedt férfiaknak, és büntetlenül megjelenhet a nyilvánosság előtt egy csillogó, fenékmutogató tiroli nadrágban. 2009. június 21. vasárnap 21:20 -
Cohenre pipák a melegek
Sascha Baron Cohen úgy él, mint az általa megformált figurák. Most éppen Brüno, a meleg osztrák riporter szerepét játssza. Az új film bemutatójának európai körútján megpróbál azonosulni a homoszexuálisokkal, átvéve szokásaikat. Ez azonban nem mindenkinek tetszik. 2009. június 21. vasárnap 16:35 -
Kitálal Obamáról meleg szeretője
Óriási botrányt kavart az amerikai GLOBE magazin legutóbbi száma: Larry Sinclair, nyiltan homoszexuális író ugyanis állítja: viszonya volt Barack Obama amerikai elnökkel, ráadásul az interjúban sugallta, hogy a politikus egy másik volt szeretője nem véletlenül halt meg 2007-ben. A First Lady mindent elkövet a rágalmazó elhallgattatásáért, de a művész kitart, és nem adja fel. Megjelenteti könyvét. 2009. június 20. szombat 15:15 -
"Nem lehet minket megfélemlíteni": nem csak a melegeket várják a melegfelvonulás szervezői
Egy héttel ezelőtt egy szélsőjobboldali párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe. A választásokat követő első vasárnapon, 2009. június 14-én a párt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy együttműködést kezdeményez más szélsőjobboldali szervezetekkel, és az együttműködés első konkrét célja a Meleg Méltóság Menet megakadályozása lesz. 2009. június 18. csütörtök 22:10 -
Néma Pride
Vajon miért nem hallják meg a magyarországi melegek a Szivárvány Misszió Alapítvány fesztiváljának üzenetét? A válasz igen egyszerű, egy közismert szólással le is írhatjuk: „Néma gyermeknek anyja sem érti a szavát!”Az új pride propagandafilmben a megszólalók csak tátognak, mondanivalójukat jól elrejtették előlünk. Biztos nagyon okosakat mondanak, de sajnos azt mi már nem tudjuk meg… A néma videót lásd a szervezők weboldalán, vagy itt.Amúgy hivatalosan is elkezdődött a pride „kampánya”, nyilvános lett az idei szlogen is: „tégy a sokszínűségért, az emberi jogokért”, és megismerkedhettünk az új, immár ebben az évben harmadik pride oldallal is (ami a kinézetet illeti).Az idei szlogen láthatóan szolidabb mint a tavalyi vagy az azelőtti. Sőt a szervezők 1-2 weboldalnak már el is küldték az idei mozgósító levelüket (mely enyhén hisztérikus, ami a politikai kudarcukat figyelembe véve érthető is).A nyugati meleg kultúra ontja magából a macis filmeket és egyéb kulturális termékeket melyek minden pride fesztiválon szerepet kapnak. Természetesen a magyaron nem! A program ugyan nem ismert még, legalábbis számunkra nem, de ha visszanézzük az elmúlt évek termését, elég valószínű, hogy most sem férnek bele a magyarországi pride kereteibe a maci vonatkozású témák. 2009. június 18. csütörtök 19:34 -
"NEM LEHET MINKET MEGFÉLEMLÍTENI": NEM CSAK A MELEGEKET VÁRJÁK A MELEGFELVONULÁS SZERVEZŐI
Egy héttel ezelőtt egy szélsőjobboldali párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe. A választásokat követő első vasárnapon, 2009. június 14-én a párt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy együttműködést kezdeményez más szélsőjobboldali szervezetekkel, és az együttműködés első konkrét célja a Meleg Méltóság Menet megakadályozása lesz. Aggodalommal tölt el minket, hogy ezen új politikai formáció egyik fő célkitűzése, hogy az állampolgárok egy csoportját megakadályozza alkotmányos jogaik gyakorlásában. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kétségünk sem lehet afelől, hogy az ellentüntetők az erőszaktól sem riadnak vissza céljaik elérése érdekében. Ne engedjünk a megfélemlítésnek! Mutassuk meg, hogy Magyarországon nem a kirekesztő nézetek erőszakos hirdetői, hanem az emberi jogok és a jogegyenlőség hívei vannak többségben!tovább 2009. június 18. csütörtök 13:19 -
Őrület! Sascha Baron Cohen meztelenül a GQ címlapján!
Sascha Baron Cohen osztrák meleg divatdiktátor figurája, "Bruno" pózol a GQ címlapján, topmodellhez illő beállásban. A GQ természetesen interjút is készített Brunoval, amit fonetikusan, a borzalmasan erős osztrák akcentus alapján jegyzett le a riporter. 2009. június 18. csütörtök 11:20 -
Nézem a képeket, egy meztelen nőt látok az egyiken
A telefonnal szemeztem, majd felvettem, és iszonyatos késztetést éreztem, talán megérzésből, hogy megnézzem az üzeneteket. De tartottam magamat az elveimhez, és nem néztem meg azokat, gondoltam helyette inkább nézegetem a képeit, hiszen olyan sok közös kép van rólunk. A kép innen Az élet iróniája, hogy nem én vagyok a blog rendszeres olvasója, hanem az akivel nemrég szakítottam, sőt a blogról is tőle hallottam először. Egyesek talán azt gondolják, hogy egyfajta revans, hogy itt írom le a történteket. Ebben talán van némi igazság, de ennél többről van szó, egyszerűen meg akarom osztani a történetet, talán némi tanulság levonható az esetből. A történetünk egy nyáron kezdődött, az egyik – a legnagyobb – magyarországi könnyűzenei fesztiválon. Az vonzott a legjobban a kezdet kezdetén, hogy nem mászott rám azon a nyári meleg, bulizós, illuminált estén. Egyszerűen csak megismerkedtünk, buliztunk, jól éreztük magunkat. Néhány nappal a fesztivál után, megkerestem a srácot az iwiw-en. Már a fesztiválon láttam benne valamit, valami vonzott hozzá. Talán az, hogy erőt sugárzott magából, és az egyik legjobb haverja a buli közepette egész éjszaka fényezte az intelligenciáját. Így gondoltam miért ne keressem meg, a fesztiválon nem ismerhettem meg, hiszen bulizni mentünk oda, de ha fizikailag vonzott az első perctől kezdve, és mások az intelligenciájáról áradoztak, miért is ne. Így történt hogy a fesztivál után másfél hónapig írogattunk egymásnak az iwiwen. Terveztük, hogy egyszer majd összefutunk, erre végül másfél hónap után sor került. Egy hónapig nem történt közöttünk semmi, még egy csók sem. Hogy miért? Mert nem akartam. Mert jobban meg akartam ismerni mielőtt bármi is történik… Aztán idővel összejöttünk. Hónapokig – kb egy fél évig – jól mentek a dolgok, ezek részletezésébe nem is mennék bele. A lényeg azon van, hogy nagyon megszerettem, napról napra egyre jobban. [...] Bővebben! 2009. június 18. csütörtök 04:00 -
No comment
Nehéz volt a választások után megszólalni, mert jól látszik, hogy a blogban sokat szidott SZDSZ múló tünemény lett, és már rugdosni sem lenne tisztességes. Megteszik ezt a vezetés tagjai.Mégis érdelmes a történelmi memento kedvéért rátekinteni arra, hogy mi is történt. Egyértelműen hitelét vesztette a párt. Sokan elemzik, hogy mi lehet ennek az oka. A blogban következetesen végighúzódik egy gondolat, ami arról szól, hogy a pártoknak távol kellene magukat tartani civil önszerveződések világától. Nem egészséges, ha a PRIDE a civil kezdeményezés jellegét elveszíti és SZDSZ pártrendezvénnyé fajul.Nem használt ez a meleg emancipációnak sem, és a liberális tábornak sem!Olvasgathatnának a "liberálisok" a liberalizmusról, mert az a társadalomkép egy erős civil társadalmat feltételez. Ezt hangoztatták is, ha szónokolni kell erről a kérdésől, de a tetteikben nem mutatkozott meg semmi ebből. Ennek az ellenkezőjét élhettük meg. A meleg közösségek összefogása semmivé vált, a PRIDE-on az SZDSZ kamionján kívül senki nem szerepelt. Egy civil mozgalomból az SZDSZ ,a politikusok gusztustalan játékszere lett!A blogszférában azonban lehetőségünk van napi szinten rögzíteni a történelmi valóságot. Meglehet, hogy ez egy szubjektív szempont hangoztatása, egy sajátos szemlélet, esetleg egy szűk szubkultúra nézőpontja, de nyomon követhető az időben. Megtette a GAYBEARS.BLOG, hogy a hatalmas SZDSZ ténykedése ellen szót emelt, mert nem normális az, ami az elmúlt 2 évben történt.Megköszönöm a blog írójának kitartó munkáját azért, hogy feltárta az ezzel kapcsolatos eseményeket és ezeket a széles kövélemény elé tárta minden esetben!Nem gondolom, hogy ennek komoly szerepe lenne az SZDSZ látványos bukásában, de azért utólag el kell ismerni, hogy a meleg közvéleményben egy sajátos nézőpont jelent meg ezzel a bloggal.Köszönet e munkádért gaybears! 2009. június 16. kedd 04:16 -
[12:00]
2009. június 15., hétfő 12:00 bejegyezte: egy srác Matt & Jason - két jó pasi / two cool guy - jó képek! / cool képek! Klikk a képre! / Click image! Pete & Kurt Jake & Tobey Doug & Pete Több jó srác / More cool guys Jó srácok akcióban / Cool guys in action - jó videók! / cool vids! Klikk a képre! / Click image! Jó szőrös srác / Cool hairy guy - jó képek! / cool pics! Klikk a képre! / Click image! Szép farok / Nice dick Jó fiatal farok / Cool young dick Jó srác / Cute guy Hatalmas hetero szerszám / Huge straight cock A zuhanyzóban / In the Shower - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Jó dugás / Cool fucking - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Fekete srácok / Black guys - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Két izmos srác / Two muscular guys - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Még több videó / More videos Ingyenes Meleg Szex TV-k / Free Gay Sex TVs 2009. június 15. hétfő 13:15 -
A nyári szex veszélyei
A nyári meleg, a forró éjszakák sokakat hálószobán kívüli kalandokra csábítanak - légyottra a vízparton, a szabadban, vagy akár medencében. A szabadidős szexnek azonban lehetnek veszélyei is. 2009. június 12. péntek 15:19 -
17 év korkülönbség
Csókcsata, meg az egyetlen erogén zóna. Sziasztok szakítósok! Tudom, hogy kiakadtok, de nem érdekel, olvassatok ilyet is. Esetleg nézzetek át a megcsalós blogra. Én fiú (35) éves, Lány 18 éves. A történet idején volt feleségem, igaz enyhén frigid , és egy csodálatos 5 éves fiam. Munkámból kifolyólag járom az országot, beszélgetek, s találkozom izgalmas nőkkel is. Így történt, hogy megismerkedtem Ellával (fentebbi 19 éves Lány). Sokat beszélgettünk. Gyorsan telt el a délután majd az este. Korához képest igen művelt és intelligens leány volt. Nem bazmegelt és faszkalapozott. Hazáig kísértem, ajtóban volt egy puszi is. Telefonszámot cseréltünk. Természetesen az első alkalommal nem tettem ajánlatot arra nézve, hogy megdöntöm. Rutinosabb voltam már attól. Jobban ismertem a nőket. Tudtam, várni kell a másodikig. A nők már csak ilyen önkínzók. Kefélni akarnak veled, de várnak még, hátha attól jobb lesz! Nem lesz jobb! Másnapomat úgy intéztem délután ráérjek. Elmentünk a strandra. Fizetek mindent, mint a katonatiszt. Stratégia be is jött, hisz számoljunk, ez már a második alkalom. Meleg-vizes termál részre áthúzódtunk. Csókcsata, simogatás és hopp, keze máris megtalálta az egyetlen erogén zónámat . Ugye tudjátok mire gondolok! Természetesen otthon nem vallottam be, helyt álltam én az asszony előtt is. [...] Bővebben! 2009. június 12. péntek 12:00 -
intolerancia
egy izgalmas új kutatás az egyesült államokban megmutatta, hogy a meleg házasságok tilalma megemeli a hiv-fertőzés esélyét és gyakoriságát.a tanulság nagyon egyszerűen foglalható össze: "az intolerancia gyilkos dolog", fogalmaz az egyik kutató. "a melegházasságok tilalma kodifikálja az intoleranciát, ami miatt több meleg rejtőzködik a nemi életében is, és ezért kockázatosabb gyakorlatot folytat."tehát ha szégyellni, titkolni kell, hogy buzi vagy, akkor hamarabb mész el a szaunába meg más kétes helyekre, hogy ott szerezz magadnak kielégülést, és vele együtt fertőzéseket is. 2009. június 10. szerda 12:55 -
[14:30]
2009. június 9., kedd 14:30 bejegyezte: egy srác Jamie - jó pasi / cool guy - jó képek! / cool képek! Klikk a képre! / Click image! Andrew - 22 éves srác / 22 y/o guy Craig Riley - izmos srác / muscular guy Bruce - hetero srác / straight guy Joshua - jó srác / cool guy Több jó srác / More cool guys Két kanos srác / Two horny guys - jó videók! / cool vids! Klikk a képre! / Click image! Izmos Amatőr Srác / Muscular Amateur Guy - jó képek! / cool pics! Klikk a képre! / Click image! Szabadban / Outdoors Jó srác / Cool guy Nagy farok / Huge dick Szép hetero szerszám / Nice straight cock Szőrtelen izmos srác / Hairless muscular guy Izmos amatőr srác / Muscular amateur guy Izmos amatőr srác 2 / Muscular amateur guy 2 Szép farok / Nice dick - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Építőmunkások akcióban / Construction workers in action - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Két jó srác / Two cool guys - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Három fekete srác / Three black guys - jó videó! / cool video! Klikk a képre! / Click image! Még több videó / More videos Ingyenes Meleg Szex TV-k / Free Gay Sex TVs 2009. június 9. kedd 15:05 -
Depressziós hete volt
Az EP-választás miatt sem lankadhat figyelmünk, mert az emberek szeretnek és szakítanak továbbra is. Hetedik nap. Depressziós hete volt. Mint máskor, mint annyiszor, nem jobban, csak úgy, a semmiből jött, de ezúttal nyomasztó hangulata megmaradt. Rosszkedve olykor napokig, máskor röpke órákig tartott. Hullámutazás, végletek embere ő. Iszonyú energiákba került ezeknek a lecsillapítása, elviselése. Indok akadt bőven: hol lakáshitelének drasztikus emelkedése, vagy baráti kapcsolatainak szűkülése, épp sok a munka, máskor alig, hideg az idő, vagy a meleg napsütés a bökkenő. Számomra mindig egy út maradt, és biztos voltam benne, szívből tettem: a bajban (is) mindig vele lenni, lelkileg[...] Bővebben! 2009. június 8. hétfő 04:00 -
Meleg katedra a Harvardon
Boston - Vendégprofesszori katedrát létesít a Harvard Egyetem a leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális (LGBT) tanulmányok számára az intézmény meleg és leszbikus csoportjának 1,5 millió dolláros adományából. 2009. június 5. péntek 01:20 -
VándorMások: Nyeregbe!
A VándorMások meleg túracsoport idén is meghirdeti bicajos túráját, melyre 2009. június 13-ig lehet jelentkezni. További információk a cikkben. 2009. június 3. szerda 20:15 -
Új időpontja van a 14. Leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű fesztiválnak!
Nemrég ismertette a Szivárvány Misszió Alapítvány az idei LMBT film- és kulturális fesztiválról szóló terveit. Új időpontja van a 14. Leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) film- és kulturális fesztiválnak. 2009. június 3. szerda 19:45 -
Büdös múlt...?
2009. június 7-én európai parlamenti választások lesznek Magyarországon. A Magyar LMBT Szövetség a maga eszközeivel hozzá szeretne járulni, hogy az állampolgárok tájékozottan, a programok és a korábbi politikai teljesítmény ismeretében döntsenek a képviselőjelöltekről. Ennek érdekében......jól megmondták, ha jó buzi vagy kire kell szavaznod. Ezen a direkt pártpropagandán még a meleg aktivisták is felháborodtak, és szimplán agymosásnak nevezték a LMBT szövetség tevékenységét. Aztán, miután közölték hogy teljesen ingyen és csupán szorgalomból kívánták reklámozni a pártot - pedig talán ha vállalnák a fizetett politikai hirdetést, akkor nem kellett volna elhalasztani a pride fesztivált sem, de az szdsz-t így sem, úgy sem tudják lemosni magukról, nem lett volna ekkor ésszerű legalább felvállalni? Pénzért, hogy legalább haszna legyen a buziknak az szdsz-ből? Szóval az is nyilvánvalóvá vált hogy még annyi eszük sem volt, hogy ekkora reklámért legalább pénzt kérjenek az utolsó napjait élő szdsz-től. Hiszen ha valamikor, akkor most lehetne kérni valamit a „meleg” szavazatokért cserébe, de nem. Meggyőződésböl készítették az oldalt.Igaz, miután lényegében nem akadt olyan ember aki nem nyilvánította az LMBT szövetség választási oldalát direkt szdsz kampánynak, a készítők kicsit finomítottak a dolgon, és levették a „kire szavazzak” menüpontot, melyben nem volt kérdéses hogy szinte bűntudatot keltettek az olvasóban ha nem a szövetség által propagált helyre teszi valaki az x-et. Statisztika is készült. Persze az is olyan amilyen, sőt az is változott a korábbi verzióhoz képest. Ügye senki nem csodálkozik hogy eleinte az szdsz 100%-ot kapott a melegekért tett erőfeszítései miatt (amúgy az mszp is, akik meg sem szavazták első körben a melegek élettársi kapcsolatát, és később is több jogot nem engedtek bevenni a bizottsági üléseken a ma már elfogadott akkor még csak törvényjavaslat kapcsán) , aztán ez az arány az szdsz esetében is valamiért 88%-ra csökkent. Miért is? Az elmúlt héten rossz fát tettek a tűzre... mindegy, sokkal érdekesebb hogy a Jobbik miért kapott 0%-ot? Hiszen a listavezető Morvai Krisztina évekkel ezelőtt több közös ügyben is dolgozott együtt meleg szervezetekkel. Kedves LMBT szövetség, csak nem büdös a múlt? A tisztesség kedvéért a korábbi, most Jobbikos jelölttel való együttműködés emlékére igazán adhatnátok nekik 1%-ot! Vagy legalább ha már azt az érvrendszert hoztátok fel hogy pl. a Humanisták, akik szintén több alkalommal megszólaltak meleg témában, és akik 2007 július 14-én celebrálták az első leszbikus esküvőt, illetve akikkel közösen mi is ott voltunk a Magyar Gárdatagok avatásának időpontjában tartott Antifasiszta Pikniken 207 augusztusában, nem kapnak százalékos mérőszámot mivel nincs EP-s múltjuk, akkor alkalmazzátok már ezt az eljárást a többi nem EP-s pártnál is, mert ez olyan átlátszó! És annyira ócska trükk a saját pártreferenciátok pozitívabb színben való feltüntetésre, illetve az ellenfél lejáratására. Na meg kicsit késő is a buzikat egy olyan hajóra ültetni ami elúszott. Az szdsz a béka segge alatt sincs, a közutálatnak hála jó eséllyel kiírja magát a közéletből. Nektek is szerencsésebb lenne egy életképes képviselet - együttműködés - kialakítása, nem pedig egy ma már fuldokló társaság nyakán csimpaszkodni, ami ha nem vigyáztok még titeket is a víz alá ránt majd... 2009. június 3. szerda 08:43 -
Új tervekkel az idei Budapest Pride
Új időpontja van a 14. Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Film- és Kulturális Fesztiválnak, hogy a szervezők sokkal több LMBT és heteroszexuális embert szólíthassanak meg, mint a korábbi években. 2009. június 3. szerda 00:40 -
Miniszterelnök lenne Steiner Kristóf, a meleg magyar műsorvezető
Steiner Kristóf is beszállt a választási kampányba. A forgatókönyvírásból élő egykori műsorvezető mozgalmat indított, hogy meggyőzze az embereket: Magyarországnak egy külföldi sztárra van igazán szüksége, ő lenne a legjobb miniszterelnök. 2009. június 3. szerda 00:40 -
Új tervekkel az idei Budapest Pride
XI. PrideÚj időpontja van a 14. Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Film- és Kulturális Fesztiválnak, hogy a szervezők sokkal több LMBT és heteroszexuális embert szólíthassanak meg, mint a korábbi években. A Meleg Méltóság Menete pedig olyan felvonulás lesz, amelyre szexuális érdeklődésére való tekintet nélkül mindenkit várnak, aki ki akarja fejezni szolidaritását az LMBT emberek mellett, és elítéli az ellenük irányuló erőszakot.tovább 2009. június 2. kedd 13:34 -
Nem lesz PRIDE fesztivál júliusban
A hagyományosan július elejére meghirdetett pride fesztivál elmarad. A szervezők azt egy későbbi időpontban kívánják megtartani. Jó kérdés hogy miért? Állítólag mert olyan szuperfantasztikus lesz, hogy míg 13 éven keresztül már-már hagyományosan július első hetében megtartott fesztivál előkészületei olyan sok teendőt raknak a szervezők vállaira, hogy azt idén nem tudják a szokásos időpontig megoldani. Jó duma, biztos lesz aki be is veszi... Mellesleg a változások egyik hangsúlyozott eleme a felvonulás, mely idén már nem a melegek parádéja kíván lenni, hanem társadalmi szervezetek szolidalítási menete. Biztos nem az van a háttérben, hogy idén még annyi támogatót sem képesek összegyűjteni mint egy évvel korábban, amikor olyan jól kitaktikázták magukat a politikai érdekcsoportoknál, hogy egyetlen meleg közösség sem állt mögéjük, sőt a korábban őket anyagilag is támogató meleg üzletek, közösségek is inkább kihátráltak - és valószínűleg már abban sem reménykednek idén, hogy a felvonulásra melegek is elmennek, ezért célozznak meg más társadalmi csoportokat. A pride mögül mindenki elmenekült. Nem kapnak megjelenést, ingyenes hirdetést weboldalakon, magazinokban, a szórakozóhelyek nem kívánnak bulikat szervezni a pride-hoz.Viszont az új időpont a szintén hagyományokkal rendelkező zsidó-fesztivál nyitó hetére esik majd. Ezt csak azért jegyeztem meg, érdekes módon mindenki előtt (kurucok) a zsidózás pont a szervezők egyik weboldalán (pride.hu) kezdődött el a halasztást indokló cikk kapcsán. 2009. június 2. kedd 08:57 -
Új tervekkel az idei Budapest Pride
Új időpontja van a 14. Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Film- és Kulturális Fesztiválnak, hogy a szervezők sokkal több LMBT és heteroszexuális embert szólíthassanak meg, mint a korábbi években. A Meleg Méltóság Menete pedig olyan felvonulás lesz, amelyre szexuális érdeklődésére való tekintet nélkül mindenkit várnak, aki ki akarja fejezni szolidaritását az LMBT emberek mellett, és elítéli az ellenük irányuló erőszakot. 2009. június 1. hétfő 20:45 -
Túlélő könyvek meleg kamaszoknak
Az egyik legkínosabb dolog tizenéves melegként a könyvtárban matatni valami olyan után, ami rólad szól. A helyzet elég kétségbeejtő: nálunk teljesen ismeretlen az a kifejezés, hogy meleg ifjúsági irodalom. - Nagy Boldizsár bemutatja a műfaj rövid történetét. 2009. május 30. szombat 23:05 -
Elindult a Magyar LMBT Szövetség választási honlapja
2009. június 7-én európai parlamenti választások lesznek Magyarországon. A Magyar LMBT Szövetség a maga eszközeivel hozzá szeretne járulni, hogy az állampolgárok tájékozottan, a programok és a korábbi politikai teljesítmény ismeretében döntsenek a képviselőjelöltekről. Ennek érdekében létrehoztunk egy új honlapot, ahol könnyen emészthető formában összegyűjtöttük, mit is gondolnak a különböző politikai erők a melegekről, illetve hogyan döntenek kormányon és a Parlamentben a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) embereket érintő kérdésekben. 2009. május 30. szombat 21:25 -
Pedofil - meleg: Bencsik beleszállt Morvaiba, a Jobbik bojkottálja a Demokratát
Lényegében a pedofília támogatásával vádolja meg heti számában a Demokrata című szélsőjobboldali lap Morvai Krisztinát. Az egykori Magyar Gárda-alapító, Fidesz kulturális tagozati tag, Bencsik András által főszerkesztett újság címlapján reklámozza exkluzív anyagát, Morvai Krisztina esete a melegekkel címen. 2009. május 28. csütörtök 22:50 -
Macis nap!
A hosszú hétvégére rákköszöntött a hűvös, szomorkás idő, a strandolás is ezért kilőve, de csüggedésre semmi ok, mert ezen a pénteken egy új bár várja a macikat! Ha nincs kivel, vagy ha van kivel de nincs hol, akkor tökéletes időtöltés lehet egy meleg „macizás”... Ne feledjétek, a mai napon már 14 órától vár minden macit és macikedvelőt az Erotika Centrum Budapesten a Dob utca 11. szám alatt. Ezen a napon minden GayBears tag ajándék - egész évre érvényes - clubtagsági kártyát is kap belépője mellé!Siker esetén havi rendszerességgel számíthatnak a mackók és nem kis rajongói táboruk az Erotika Centrumra. Terveik szerint a privát, tehát tagsági váltásával látogató klub minden hónapban egy maci napot tart, ezzel helyet és lehetőséget biztosítva a kultúrált ismerkedésre, időtöltésre. 2009. május 28. csütörtök 22:01 -
A melegeknek és a romáknak a legnehezebb
meleg és roma[forrás: MTI]A romákat megkülönböztetik, a szegregált oktatás felszámolásának akadályát gyakran a helyi hatóságok jelentik, a melegek erőszakos csoportok támadásainak vannak kitéve, olvasható az Amnesty International jogvédő szervezet éves jelentésének Magyarországról szóló fejezetében. Kitérnek arra is, hogy a rendőri túlkapások elkövetőit még mindig nem azonosították, illetve hogy az év végéig nem zárult le a Zanett-ügy.tovább 2009. május 28. csütörtök 12:48 -
Túlélő könyvek meleg kamaszoknak
[forrás: litrea.hu] Az egyik legkínosabb dolog tizenéves melegként a könyvtárban matatni valami olyan után, ami rólad szól. A helyzet elég kétségbeejtő: nálunk teljesen ismeretlen az a kifejezés, hogy meleg ifjúsági irodalom. - Nagy Boldizsár bemutatja a műfaj rövid történetét. Válogatni az ezer éve megjelent orvostudományi és szociológiai könyvek, az illusztrált görög versek és a dohos Thomas Mann-kötetek között. A tizenhárom éves leszbikusok Sarah Waters-t, Gordon Agátát és feminista pszichoanalitikusokat lapozgatnak titokban 2009. május 28. csütörtök 12:07 -
A skóciai anglikán egyház támogatta egy meleg pap felszentelését
London - Támogatta a skóciai anglikán egyház országos gyülekezete egy homoszexualitását vállaló lelkipásztor kinevezését. 2009. május 26. kedd 14:20 -
A jóképű sztár távol akarja tartani a sajtót a meleg esküvőtől
Colin Farrell egy meleg esküvő egyik főszereplője lesz. Testvére tanúja lesz az ír macsó, és egyben ő lesz a szűkkörű szertartás egyetlen celebje is. A tervek szerint a sajtót távol akarják tartani. 2009. május 26. kedd 14:20 -
Havast kikosarazta a meleg üzletember
Havas Henrik blogjában mesélt arról, hogy néhány évvel ezelőtt kis híján résztulajdonosa lett egy kifejezetten meleg vásárlókörre építő üzletnek. 2009. május 26. kedd 14:20 -
Rajongóim szerint meleg vagyok
Furcsa hírek keringenek Hugh Jackmanről, akit nemrég a világ legszexibb pasijának választottak: a színész sokak szerint homoszexuális. Jackman nem magyarázkodik, felesége viszont tagad. De vajon van alapja a pletykáknak? 2009. május 26. kedd 14:20 -
Homofób erőszak: idén is szükség lesz a bátorságra
Kigyúrt kopaszok inzultáltak egy csoportot a Hősök terén. A Népszabadság beszámolója szerint az eset a Meleg Méltóság Menetére invitáló reklámspot forgatásán történt. 2009. május 26. kedd 14:20 -
Leszbikus modellből meleg brókersrác lett az angol transzszexuális
A jelenleg Adrian Dalton nevet viselő férfi lánynak született, majd leszbikus tinédzserként rájött, hogy utál női testben élni. A nemi átalakító műtét óta férfi, azóta viszont a pasikra kattan, szabadidejében pedig imád nőnek öltözni. 2009. május 25. hétfő 18:47 -
Hogy születtek a macik(?)
Mint korábban megállapíthattuk, Magyarországon a „jóbuzik” számára a macik nem léteznek. Ettől függetlenül vannak nemzetközi jelképeik, és nemzetközi eseményeik is, sőt azt hiszem az sem túlzó kijelentés ha a melegek között egyedül a macik azok, akik képesek közösségi programokat szervezni.A „maci kultúra” természetesen Amerikából indult hódító útjára... állítólag az első macis klub a nyolcvanas években alakult egy San Francisco-i motoros közösségből. A maci kifejezés sok ember számára vált vonzóvá, főleg azon amerikai férfiak körében, akik nem tudtak és nem is akartak azonosulni a városi homoszexuális életmóddal, és az ahhoz kapcsolódó sztereotípiákkal. Kerestek egy kifejezést, egy közösséget, ami beleillik a ideális amerikai férfi képbe, és jól elkülönül a sokszor nem véletlenül pejoratív jelzőktől. Ezt pedig a „bear”, azaz a „maci” közösség jelentette számukra.A maci kultúra népszerűvé válásának első lényeges pontja a 1987-ben megjelent Bear Magazine. A kezdetben fénymásolás útján terjesztett, fekete-fehér képeket tartalmazú újságot Richard Bulger és társa Chris Nelson indította, és öt év alatt nemzetközi magazinná vált a Brush Creek Media kiadásában (2002-ig), ahol a vidéki emberek életformáját mutatták be, igen vonzó tálalásban.A magazinnak köszönhetően alakult meg az első kimondottan macis bár is, a San Francisco-i Lone Star Saloon, mely akkor még egyedülálló módon szakított a sztereotip „nyunyó” trenddel, és a vidéken élő munkás férfiakat „reklámozta”, ezzel elképesztő sikert aratott a kilencvenes évek elején, egyszersmind a maci központtá vált.A macik, mivel számos népszerű meleg helyen nem voltak szívesen látottak, sok helyen ezért saját klubbokat hoztak létre. Illetve több kimondottan macis rendezvény támogatnak, mint pl.: International Bear Rendezvoust, Bear Pride, TBRU, BearBust vagy a Mr GayBear választás, amit már 1992 óta tartanak. Nálunk is volt már medveklub és több kisebb weboldal is alakult már maciknak, a gaybears előtt és után is, ahol macis bulik is akadtak. Viszont a Mr. GayBear választás jelentkezők, indulók hiányában elmaradt…A macik mára meghatározóivá váltak a világ „meleg” életének, mivel ők nem olyan kirekesztők, mint ahogy korábban őket száműzték, vagy kinézték a „trendi” melegek. Másfelől azóta a maci közösség lett talán a legszervezettebb és összetartóbb csoport is. Így természetesen a folyamat része az is, hogy a maciknak külön szimbólumaik lettek.Az első maci zászló az Egyesült Államokbeli Seattle államban található Spags-ből származik. Akkoriban több maciklub készített a pride felvonulás alkalmából saját zászlót, de ezek még nem a maci közösséget, hanem csak egy-egy városban található klubot vagy bárt képviseltek.Feltűnő színei: a barnás képviselte a földet ahol a macik élnek. Az első zászlókon volt egy aranysárga mancs, mely a napot jelképezte, egy kék csík pedig az eget szimbolizálta. A fehér-, a barna-, és a fekete színek a különböző medvéket jelezte.Később, a kilencvenes évek közepén alakült meg az első, már valóban nemzetközi maci jelképpé váló International Bear Brotherhood Flag. Melyet a Bear Manufacturing jegyez. Színei a fehértől a feketéig terjednek barnás árnyalatokkal, melyek a világban található macik szőrmeszíneit és nemzetiségeit szimbolizálja. 2009. május 25. hétfő 11:16 -
A jövőben vagy mindenki meleg lesz, vagy kihalnak a férfiak?
A férfikromoszómán lévő gének döbbenetes ütemben pusztulnak, és ezt azt jelenti, hogy egy napon nem lesznek többé férfiak a Földön, hacsak más gének át nem veszik a férfiasságot lehetővé tevő gének szerepét. 2009. május 23. szombat 18:10 -
Ki dönti el, hogy élhetsz-e melegként vagy sem?
A mi kultúránkban automatikus a válasz, hogy mindenki saját maga dönthet ebben a kérdésben.Legfeljebb ha úgy dönt, hogy melegként él, megkockáztatja, hogy a környezetéből azok, akik ezt nem tudják tolerálni elhatárolódnak tőle.Amikor vita folyik a meleg jogokról, ez a kérdés egy kicsit kibővül. Bekerülnek jogi, vagy a kultúra alapjait adó vallási – mitológiai kérdések is. A vallások egy része a szuverén döntés mellé tesz egy másik lehetőséget, az isteni elrendeltetést.A melegséggel a vallások többsége ebben a formában nem tud mit kezdeni, mert itt az egyén szembefordul az isten elrendeltetésével, ha a nemi hovatartozását másképpen fogalmazza meg valaki. Olyan ez, mintha megszegnék egy szerződést azzal, hogy meleg vagyok. Tegyük fel, hogy férfinek születtem, ez egy adomány az istentől, és azonnal szentségtörésnek számít, hogy egy másik férfit szeretek és nem csinálok gyerekeket.Sokan a blogban azzal az érvvel is előhozakodnak, hogy a társadalom felé is tartozom azzal, hogy nem leszek meleg. Ez is egy olyan érvelés, ami vitatja a szuverén döntés jogát.Nemrég egy ismerősöm találkozott ezzel a nyomással családon belül.Egy keleti férfivel hozta össze a sors, ahol a szuverenitás sokkal kevésbé magától értetődő mint nekünk magyaroknak.A tamiloknál sok vallási és társadalmi hagyomány veszi körül a házasság intézményét. Konkrétan ez egy tamil katolikus család, de indiai hagyomány szerint intézik a házasság kérdését, a szülők dolga feleséget – férjet választani a gyermekeknek.Fel sem merülhet hogy valaki meleg. Az apa rendszeresen nyomást gyakorol a fiára, mert amíg ő nem nősül meg, nem adhatja férjez a fiatalabb lányt, a sorrendiség miatt.Hiába mondja a srác, hogy „Apa, én meleg vagyok, nem fogok megnősülni!”Erre az eshetőségre nincs adekvált válasz a kultúrában.Nem láttam még ennyire tiszta példát arra, hogy mi is ez a szuverenitás kérdés. Most már értem.Jó lenne olyan közegben élni, amely elismeri, hogy magam dönthetek arról, hogy kivel élek szeretetteljes kapcsolatban. Jó lenne ha se társadalmi nyomás, se vallási belemagyarázás, se családi presszió nem akadályozná, azt, hogy bárki szabadon dönthessen.Sajnos ettől mi még messze vagyunk. 2009. május 23. szombat 03:44 -
Földhöz vágtam egy dobozos sopronit
De nincs igaza senkinek, én nem két napig szeretek és főleg nem az igazit. A kép innenKedves Szakítós és Olvasói!A minap egy rajzfilm tanulságos párbeszéde ütötte meg a fülemet:Én mégis azt mondom, hogy jobb szerelmet elveszíteni, mint meg sem élni.És ez mit jelent? – kérdezte a másik.Azt, hogy a szerelem nagyon rossz dolog.Evvel a rövid anekdotával egy igen hosszú és egyesek számára unalmas történetet szeretnék bevezetni. 24 éves, főiskolás srác vagyok (informatikus, azokkal meg ugye nem kezdünk…) aki életében először megtalálta a fent említett igaz szerelmet és el is veszítette röpke, gyönyörű másfél év után. Mikor eme blogot olvastam anno, mindig mosolyogtam, hogy nekem milyen szerencsém van és én sosem kerülök fel majd a szakítós „szégyenfalára”. Hát de, méghozzá hihetetlen fájdalmak árán. Minden esetre vártam három hónapot, mert nem akartam magamból hülyét csinálni avval, hogy felzaklatott levelet írok. De mindennek semmi haszna sem volt, zavarodva írom meg a történetet, mert a szerelem amit érzek ugyanúgy lángol és hiába próbálom elfelejteni a lányt. A sztori 2007 júniusában kezdődött, amikor egy meleg nap estéjén, ismerősöm kerti partiján megakadt némi bólé a torkomon a lánytól, aki folyamatos csacsogásával zavarta meg romantikámat az alkohollal. Bevallom nagyon imponált ahogy visszafogottan és mégis egyre intenzívebben utalt irántam fűződő vonzalmára. Ő volt Hajnal (természetesen fake név), aki mellett hirtelen tökéletesnek és egésznek éreztem magam. Egész éjszakán át beszélgettünk, de mindegy volt, hiszen abban a pillanatban ahogy első pillantását rám vetette, tudtam, hogy elvesztem. Egészen addig a nőkhöz való viszonyom igen sekélyesnek jobban mondva semmilyennek volt mondható. A lényeg, hogy bármi meglepő, addig se szerelem, se testiség nem jött szóba, bár pár barátnőm volt azért és plátói szerelmet is tápláltam két osztálytársam irányába is. Egyszerűen nem lettem beléjük szerelmes (a többinél pedig nem volt esélyem), így hibának tartottam volna ha bármi történik. A szerelmet nagyon hiányoltam az életemből, de a másik dologgal örülök, hogy eddig vártam. Lehet, bénának hat, de mint a tini lányok többsége én is valaki különlegesre vártam és nem bánom, hogy annak idején nemet mondtam pár lánynak, akiknek már nagyon viszketett… Tudom, töketlen barom vagyok, de én ilyen vagyok, érzelmek nélkül nem menne.Lépjünk tovább a történetben, hirtelen szerelmes lettem egy lányba aki nőiesebb és szebb volt mint bárki addig, csak a kora. Merthogy 17-ről indultunk, mígnem fél év után bevallotta, hogy csak 15! [...] Bővebben! 2009. május 22. péntek 12:00 -
Orosz lapok - Moszkvában szétverték, Szentpéterváron békén hagyták a melegfelvonulást
Az orosz lapok hétfőn drámai fotókkal illusztrált cikkekben számoltak be az Eurovíziós Dalfesztivál szombati moszkvai döntőjéhez időzített melegfelvonulás szétveréséről, miközben Szentpéterváron vasárnap, szintén engedély nélkül, háborítatlanul felvonult mintegy száz meleg. 2009. május 18. hétfő 23:10 -
Homofóbia-ellenes világnap
1990. május 17-én vette le a WHO a homoszexualitást a betegségek listájáról; ennek állít emléket, ezt a lépést ünnepli minden évben a Nemzetközi Homofóbia-ellenes Világnap (IDAHO).E nap kapcsán akkor ajánljuk figyelmébe a NOE, KDNP és több egyház figyelmébe is azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a homoszexualitás nem betegség, ezért a melegek gyógyítására sincs szükség.Magyarországon a kilencvenes években egy felmérés kapcsán kiderült, az emberek negyede gondolja betegségnek a homoszexualitást. Ezt a felmérést 2005-ben tette közzé a szociális minisztérium. Tehát arról hogy ez az arány azóta mennyiben változott, nincs hivatalos információ. Ebből sok mindent le lehet szűrni... például azt is, hogy nem csak egy napon kéne foglalkozni az LMBT ügyekkel, hanem mondjuk egy évtizedben legalább egy felmérést is lehetne végezni arról, a hasonló mutatók miként változtak. Most hogy a parlament elfogadta, a köztársasági elnök pedig alá is írta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény, mely 2009 július elsejével hatályba is lép, talán elérkezett lenne az idő arra, hogy felmérjék hogy viszonyul a Magyar társadalom a melegekhez és leszbikusokhoz. Vajon többen vagy kevesebben tekintik ezeket az embereket betegnek? Ért e valamit a politika és a meleg szervezetek nem egyszer botrányba fulladt kommunikációja? Ártott vagy használt?E nap alkalmából két tv-műsort ajánlunk. Elsőnek egy kötelező darabot a Túl a barátságon (Brokeback Mountain) című filmet, melyet a Duna TV este tízkor tűz műsorra, és a Pánik! című magyar filmet amit az HBO mutat be öt perccel fél hét előtt.Kapcsolódó bejegyzések: Túl a vatikánon...; Túl a barátságon; Szentbeszéd; Labancok kontra törökök; Biológiai Tudományok Osztálya; Homofóbia, cigányellenesség, POLITIKA?; Homofób, avagy a politikus aki büszke butaságára!; Tomcat is volt „ember”?; A homo birkákat már gyógyítják!; Melegnek lenni könnyebb, mint romának!; Homofób Pápa; Jobbik fotópályázat...! 2009. május 16. szombat 22:45 -
Tiltakozik az eltiltott meleg futballbíró
Törökországban az lehet játékvezető, aki volt katona, de homoszexuálisok nem vonulhatnak be. 2009. május 14. csütörtök 12:10 -
Népliget 2009
A fenti címmel olvastam a minap az egyik meleg fórumon különféle hozzászólások, miszerint a hely ismét régi fényében ragyog, azaz nem kell leírni.... Most meg azt írták hogy valakit csúnyán megvertek.A népliget számomra mindig is legenda marad, mivel szerencsére kimaradt az életemből. Ezek a hozzászólások a fórumban is inkább valami regényszerű élménybeszámolónak tűnnek, amikor a még mindig az „aktív” ligetezők írásait olvasom.A hátvégén beugrottunk egy bevásárlóközpontban lévő speedo boltba úszónadrágért - most már nincs kifogás miért nem járok uszodába vagy strandra. De ami miatt ez ide kapcsolódik, hogy a párom meglátogatta a mellékhelyiséget, és kijőve megjegyezte, ha akciót akarok látni akkor látogassam meg a mosdót. Persze kicsit furán néztem rá, majd kifejtette hogy egy fiatal ribanc - hímringyó, vagy akár hívhatjuk férfi kurvának is - éppen üzletelt egy idősödő úrral, amit ő mint szép szál rövid hajú legény szinte meghiúsított szúrós tekintetével...Mind a népliget hű vendégeitől, mind a nyilvános wc-k látogatóitól időről időre felreppenek hírek, miszerint megverik azokat akik ott keresnek kalandot. Biztos van akiket izgat a lebukás veszélye és éppen ezért jár ilyen helyekre, de olyanok is akadnak az elmondások alapján akik kizárólag üzleti céllal keresik fel ezeket a „közismert” helyszíneket.A hozzászólásokból ugyanakkor nem az jön le, hogy sokan a lebukás keltette izgalmak miatt keresi fel őket, hanem szükségképpen. Nekik vajon miért nem felel meg a számos direkt a légyottokra létesített helyek. Legutóbb mi is írtunk arról, hogy az Erotika Centrum - de bármely más sötétszobás „intézmény” mint például a Magnumszauna - is kiváló hely az alkalmi kapcsolatok létesítésére, ha már ez a cél... ott nem kell félni az esetleges támadásoktól, de a körülmények is kétség kívül ideálisabbak, higiénikusabbak bármely wc-nél, ligetnél.Érdekes hogy páran miután kihívják a sorsot maguk ellen, majd jól meglepődnek, netán még fel is háborodnak... persze mindenkinek adott a lehetőség békés és nyugodt légyottokra. Ez csupán választás kérdése! 2009. május 13. szerda 04:03 -
Fantasztikus 3-as! Pride zsidóknak, cigányoknak, melegeknek!
Lassan közeledik a pride, így lassan szivárognak ki az információk is, idén mégis mivel óhajtják provokálni a magyar társadalmat? Olyvá tűnik a „párt” tendenciáját követve a pride fesztivál szervezői - pontosabban egyedül a Szivárvány Misszió Alapítvány - is rácuppan a kisebbségekre. Korábban nem volt hangsúlyos a megkülönböztetés, tehát még az sem volt megszabva hogy csak melegek, leszbikusok, travik, transzexuálisok stb. embereket várnak, idén ez változhat (megfelelve az szdsz kampányának). Fókuszban tehát a cigányok, zsidók és a melegek. Így egyszerre.A halott Mások újság (utolsó internetes kiadás fél éve volt, mivel nyomtatva hivatalosan is megszűnt) oldalán felhívásban keresnek hangsúlyozottan zsidókat és cigányokat is a fesztivál reklámozására! Erre mit lehetne mondani… remélem, azért lesznek melegek is a fesztiválon. Ja nem, inkább engedjük át az új célcsoportnak az szdsz-t. Köszönjük, és bocs! Remélhetőleg ez a nyitás a zsidók és cigányok felé azt jelenti, hogy a „párt” mivel teljesítette a „buzi küldetést” más célcsoportot keres magának, más rétegek homlokára tesz célkeresztet.Már előre látom az idei fesztiválplakátot, ahol minden meleg zsidó vagy cigány származású lesz, hogy nehogy esélyt adjanak a békés fesztiválra! Persze ezzel is hangsúlyozva a szervezők megosztó céljait. Hiszen ha elvileg toleranciát hirdetnek, - amihez egyesek szerint az is hozzátartozna hogy nem aggaszatnak bélyegeket a különböző kurdurában élő emberekre, - mi szükség hangsúlyozni egy ember származását vagy azt, mely vallást gyakorolja? Szóval egy kérdésem lenne csupán, nem lehetne egyszer egy olyan fesztivált csinálni melynek nem a minél nagyobb ellenszenv kivívása lenne a célja? Például mi lenne, ha a melegeket elvileg védő szervezet nem csinálna a meleg ügyből cigány- és zsidóügyet is egyben!? (Legalább addig míg át nem térnek a cigány vagy zsidó érdekképviseletre!)Baptista, Evangélikus vagy Krisna illetve Muszlin vallásgyakorlókat, keleti származású (pl. bevándorló illetve a már itt született kínaiakat) miért nem keresnek? Jah megvan, mert őket nem képviseli a „párt”. (2008-as pride összefoglaló. 1 perc 35 másodpercnél a szépséges, és egyetlen felvonulóval, az szdsz kamionnal.)(Az illusztrációként használt plakátok a képzelet szüleményei, nem múltbeli, vagy a Szivárvány Misszió Alapítvány hivatalos plakátjai. Amennyiben neked is van ötleted az idei pride fesztivál plakátjaira, küld el azt nekünk emailben.)Korábban a pride-ról:„Pride” - közéleti visszatekintésÖnsajnáló buzikPride plakátok visszahívva!Homofóbia, cigányellenesség, POLITIKA?SZDSZ kamion a parádénPridepolitika, ki nyert ma?„a melegek is provokáltak”A melegek 99 százaléka a hibás!Több hetero volt az idei felvonuláson mint melegszexuális?Tanulságok éjszakája, tanulságok nélkül! (2007-es és 2008-as pride) 2009. május 11. hétfő 08:42 -
Pride, a zsidó-, cigány- és melegfesztivál?
A Szivárvány Misszió Alapítvány külön felhívásban keres zsidókat és cigányokat (is) a pride fesztivál népszerűsítésére. Úgy látszik mivel a melegek már szarnak az egészre, új, a „párt” legújabb célcsoportjait is meg kívánják szólítani.Erre mit lehetne mondani… remélem, azért lesznek melegek is a fesztiválon. Ja nem, inkább engedjük át az új célcsoportnak az szdsz-t. Köszönjük, és bocs!Már előre látom az idei fesztiválplakátot, ahol minden meleg zsidó vagy cigány származású lesz, hogy nehogy esélyt adjanak a békés fesztiválra! Csak egy kérdésem lenne, nem lehetne egyszer egy olyan fesztivált csinálni melynek nem a minél nagyobb ellenszenv kivívása lenne a célja? Például mi lenne, ha a melegeket elvileg védő szervezet nem csinálna a meleg ügyből cigány- és zsidóügyet is egyben!?Baptista, Evangélikus vagy Krisna illetve Muszlin vallásgyakorlókat, keleti származású (pl. bevándorló illetve a már itt született kínaiakat) miért nem keresnek? Jah megvan, mert őket nem képviseli a „párt”. 2009. május 11. hétfő 06:10 -
Július 1-től életbe lép a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény
A köztársasági elnök aláírta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amelyet a ma megjelent Magyar Közlönyben ki is hirdettek. Ennek értelmében a leszbikus és meleg párok július 1-től az anyakönyvvezetők elé járulhatnak.A Magyar LMBT Szövetség néhány fontos tudnivalót összegyűjtött a törvénnyel kapcsolatban. 2009. május 8. péntek 09:40 -
Mehet a bejegyzett élettársi kapcsolat!
A köztársasági elnök aláírta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, mely így július elsején hatályba is léphet.Sólyom László ezzel a döntésével alkotmányosnak tekinti az új törvényjavaslatot - illetve már törvényt -, és nem tesz eleget a KDNP és az Egyházak azon kérésének miszerint - alkotmányellenessége miatt - küldje el az új törvényjavaslatot is az alkotmánybírósághoz. Tehát jelenleg minden akadály elhárulni látszik a meleg és leszbikus párok regisztrált élettérként történő nyilvántartásba vétele elöl. (Persze bármely törvényt kapcsán lehet utólag is fordulni az alkotmánybírósághoz, így ez a lehetőség még benne van a pakliban.)A nemrég alakult LMBT szövetség ezzel kapcsolatban részletes összefoglalót/tájékoztatót állított össze a fontosabb tudnivalókról - amit most változtatás nélkül idézünk -, mint például mi a különbség a bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság, illetve az éllettársi kapcsolat nyilvántartása vétele között, vagy milyen dokumentumok szükségesek a bejegyzéshez, és hogy kik illetve hol jelentkezhetnek a szertartásra.Mi a különbség a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat között?A bejegyzett élettársi kapcsolat szabályai alapvetően megegyeznek a házasság szabályaival, van azonban hat fontos különbség: kiskorú személy gyámhatósági engedéllyel sem köthet bejegyzett élettársi kapcsolatot, a bejegyzett élettársak nem vehetik fel egymás nevét, nem fogadhatnak közösen örökbe, nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben, az anya bejegyzett élettársa nem lesz automatikusan a születendő gyermek szülője, ill. a válás során ha a felek mindenben megegyeztek a bejegyzett élettársi kapcsolatot közjegyző is felbonthatja. Minden más szabály (érvényességi feltételek, megszűnés, jogok és kötelezettségek) azonosak a házassággal.Mi a különbség az élettársi kapcsolat és a bejegyzett élettársi kapcsolat között?A legfontosabb különbség, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat az anyakönyvvezető előtti akaratnyilvánítással jön létre, és az egyik fél haláláig vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat felbontásáig áll fenn. Az élettársi kapcsolat ezzel szemben tényhelyzeten alapul, vagyis automatikusan létrejön ha két egymással érzelmi-gazdasági közösségben élő személy együtt él, és automatikusan megszűnik, ha különköltöznek vagy megszűnik köztük az érzelmi-gazdasági közösség. A tartalmi különbségek közül a legfontosabb, hogy a bejegyzett élettársak között vagyonközösség keletkezik, tehát a kapcsolat fennállása alatt szerzett vagyonuk fele-fele arányban illeti a két felet, függetlenül attól, hogy kinek a nevén van a lakás, ki kötötte az autó adásvételi szerződését, vagy ki fizetett érte. Az élettársak esetén a hozzájárulás arányában illeti meg őket a vagyon (vagyis aki többet fizetett a lakás árába, annak nagyobb rész jár belőle). A bejegyzett élettársak a kapcsolat vége esetén jogosultak tartásdíjra, végrendelet hiányában törvényes örökösök, és végrendelet esetén is megilleti őket a kötelesrész. Az élettársak ezzel szemben csak végrendelettel örökölhetnek, és akkor is magasabb illetéket kötelesek fizetni. Emellett számos jogszabály további eltérő jogokat és kötelezettségeket állapít meg az élettársak és a házastársak/bejegyzett élettársak számára.Mi a különbség az élettársi kapcsolat nyilvántartásba vétele és a bejegyzett élettársi kapcsolat között?A bejegyzett élettársi kapcsolat sokkal inkább a házassághoz áll közel, az élettársi kapcsolat nyilvántartásba vétele esetén a felek továbbra is „csak" élettársak, a nyilvántartásba vétel csak az élettársi kapcsolat bizonyítását könnyíti meg, jogokat és kötelezettségeket nem keletkeztet. Míg a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetéséhez (bírósági vagy közjegyzői) bontásra van szükség, az élettársi kapcsolatok nyilvántartásából bármelyik fél kérheti a törlését. Fontos, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatot csak azonos nemű párok köthetnek, a nyilvántartásba vételt mind azonos, mind különnemű párok kérhetik. Az élettársi kapcsolat nyilvántartásba vételére csak 2010. január 1. után lesz lehetőség.Érdemes-e bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni?Erre nem lehet egyértelmű választ adni, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a jogosultságokért cserébe vállalja-e az ezzel járó kötelezettségeket.Mikortól lehet bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni?A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény 2009. július 1-én lép hatályba. Mivel a törvény a korábbiaktól eltérően nem ír elő 30 napos várakozási időt, akár a hatálybalépés után azonnal megköthetők az első bejegyzett élettársi kapcsolatok.Kik köthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot?Bejegyzett élettársi kapcsolatot két nagykorú (18 év feletti), azonos nemű személy köthet. Nem köthetnek egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot az egymással meghatározott rokoni kapcsolatban álló személyek (egyenesági rokonok, testvérek, ill. testvér a testvére vér szerinti leszármazójával, házastárs a volt házastársa egyenesági rokonával, valamint örökbefogadó az örökbefogadottal). Mivel bejegyzett élettársi kapcsolat csak egy személlyel állhat fenn, ha valakinek korábbi házassága vagy bejegyzett élettársi kapcsolata van, azt előbb fel kell bontani.Hol lehet bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni?A bejegyzett élettársi kapcsolatot anyakönyvvezető előtt lehet kötni. A törvény nem minden településen teszi lehetővé a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését, csak az ún. körzetközpontokban (azokon a településeken, ahol okmányiroda is van). A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére elsősorban az önkormányzat által kijelölt hivatalos helyiséget (házasságkötő terem) lehet igénybe venni, de a felek kérésére a szertartás külső helyszínen (étteremben, parkban, stb.) is lebonyolítható. Ha legalább az egyik fél magyar állampolgár, a külföldi konzulátusokon is lehet bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni.Milyen dokumentumokat kell az anyakönyvvezetőnek bemutatni?A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére irányuló szándék bejelentésekor az alábbi okiratokat kell bemutatni: születési anyakönyvi kivonat; személyi igazolvány, lakcímkártya; korábbi házasság/bejegyzett élettársi kapcsolat esetén jogerős bírósági végzés; tanúk neve, lakcíme, személyi igazolvány számaMennyibe kerül a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése?Maga az anyakönyvvezetői eljárás díjmentes, de az önkormányzatok a helyiség biztosításáért és az egyéb szolgáltatásokért a rendezvény ünnepélyességének függvényében eltérő mértékű összeget kérhetnek.Mi lesz ha a következő kormány az egészet visszavonja?Az Alkotmánybíróság szerint a házassághoz hasonló családjogi intézmény bevezetése az azonos nemű párok számára az Alkotmányból levezethető jogalkotó kötelezettség, amely pártállástól függetlenül minden kormány kezét megköti. Ezen csak egy esetleges alkotmánymódosítással lehetne változtatatni, de a korábban kötött bejegyzett élettársi kapcsolatok érvényességét ez sem befolyásolja.Akkor most nyilvántartásba veszik a melegeket?A házassághoz hasonlóan a bejegyzett élettársi kapcsolat lényege, hogy a bejegyzett élettársakról az állam anyakönyvi nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tehát a dolog velejárója, de az állami szerveket komoly szabályok kötik, hogy milyen esetekben kérhetik a betekintést az anyakönyvekbe, a visszaélés lehetősége szinte teljesen kizárt.Gyermekvállalásra készülünk, inkább ne kössünk bejegyzett élettársi kapcsolat?A törvény a bejegyzett élettársak számára kizárja, hogy közösen fogadjanak örökbe vagy részt vegyenek mesterséges megtermékenyítésben. Ezekkel a lehetőségekkel azonban az élettársak sem élhetnek, ezért nem érdemes pusztán emiatt nem kötni bejegyzett élettársi kapcsolatot. Az örökbefogadás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a törvény az egyéni örökbefogadás lehetőségét nem zárja ki, tehát akár élettársi, akár bejegyzett élettársi kapcsolatban élő személy is fogadhat örökbe. A különbség a közös örökbefogadáshoz képest, hogy ilyenkor csak a pár egyik tagja (az örökbefogadó) válik a gyermek törvényes szülőjévé. Mesterséges megtermékenyítésnél kicsit más helyzet, itt a törvény kifejezetten tiltja az azonos nemű élettársi/bejegyzett élettársi kapcsolatban élő nők számára a mesterséges megtermékenyítést. Ennek ellenére sok nő vállal úgy gyermeket, hogy letagadja élettársát, és egyedülállóként jelentkezik. Erre bejegyzett élettársak esetén nincs lehetőség, hiszen az anyakönyvi nyilvántartásból minden kiderül.Gyermeket nevelünk, érdemes bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni?Bár a törvény sem az élettársak, sem a bejegyzett élettársak számára nem teszi lehetővé, hogy örökbefogadják partnerük gyermekét, és ezzel törvényesen is mindketten a gyermek szülei legyenek, a gyermek szülőjének bejegyzett élettársa számos esetben több jogosultsággal rendelkezik, mint a gyermek szülőjének élettársa. A szülő partnere mindkét esetben nevelőszülőnek minősül, ám csak a bejegyzett élettársnak van olyan kötelessége, hogy a vele egy háztartásban nevelkedő gyermeket eltartsa, és csak a bejegyzett élettársi jogosult gyermekgondozási díjban (GYED) részesülni. Van néhány olyan jogszabály is (Munka Törvénykönyve, Polgári Törvénykönyv, Büntető Törvénykönyv), amely azután is elismeri a gyermek és a szülő bejegyzett élettársa közti hozzátartozói kapcsolatot, miután a gyermek már elköltözött otthonról, és külön háztartásban él.Külföldi állampolgár köthet bejegyzett élettársi kapcsolatot?Igen, a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének az a feltétele, hogy legalább a pár egyik tagja magyar legyen, vagy rendelkezzen Magyarországon állandó lakhellyel. Az sem akadály tehát, ha a pár egyik tagja olyan állam állampolgára, amely nem ismeri a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményét. Ebben az esetben amíg a pár Magyarországon él megilletik mindazok a jogok és kötelezettségek, amik a bejegyzett élettársi kapcsolattal járnak, a saját országba visszamenve azonban továbbra is mint két egyedülálló személyt (esetleg mint élettársakat) kezelik a párt. Külföldi állampolgár esetén a bejegyzett élettársi kapcsolat feltétele, hogy a külföldi fél beszerezzen egy olyan igazolást, amely tartalmazza, hogy egyedülálló. Vannak olyan országok (pl. Lengyelország), amelyek megtagadják az ilyen igazolások kiadását, ha kiderül, hogy a jövendőbeli azonos nemű. A törvény az ilyen helyzetekben, külön elbírálás alapján, lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolat megkötését az igazolás bemutatása nélkül is.Korábban már külföldön összeházasodtunk/bejegyzett élettársi kapcsolatot kötöttünk, mi a teendő?Mivel a korábban kötött házasság/bejegyzett élettársi kapcsolatot a magyar jog akkor még nem ismerte, ezért a magyar jog szerint az nem is érvényes. Ezekben az esetekben újra meg kell kötni a bejegyzett élettársi kapcsolatot. A 2009. július 1. után kötött házasságok/bejegyzett élettársi kapcsolatok esetében nem kell megismételni a külföldön elvégzett szertartást. A hazai anyakönyvezést a lakóhely szerint illetékes anyakönyvvezetőnél, illetőleg az illetékes konzuli tisztviselőnél kell kérni. Az anyakönyvezéshez csatolni kell a - hiteles magyar fordítással ellátott - külföldi anyakönyvi okiratot.Mit tehetek, ha az anyakönyvvezető nem hajlandó minket összeadni vagy homofób megjegyzéseket tesz?Az anyakönyvvezetőnek nincs mérlegelési jogosultsága, minden jelentkezőt köteles összeadnia, és tartózkodnia kell az ellenséges környezet kialakításától is. Ha ennek ellenére még is ilyet tapasztaltok, érdemes az Egyenlő Bánásmód Hatósához fordulni. A Hatóság vizsgálatáért fizetni nem kell, ügyvédre nincs szükség, a Hatóság a döntését belátható időn belül (max. 75 nap) meghozza.Mit tehetek, ha egy étterem, szálloda vagy más szolgáltató nem engedi, hogy ott tartsuk meg a lakodalmat?Az egyenlő bánásmód követelménye nem csak az állami szervekre, hanem minden olyan vállalkozásra is vonatkozik, amely ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben szolgáltatást nyújt vagy árut forgalmaz. Nem utasíthatják tehát el a lakodalom lebonyolítását amiatt, hogy egy azonos nemű párról van szó. Ha ennek ellenére mégis ilyet tapasztaltok, érdemes az Egyenlő Bánásmód Hatósához fordulni. A Hatóság vizsgálatáért fizetni nem kell, ügyvédre nincs szükség, a Hatóság a döntését belátható időn belül (max. 75 nap) meghozza.Korábban + szavazás: Bejegyzett élettársi kapcsolat. Mehet? 2009. május 8. péntek 07:58 -
Rekordár egy Magyarországon játszódó melegregényért
A múlt század elején Magyarországon játszódó, angol nyelvű meleg szerelmesregény rendkívül ritka első kiadásának egyik példánya érte el a legmagasabb eladási árat az elmúlt hetekben egy online amerikai antikváriumban. 2009. május 4. hétfő 10:57 -
LMBT szövetség és az EP választás
„(...) A Magyar LMBT Szövetség fontosnak tartja, hogy a választás során az állampolgárok tájékozottan, a programok és a korábbi politikai teljesítmény ismeretében döntsenek a képviselőjelöltekről. (...) A saját eszközeinkkel mi is szeretnénk hozzájárulni a minél szélesebb körű tájékozottsághoz, ezért egy olyan kezdeményezést szeretnénk elindítani, melynek során megkérdeznénk a képviselőjelölteket és a jelöltállító szervezeteket, hogyan vélekednek a melegekről, illetve összegyűjtenénk, hogy az elmúlt évek során milyen döntéseket hoztak, illetve hogyan nyilatkoztak az LMBT embereket érintő kérdésekben.Tisztában vagyunk vele, hogy a meleg közösség, mint az egész magyar társadalom, politikai kérdésekben rendkívül megosztott. Fontos ezért számunkra, hogy kezdeményezésünket a szélesebb meleg közösség is támogassa. A kezdeményezés kapcsán ezért az alábbi internetes szavazást indítjuk. (...)” - pride.huÖrömteli hír hogy a „szövetség” látszólag legalábbis felismerte, hogy a melegek sem egy homogén közeg, az meg különösen jó hogy ennek kapcsán az emberek véleményére is kíváncsi. Ezért mint jó magyar állampolgárok, és „jó buzik”, mindenképpen kötelességünknek érezzük hogy segítsük a szavazás minél több emberhez való eljutását. Így kérünk, amennyiben véleményed van a dologgal kapcsolat, szavazz! Hiszen minél több, és minél szélesebb fórumon van lehetőség a véleményünk megfogalmazására, annál nagyobb mértékben tükröződhet „sokszívűségünk”.A szavazás állása a pride.hu oldalon leadott voksokat is tartalmazza. Ezért ha itt szavazol, ott már nem tudsz, illetve fordítva, ha máshol már szavaztál ebben a kérdésben, itt már nem tudsz újra szavazni.Azért az is megérne egy misét hogy a LMBT szövetség mi kapcsán látta be hogy a melegek nem egy párt katonái. (Talán idén a pride fesztivált nem egy SZDSZ-es politikus fogja megnyitni? Netán nem egy SZDSZ kamion fogja a menetet vezetni? – kétlem…) Vagy ez valami bizonyítási kényszer hogy mi nem is vagyunk szadeszkatonák? Hát akárhogy is, ez már késő bánat… ahogy itt is számtalanszor bebizonyosodott, már csak néhány elvakult ember veszi be a szdsz „mi a melegek megmentői vagyunk” maszlagát. Hiszen ha még el is fogadnánk hogy egy-egy ügyben nem önös érdekek miatt dobták be e melegeket, az élet minden más területén csak romboltak. Ami közvetve mindenképpen ártott, leginkább a társadalom valamiért kisebbségben lévő rétegeinek. Ezt ma meg már nehéz pozitívumként eladni.Még valami. Talán az LMBT szövetség Terry Black-tól is megkérdezi majd, meg a PaDöDö politikusi ambíciókat dédelgető tagjától (Itt jut eszembe akkor már nem szdsz-es gyűléseken fognak fellépni?) hogy a Kisebbségek Pártja cigányokat és zsidókat képvisel, vagy ők is a melegeket kívánják reklámozni. Terry Black - az univerzális személy – ha kell családapa, ha kell transzvesztita és ha kell meleg, de most éppen cigány. 2009. április 27. hétfő 07:54 -
Liberty - The new party for gay people and their friends
2009. május 2. - The first time... in Privé! A Privé klub - ezt a csodálatos helyszínt azt hiszem nem kell bemutatnunk senkinek - újra megnyitja kapuit a mélyen tisztelt meleg közönség előtt. A Privé egy új partysorozatnak ad otthont, minden hónap első szombatján. A Liberty csapata egy igazán különleges és felejthetetlen bulival szeretne elkápráztatni mindenkit május 2-án. Rengeteg meglepetés és varázslatos hangulat fogadja majd az ide látogató Vendégeket. tovább 2009. április 24. péntek 17:29 -
Bejegyzett élettársi kapcsolat. Mehet?
Végre egy kicsit részletesebb hír is született a bejegyzett élettársi kapcsolat parlamenti megszavazásáról. A lényeg:Kijelenti-e ön, Kis Tihamér, hogy az itt megjelent Nagy Ödönnel élettársi kapcsolatot köt? Ha igen, kérem, feleljen hallható szóval. Kijelenti-e ön, Nagy Ödön, hogy az itt megjelent Kis Tihamérral élettársi kapcsolatot köt? Ha igen, kérem, feleljen hallható szóval. A Magyar Köztársaság által rám ruházott hatalmamnál fogva kijelentem, hogy Kis Tihamér és Nagy Ödön a Magyar Köztársaság családjogi törvénye alapján élettársak.Körülbelül így hangzik majd június 1-jétől az ország csaknem 300 anyakönyvvezetője előtt megköthető bejegyzett élettársi kapcsolat hivatalos szövege. Miután ugyanis a Bajnai-kormány miniszterei hétfőn letették ünnepélyes esküjüket a parlamentben, a T. Ház első határozatainak egyike a melegházasság előszobáját jelentő együttélési forma megszavazása volt. Hogy a sok sebből vérző magyar gazdaság gyógyítgatása közepette miért éppen ennek a megannyi társadalmi feszültséget generáló kérdésnek a rendezése volt ennyire sürgős, arra csak azok tudnának válaszolni, akik magukévá tették azt az összeesküvés-elméletet, amely szerint ez volt az ára az SZDSZ „Bajnaibarát" hozzáállásának a kormányalakítás baljós napjaiban. Az új jogszabályt, valamint az ezzel összefüggő és az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges módosításokat az országgyűlési képviselők 199 igen (183 MSZP + 16 SZDSZ), 159 nem és 8 tartózkodás mellett fogadták el. A törvény szerint bejegyezett élettársi kapcsolatot két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy létesíthet anyakönyvvezető előtt.(...) Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) tájékoztatása szerint valamennyi fővárosi kerületben és megyei jogú városban található összesen 286 okmányirodában jelentkezhetnek a meleg párok együttélésük törvényesítése céljából. A törvény azonban arra is felhatalmazást ad a miniszternek, hogy az igények ismeretében szélesítse a lehetséges helyszínek körét, ami Draskovics úr egyik munkatársa szerint „politikai megfontolás kérdése" csupán.(...) Az új jogszabály a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba, ami azt jelenti, hogy június 1-jétől már örök hűséget fogadhatnak egymásnak a homoszexuális partnerek. Az anyakönyvvezető előtt elmondott fogadalomtétel ugyanaz lesz, mint a hagyományos házasságkötéseknél, azzal az eltéréssel, hogy az együttélési formára vonatkozó utalások nem a házasságot, hanem a bejegyzett élettársi kapcsolatot említik. Laborcné dr. Balogh Éva szerint mindez nagy vívmánya Magyarországnak, és már le is gyártották az új anyakönyveket, hogy a frigyek minél előbb megköttethessenek. Az IRM Alkotmányjogi Főosztályának vezetője azt is elmondta lapunknak, hogy a népességnyilvántartás ezentúl tartalmazni fogja az egynemű párok személyi adatait és lakcímét, illetve a családi állapot rovatban a bejegyzett élettárs státusz szerepel majd. (...) Semjén Zsolt (KDNP) elnök szerint az új élettársi forma nem különbözik markánsan a házasság intézményétől, így továbbra sem érvényesül az Alkotmány házasságot védő szerepe. Társadalompolitikai aggályuk pedig az, hogy az egynemű párok a törvény értelmében ugyanúgy jogosultak egymás után özvegyi nyugdíjra és az özvegyi jog biztosította lehetőségekre, mint a „hagyományos" házasságban élők. Mindezek miatt arra kérik Sólyom Lászlót, hogy „a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényről előzetes normakontrollt kérni szíveskedjen". (...) „A köztársasági elnök úr előtt három lehetőség van ebben az esetben is" - tájékoztatta lapunkat Kumin Ferenc, az elnöki hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője: a kézhezvételtől számított 15 napon belül aláírja a törvényt; vagy visszaküldi az Országgyűlésnek megfontolásra; vagy előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól, amennyiben alkotmányellenesnek ítéli valamelyik rendelkezését. - HetekTegnap egy másik bejegyzéshez kapcsolódó kommentben olvashattunk egy meleg szervezetek által készített kutatás eredményét, mely szerint a melegek 93%-a támogatja a melegházasságot, de csak 27%-a helyesli a most megszavazott - a házassághoz képest kevesebb jogot biztosító - törvényt. Te hogy gondolod? 2009. április 24. péntek 05:33 -
XMO azaz X-clusive Men Only
A legtöbb GayBears tag a napokban már értesülhetett az UPC akciójáról, melyben arról értesítette tagjainkat hogy Magyarországon is elérhetővé vált XMO nevű - napi 24 órában - meleg filmeket, sorozatokat és egyéb prémiumműsorokat sugárzó csatornája. Ahogy már korábban jeleztük, a jelenleg Magyarországon egyedülálló szolgáltatás révén számos magyar szereplőkkel forgatott filmet is láthatunk majd, de emellett amerikai és egyéb európai produkciókat is műsorra tűz a csatorna, többek között az alábbi stúdióktól: Body-Prod, Private Man, Man Size, Blue Pictures. Tehát elmondhatjuk, hogy igazán férfias filmek is képernyőre kerülnek! Az XMO jelenleg kizárólag a UPC kábelhálózatán érhető el. A részletekért kattints ide.[X] 2009. április 23. csütörtök 16:30 -
Legyünk másodrangú boldog állampolgárok!
A héten megszavazta a parlament az MSZP kormány által benyújtott bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény. Az új szabályozás szerint az egynemű pároknak számos a házassághoz hasonló joguk lesz, leszámítva pl. az örökbefogadást.Az új törvény megszavazását máris sikerként könyvelte el az SZDSZ és a nekik hőn bólogató melegszervezetek.Amennyiben a kormányfő aláírja, a törvény már a nyáron életbe léphet. Ekkortól lesz lehetséges a „buzikat” hivatalosan is nyilvántartásba venni, és megbélyegezni. A dolog érdekessége, hogy a melegek megbélyegzése és nyilvántartása ellen küzdöttek sokáig a „jogvédők”, ám most ők azok, akik ezt ismét elérték. Ráadásul a meleg egy csoportja ezt még örömmel is veszi. Miért a kötelező melegnyilvántartás? A törvény rendelkezései szerint a meleg párokat az állam egy adatbázisban összesíti, külön a hetero pároktól.(...) Az átdolgozott javaslat szerint egységes közjegyzői élettársi nyilvántartás létrehozását tervezik, ami valójában egy számítógépes adatbázis. (...) A törvényjavaslat szerint az azonos nemű párok - és csak ők - bejegyzett élettársi kapcsolatban is élhetnek. Ezt a kapcsolatot anyakönyvvezető törvényesítené, felbontására csak közjegyzői vagy bírósági úton lenne mód. Ezzel a lehetőséggel különneműek nem élhetnek.Érdekes helyzet ez, az ex miniszterelnök folyton azt hangoztatta hogy nem lehet embereket faji, vallási vagy bármely más alapon megkülönböztetni, így szexuális szokás alapján sem, erre föl pont a kormány hozna létre a homoszexuálisokról adatbázist. Ilyet még a cigányokról sem tartanak nyilván, és valószínűleg az ő képviselőik nem is értékelnék sikerként ha az önkormányzatok vagy bármely minisztérium ilyet tenni. Mi meg őrölünk neki. Nem is értem azokat akik házasodni akarnak meleg létükre, de ha már igen, és mindezt a jogegyenlőség oltárán, akkor miért mentek bele egy ilyen, hivatalosan is az egynemű párokat másodrendűvé tevő szabályozásba. Igaz, nincs is ezen sem mit csodálkozni. Addig ameddig a pride kapcsán is önként záratyák magukat a vonulók ketrecekbe, addig mit várhatnánk. Aki sokáig mondogatja hogy ő másodrendű, hátrányos helyzetű és kirekesztett, az azzá is válik! 2009. április 22. szerda 14:25 -
Identitás kovácsolás és internet alapú közösség
Egy srác vette a bátorságot és beregisztrált a GayBears Társkeresőbe. Az első FÉRFI akivel összehozta a sors, jó élményekkel ajándékozta meg. Kérdések tömkelegét hozta fel ez a lépés. Meleg vagyok? Talán boldog lehetek ezzel az emberrel? Egyáltalán mi az, hogy melegnek lenni? Korábban az a kép élt bennem, hogy apa leszek és gyerekek vesznek körül, a feleségem vacsorával vár haza a munkából. Mi legyen ezzel a képpel? Mit szólnának a szüleim, ha úgy döntenék, hogy eleresztem ezt a modellt? A srác elkezdte leírni azt amit megél. A kérdésekkel és az útkeresés tapasztalataival. Néhányan, akik szintén megmutatják a neten a belső világuk vívódásait, elkezdtek rámutatni, hogy az ő válaszuk mi volt ezeknél a kérdéseknél. Az első meleg sexélményből kiforrott szerelem lett, a maga teljességében és minden gyönyörével. Sokáig olvashattuk ennek a kapcsolatnak a hétköznapjait, azzal megfűszerezve, hogy a barátok és a családtagok lépésről lépésre bevonódhattak személyesen ebbe az életvilágba. Jó volt látni egy igaz szerelem kibontakozását, és a coming outok körüli izgalmakat. A legnehezebb a szülők felé irányuló coming out volt. Ez is eljött egyszer! Ez után a pont után a srác bezárta a blogját. Meglehet, hogy ez a sztori így kerek, ahogy van. Az énblogok között egy nagyon izgalmas folytatásos teleregényt követhettünk, hiszen világos volt a kívülállók számára, hogy „ki kell várni a végét”! Nagy vívódás volt felvállalni azt, hogy szerelmes lettem egy férfibe. Még nagyobb lelki tusa volt felkészülni arra, hogy a szülők is megtudhassák. Egy személyesen kivívott emancipációról szól. Én szembe nézek önmagammal, és amikor biztos talajon állok, akkor a környezetemnek is betekintést engedek abba, hogy ki vagyok! Minden barátja és a családtagok is pozitívan fogadták a coming outot. Sokan, aki blogtalálkozókról ismerik egymást szurkoltak, tanultak, a saját példáikkal és a barátságukkal álltak oda a folyamat mögé. Nagy volt az izgalma ennek az útkeresésnek és egyre nagyobb olvasó tábor, a végén már mint baráti kör szurkolt az egyes lépéseknek. Arra is példa számomra ez a történet, hogy a net alkalmas egészen belső érték ügyekben társak, barátok felkutatására. Olyan személyekre gondolok, amikor barátokról beszélek, akiknek számit a véleménye. Akik támaszt adhatnak olyan helyzetekben, amelyekben egyedül bizonytalan volnék. Meleg és boldog párkapcsolatban élni! Sokunknak benne él a fejében ez a vágy. Talán még több kétellyel és félelemmel. Nekem erőt ad a saját útkeresésemhez, ha látom hogy másoknak ez megy. Amikor Gus és Édespofa történetébe betekinthettem a neten, beszélhettem velük a kocsmázások alkalmával, akkor éreztem először, hogy itt egy netes hátterű de mégis emberi bizalmi szálakon alapuló valódi közösségiség él. Amikor egy srác depressziójára Gus úgy reagált, hogy megmutatta a saját depresszióját, akkor láttam először, hogy lenyűgöző szeretet, odafigyelés, törődés, segítő kéz van ebben a közösségben. Az útkeresés bloggere hamar ráakadt erre a társaságra, és ennek a támasza segített magabiztosságot gyűjteni az egyéni lépésekhez. Sehol nincs a történetben formális segítő szervezet, de a formális szervezeteket vagy a profi segítőket megszégyenítő teljesítmény van ebben az önzetlenül odahajló, önsegítő módon segítő közösségben. Köszönöm az útkeresés blognak, hogy 10 hónapig olvashattam! Köszönöm azoknak, akik baráti, sorstársi, vagy bármilyen segítséget nyújtottak ehhez az útkereséshez! Érdekes megfigyelni, hogy a net alkalmas csatorna arra, hogy hasonlóan gondolkodók egymásba akadjanak. A Zsákok megtalálják a Foltjukat. Jelen esetben egy mag, földet, esőt és napot kért! Megadatott! Gyönyörű, ami kivirágzott ebből! Még egyszer KÖSZÖNÖM! 2009. április 20. hétfő 14:48 -
Meleg férfiért lépett le De Niro apja
Minden idők egyik legtehetségesebb és legelszántabb amerikai színészének tartják, két Oscar-díjat kapott, az egyiket Jake La Motta, a Dühöngő bika megformálásáért. Számtalan kaland után, második felesége oldalán végre boldog. Sorozatunkban Robert De Nirót, a zseniális színészt, a szófukar sztárt, a nőfaló férfit mutatjuk be. Az első rész korai éveiről, homoszexuális apjához fűződő ellentmondásos viszonyáról, és a világsikerhez vezető első lépéseiről szól. 2009. április 20. hétfő 06:35 -
Pánik!
Meleg rendőr coming out ésatöbbi... Az HBO ezen a hétvégén „nyílt napot” tart, vagyis ma az is láthatja műsorát aki más napokon nem. Ez alkalomból volt szerencsém megtekinteni Till Attila Pánik! Című filmjét. A hivatalos ismertető kicsit lejjebb… A lényeg, a több szálon futó film nyitójelenetében máris egy jópofa kis buzizást látunk, ráadásul egy igazságos meleg rendőrtől. A két meleg rendőr története, akik mellesleg egy párt alkotnak a filmben, folyamatosan jelen van. ...sőt, még mindenki Emeséje is fel-fel tűnik... Aki kíváncsi rá annak csak ajánlani tudom.Sztori: Zsuzsi (Gubik Ági) harminc éves korára mindent elért, amire egy ember csak vágyhat: jól fizető állás, szép autó, saját lakás és mindent elsöprő szerelem. Aztán egy szép napon a fiatal PR igazgató lány arra ébred, hogy a szobájában minden mozogni kezd: a fotel elindul az ajtó felé, a szekrény az ablak felé… És nem kap levegőt. Először azt gondolja, szívroham. Aztán rádöbben, hogy ez bizony pánik.Amikor még szerelme, Kirill (Kolovratnik Krisztián) is elhagyja, önként bevonul a Pánik Klinikára. Itt a rendkívül ambíciózus terapeuta (Schell Judit) karmai közé kerül, aki különböző módszerekkel, technikákkal próbálja kezelni őt és a klinika többi pánikbetegét.Zsuzsi csoportterápiára jár, tehát látszólag nincs egyedül többé.A klinika falain túl persze mindenki teljesen normálisnak tűnik. Az igazság azonban az, hogy Zsuzsi anyja, Elli (Bánsági Ildikó) és barátnője, Ilona (Egri Márta), leküzdhetetlen vásárlási- és kalandlázban ég, Ilona kisgyermekes lánya (Ónodi Eszter) gyermekét túlzóan féltő kismama-parától szenved, Zsuzsi öccse (Valcz Péter) pedig csak anyjukat szeretné megszabadítani a mamát felfaló szörnyetegtől…És a felbukkanó szuperkemény zsaruk (Thuróczy Szabolcs, Kovács Lehel) is tartogatnak némi meglepetést. Zsuzsi választhat: éli tovább a profi lelkibetegek életét vagy megrázza magát és feláll. Vajon sikerül neki?A meleg szereplőkről: Dick és Dino meleg rendőrpáros. Dick identitás zavarral küzd, egész élete merő pánik, mert retteg attól, hogy egyszer kiderül a rendőrségen, hogy a fiúkat szereti. Ezt mindennél nagyobb szégyennek élné meg. Szerelme Dino, a fiatal nyomozó azonban már egy felszabadult generációhoz tartozik, aki arra készül, hogy elmondja a kapitánynak nemi hovatartozását. A két rendőr a tettlegességig tartó vitát folytat a filmben arról, hogy lehet-e egy rendőr meleg. Egymásra fegyvert rántva hisztériáznak az utcán, a pánik klinika előtt...Hivatalos oldal: www.panikfilm.huA filmet az HBO május hónapban több alkalommal is műsorra tűzi majd. 2009. április 18. szombat 09:56 -
Láthatóság, átláthatóság
Mint ahogy korábban céloztam is rá, megalakult a prideosok saját kis ernyőszervezete, ami már megalakulása előtt rohadásnak indult. Erről az érdeklődő olvashatott már a PFLAG vezetőjétől és legutóbb a pride aktivista Inter Alia vezetőjétől is. Most egy az egyben bemásolunk egy pride.hu oldaláról származó bejegyzést. Tesszük ezt annak jegyében, hogy az új pride elnök Steigler Sándor legutóbbi Na Végrében adott interjújában a „Láthatóság, átláthatóság” szlogent tartotta a legfontosabbnak. Ez a bejegyzés pedig ezzel kapcsolatban tesz fel alapvető kérdéseket. Pl. a pride.hu saját ügyeiről miért nem számol be, miért más oldalakról kell tájékozódni, vagy akár említhetnénk a más szervezetektől követelt publikus adatokat. De íme a számonkérő bejegyzés:Elnézést, hogy már megint belepofázok (sokak örömére és valakik bánatára), de felmerült bennem ezzel a nagykoalíciós „buziegyesületösszeborulásos” szövetségből való kilépéssel kapcsolatban egy két kérdés, illetve gondolat, íme:- Az Inter Alia Alapítvány kilépése miért nem hír itt a pride-on és főoldalon megjelenő anyag, míg a konkurens(?) oldalon, a navegre.hu -n főoldalon olvashatjuk és korrekt információként került közlésre? Talán ennyire szégyellnivaló, hogy a kebelbarát távozott abból a szövetségből, aminek tagja az a szivárvány misszió buziparádé szervező gárda, akinek vezetői a pride.hu tulajdonosai?- Miért érzem én azt vajon, hogy ez a gyermek és ifjúságvédelemről alkotott vélemények különbözősége csak ürügy volt arra, hogy a szövetségből kilépjen az Inter Alia?- Az Inter Alia blogján olvasható az alapszabály, aminek keltezése 2007-es és valószínű, még abban az évben bejegyzésre is került. De azért szívesen olvasnám azt, hogy gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatban az Inter Alia milyen munkákat végzett 2007-től? Erről nulla információ olvasható a blogon. Na meg persze másról sincs semmi, ami azt erősíti bennem továbbra is, hogy az a Sándor Bea, akit úgy sikerült megismernem egész régen, hogy dumálni, meg bólogatni rohadtul tud (majd meséljek mikor és hol?), éppen nem csinál semmit, és semmilyen értékelhető teljesítmény nincs a háta mögött! Szóval egy elméleti síkon működő, semmit az asztalra le nem tett Inter Alia-ért szerintem nem kár, akár simán meg is szűnhetne. (Itt szeretném megkérdezni, hogy a közhasznúsági jelentésekhez hogyan, hol és milyen formában juthatok hozzá, mert egyre jobban érdekel! E-mail-ben nagyon jó lenne!)- Miért nem tudja egy civil szervezeti főaktivista azt, hogy a Szoc. Minisztérium hogyan osztotta fel a gyermek és ifjúságvédelem szempontjából a korcsoportokat?Tessék itt van, csak utána kellett volna járni, hiszen szinte valamennyi pályázati kiírásukban szerepel ez:gyermek: 0-tól 14 évigifjúság: 14-től 26 évigfiatal felnőtt: 26-tól 35 évigfelnőtt: 35 évtől.- A fentiekből következik, hogy milyen szakember gárdával bír az Inter Alia, akiket ki mer állítani 14 év alattiak elé a melegségről, a másságról és a toleranciáról való papolásra, miközben tudjuk, hogy az egyik oszlopos tag csak egy informatikus?- Hol és hogyan lehet megtudni az Inter Alia szakembergárdájának szakmai önéletrajzát? (csaktomi több hete kérte számon a pflag-en ugyanezt, amit természetesen kérésemre önmagáról már nem tett közzé, így javaslattal élnék, hogy az X napja nem lépett életbe a BÉK számláló mellé egy csaktomis számlálót is fel lehetne biggyeszteni, hogy "Ennyi napja nem tudjuk, hogy csaktomi milyen szakértelemmel bír a nagy magyar buziélettel kapcsolatban?")Így nagy hirtelen ennyit írtam le, a kérdések további sorát később megosztom majd veletek, mert megvárom a választ, ha kapok. Bár a tapasztalat azt mutatja, hogy ... a többit tudjátok.Szóval az itt felmerült kérdések többsége abszolult jogos, és ugyan nem a Pride szervezőihez szólnak, de Kállai Ákos aki a bejegyzésben megszólaltatott, éppenséggel rendszeresen publikál országos lapokban a meleg témákról, képvisel „minket” a parlament különböző bizottságaiban stb. Így talán nem túlzó, ha szeretnénk tudni ki/kik is ők valójában, milyen tudással/képzettséggel rendelkeznek ahhoz, hogy az életünket irányítsák.Végül, a pride szervezői a Na Végre! legutóbbi számában átláthatóságot ígértek, blogot amiben nyomon lehet követni a melegfesztivál előkészületeit stb. Erre persze alkalmas lehetne a sok oldal amit különböző neveken és szervezetek mögött de ugyanazok az emberek készítenek. De jelenleg úgy tűnik egyiken sincs hely a tájékoztatásra. Hiszen még mindig nem tudjuk idén mivel készülnek, pedig a döntést már ősszel meg kellett volna hozni. De úgy tűnik ez nem tartozik másra... 2009. április 17. péntek 08:25 -
Neked mennyi?
Már csak néhány nap, és ismét megláthatjuk, milyen is a jó buzi. Nemrég olvastam egy még meg sem alakult, de már feloszlóban lévő ernyőszervezet célkitűzéseiben, miszerint a „meleg identitást” szeretnék erősíteni a homoszexuális és/vagy leszbikus emberekben. Azt ugyan még senki nem tudta megmondani milyen a meleg identitás, vagy a sokszor emlegetett „jó buzi” fogalma. Ám lehet vasárnap az is kiderül. Elvégre megint sikerül az „átlagbuzit” megszólaltatni, akinek fiatal kora ellenére 500-700 partnere volt. Ezért, na meg azért mert már elég régen volt szavazás, kíváncsi vagyok valóban ez a „esetszám” e az átlagos, vagy csak nekem tűnik túlzónak. Persze ha hivatásos ribancról van szó akkor minden ok, legalábbis ami a kapcsolatai számát illeti... De ez csak a műsorból fog kiderülni. Vasárnap tehát kapcsolj a Viasat3-ra, hogy megtudd milyen - illetve mire büszke - „a magyar meleg”, illetve hogy is kell viselkednie az igazi „szado-mazo meleg csődörnek”, ala Pimasz úr! 2009. április 15. szerda 07:29 -
A meleg irodalom közé sorolták a Homo Britannicust
A meleg irodalom közé sorolták a Manchesteri Egyetem könyvtárosai a brit szigetek történetéről, lakosságáról szóló tudományos munkát, a Homo Britannicus-t - írta pénteken a The Daily Mail. 2009. április 13. hétfő 00:15 -
GLAM: Új színfolt a Budapesti meleg éjszakában!
Április 18.-án megnyitja kapuit Budapest legújabb meleg és melegbarát szórakozóhelye a GLAM. A menedzsment sokat gondolkodott a hely nevén, rengeteg lehetőség felmerült, de a szórakozóhely stílusából és a megvalósításra váró ötletekből adódóan valami olyasmire gondoltunk, ami a csillogást, exkluzivitást és a színvonalat jelenti. Ezért választottuk a GLAM nevet. Egy olyan helyet álmodtunk meg itt Budapesten, ami színvonalas ugyanakkor a lehető legszélesebb réteget próbálja megcélozni, azaz nem csak a 20-as korosztályt, hanem a 30-as és 40-es (sőt azon is túliak) kulturált szórakozásra vágyókat is kielégíti. tovább 2009. április 9. csütörtök 11:15 -
Szado-mazo meleg csődör
Avagy Papp Gergely a TV2 egykori pimasz üdvöskéje egyre mélyebbre merül. A Viasat3 új műsorából sem maradhat ki a „meleg” téma sem. Hiszen volt már EMO-s kölyök, BKV ellenőr, és lesz kövér ember is. Na de kinek mit jelent a „meleg csődör”, hiszen pimasz úrral nekem már volt szerencsém összefutni a városban, és mivel a vállamig sem ér, így nekem más elképzeléseim vannak a csődör fogalmáról. Na meg elnézve a műsor jelenleg is futó előzetesét, érdekes elképzelés egy „friss travi” és egy kisfiúcska mellé beállítani Pimasz urat. Kell a kontraszt, és kell a sztereotípiák erősítése is... mivel az adás majd két hét múlva kerül adásba így ne ítélkezzünk. Lehetséges, hogy a szado-mazo meleg csődör figurája akár vicces is lehet, vagy valami olyasmit mutat ami különbözik majd az RTL Klub Mónika show-jában megszokott ripacskodástól, vagy a TV2 délutáni matinétravijaitól. Egyébként meg Pimasz úr leginkább úgy néz ki mint a Y.M.C.A egykori „bőrös” tagja... Az adásról részletek olvashatók a műsor blogjában (ami jelenleg elég szegényes, legalábbis kinézetre, mert annyira sem vették a fáradtságot hogy minimálisan átalakítsák a blog.hu eredeti sablonját, utalva a műsorra...): pimaszur.blog.hu.Korábbi adás(ok): video.viasat3.hu 2009. április 8. szerda 05:47 -
Egy pasi és szereti a kukit
Hazahívtam, h azonnal jöjjön és olyan kis naiv szerelmes voltam, h sikerült elhitetnie velem, h valaki feltörte a gépét ....Következő az volt, h találtam buzi pornófilmeket a gépén akkor elmagyarázta, h lehet öccse meleg...mér sok jel utal rá:D. Utólag röhögnöm kell milyen naiv voltam. A kép innen Gondoltam megosztom veletek az én hihetetlen történetem .2006 decemberén kezdtem el járni mondjuk nevezzük Jánosnak. Minden nagyon jól alakult:így szeretlek úgy szeretlek , lehhet eljegyezlek. Szex normális mennyiségben...bár a minőséggel voltak gondok...Aztán odaköltöztem, mert nyáron mondta, h ne vegyek ki albit, hanem lakjak náluk.Akkor kezdett fura lenni.MSN-ezett, de ha arra mentem lerakta a tálcára... Aztán egyszer elment valahova és elkezdtem kutakodni a gépén...nem olvastam el semmit csak néztem kikkel msnezett(milyen email cím).Feltűnt egy ami fölött nem tudtam elsiklani:puncika@.... vmi hasonló.Hát azt nem bírtam ki, hogy ne olvassam el...hát kiderült belőle, h a puncikának nem is puncija van hanem egy pasi és szereti a kukit és pont erről msnezett a pasimmal, h ki mikor volt utoljára kukival és, h ki hol lakik és találkozni kéne. [...] Bővebben! 2009. április 6. hétfő 04:00 -
TV-leső: hétvége
Elérkezett a jól megérdemelt pihenés, itt a hétvége. Ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. április 4. szombat 02:05 -
TV-leső: csütörtök
A hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. április 1. szerda 23:30 -
TV-leső: szerda
A hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szerdán a hazai televíziók műsorán. 2009. április 1. szerda 00:20 -
Torkukon akadt a melegszex
Brüno, Sacha Baron Cohen meleg osztrák divatmániás riporter-figurája annyira kiakasztotta az amerikai korhatár-besorolásról döntő MPAA-t, hogy "csak 17 éven felülieknek"-besorolást adtak a nyáron mozikba kerülő Brüno című filmnek. 2009. március 31. kedd 20:45 -
TV-leső: kedd
A friss hírek mellé, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. március 30. hétfő 23:05 -
A vőlegényem mellettem jött rá, hogy meleg
A halottlátás mélységeit feltáró, szürreális kerekasztalbeszélgetésen vettünk részt, amelynek Soma volt a házigazdája, így adódott az alkalom, hogy az esemény végén megkérdezzük spirituális élményeiről. Soma az életének egy nagyon nehéz időszakába avatott be bennünket, amikor két szerelme is mellette jött rá, hogy meleg. 2009. március 30. hétfő 15:25 -
Majdnem házasságban élhetnek a meleg párok
Hosszú ideje küzdenek a homoszexuálisok kapcsolatuk elismertetéséért világszerte. Vannak olyan államok, amelyek teljesen liberálisan közelítik meg a kérdést, és a meleg párok számára akár a házasságkötést is lehetővé teszik. 2009. március 30. hétfő 15:25 -
TV-leső: hétvége
Elérkezett a jól megérdemelt pihenés, itt a hétvége. Ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből, a sport és koncert műsoraiból válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. március 28. szombat 04:20 -
Kanye West nem metroszex, hanem kreatív
Kanye West úgy érzi, jogtalan az a vád, hogy úgy öltözködik a fellépésein, mint aki meleg, ő ugyanis nem meleg, nem is metroszexuális, hanem kreatív. 2009. március 27. péntek 16:33 -
TV-leső: péntek
A hét utolsó munkanapjára, a hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán 2009. március 26. csütörtök 22:55 -
Ezt vásárolta be Kylie meleg férje Britney Spearsnek
Jónéhány hete tart már Britney Spears visszatérő turnéja, így végre összegyűlt a show-ról annyi normális fotónk, hogy galériát tudtunk összeállítani a Circus kosztümjeiből. 2009. március 26. csütörtök 12:40 -
TV-leső: csütörtök
A hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. március 25. szerda 22:30 -
Olvasói teszt: az előadás élvezhető, a vibri nem
"Hónapokkal ezelőtt kezdett el izgatni annak a lehetősége, hogy egy kisebb játékszerrel feldobjam a szexuális életemet. Jobban mondva életünket, mert két éve van barátom" - írta segédeszköz-tesztünkre jelentkező olvasónk, Cina. "A témát többször is felhoztam előtte, de minduntalan heves ellenkezést váltott ki belőle még csak a gondolata is annak, hogy vetélytársa legyen az ágyban. Pedig szó sincsen arról, hogy elégedetlen lennék vele, egyszerűen csak vonzanak az új dolgok, és bizonyos határokat szabva szeretnék vadabb dolgokat is kipróbálni az ágyban. A határozott NEM és nagy sértődés után két választási lehetőségem akadt: marad a megszokott szex és megvonom magam minden újtól, vagy meglepetésszerűen beállítok egy aranyos darabbal. Az utóbbi mellett döntöttem, és bátorkodtam jelentkezni a Muffin tesztelős projektjére. Egy aranyszínű, csillogó vibrátort választottam, mert ezt tartottam legelegánsabbnak a felhozatalból ( valamiért idegenkedem a nagy, piros és rücskös játékszerektől ). Mondhatni, hogy örültem neki, mint majom a farkának, és nem kis izgalommal, vegyes érzelmekkel vártam haza a pasimat, hogy bemutassam őket egymásnak. Időközben utána olvastam, és egy 14 cm hosszúságú vibrátorról van szó - szerintem teljesen átlagos méret, se túl kicsi, se túl nagy. A keménységét tekintve nem az a segédeszköz, amit bekapcsolt állapotban is a szájba lehetne venni, mint a pornófilmekben – azt hiszem, nem igazán maradna fogam. Pasim nem nagyon rajongott az ötletért: ő a száját húzgálta, én meg őt, így kis idő múlva az idegenkedése ellenére is ágyban találtuk magunkat. Kellően felfokozott izgalmi állapotban nyúltam az új kis barátunk után, és hogy neki is tetszetős legyen a dolog, széttárt lábakkal kezdtem el izgatni magamat vele. Amit legelőször tapasztaltam, az az, hogy hangos. Nem kicsit, nagyon. Pasim helyében már ettől lelankadtam volna, mit ne mondjak, kicsit el is ment a kedvem a további izgatástól, ráadásul az anyaga miatt nagyon hideg volt. Nem is melegedett fel egyhamar, pedig alapos dörzshatás is érte a meleg hely mellett. Pillanatok alatt elment a kedvem az egésztől, szó ami szó, kényelmetlenül éreztem magam amiatt is, mert túl kemény volt számomra a vibrátor. Akkor már kezdtem kapizsgálni, miért javasolta a barátnőm, hogy ha egyszer vibrit veszek, az lehetőleg hajlékony legyen. Amúgy hős voltam, végigcsináltam a jelenetet, hogy véletlenül se valljak szégyen, ha már egyszer így erőszakoskodtam a témát illetően. A hatást egyébként félig-meddig elérte, a pasim odáig volt az előadásért, ez kárpótolt azért, hogy én nem igazán élveztem a helyzetet. Ez a darab viszont biztosan nem kerül elő többet a fiókból, de bevezetésnek jó volt, legalább a barátomat meggyőztem arról, hogy szükség van ilyen apró örömökre, hogy ne váljon unalmassá az együttlét." 2009. március 25. szerda 19:19 -
Kiszorultak a meleg házasulandók az angol anyakirálynő egykori otthonából
London - A néhai angol anyakirálynő egykori skóciai kastélyát megnyitották az esküvők, de csak a keresztény házasságkötési szertartások előtt, így a homoszexuális párok nem vehetik igénybe a történelmi helyet, ami éles vitát váltott ki Nagy-Britanniában. 2009. március 25. szerda 12:20 -
Nahát! Minden feminim férfi meleg?
A metroszexualitás napjainkban már nem különleges fogalom, a magukra sokat adó férfiakkal szemben azonban sok az előítélet. Sokan gondolják úgy, aki festeti a haját, szőrteleníttet és szoláriumba jár, biztosan homoszexuális. 2009. március 25. szerda 12:20 -
Más fia lehet csak meleg?
Mindannyian színes és szabad világban akarunk élni, ahol nincsenek előítéletek, korlátok, csak az egymással szembeni elfogadás és tolerancia. 2009. március 25. szerda 12:20 -
TV-leső: szerda
A hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szerdán a hazai televíziók műsorán. 2009. március 25. szerda 00:10 -
TV-leső: kedd
A friss hírek mellé, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. március 23. hétfő 21:55 -
16. Pride = Eurogames?
Valószínűleg sokan értesültek róla, hogy 2012-ben Budapest ad otthont egy LMBT sporteseménynek. Ennek kapcsán itt a blogban már véleményeztük a dolgot, ám azóta több részlet is kiderült, amit akkor még kérdésként fogalmaztunk meg. Például az hogy kik és milyen formában kívánják finanszírozni az eseményt, aztán kik és milyen feltételekkel vehetnek részt rajta, illetve az is kiderült, hogy feltehetően - a dátumból következően - a rendezvény majd a 2012-es XVI. LMBT fesztiválhoz kapcsolódva, vagy annak részeként kerül megrendezésre. Ez utóbbit csak abból gondoljuk, hogy hagyományosan a pride fesztivál július első néhány napján szokott lenni, és ezt az időpontot jelölte meg sajtótájékoztatóján László Gábor, reprezentációs elnök is.Tehát a finanszírozás: Mai ár szerint 160 millió a költség, ennek harmadát a nemzetközi szervezet állja, a szervezők szerint kb. egyharmaddal hozzájárulna a Fővárosi Önkormányzat a Magyar Turizmus Rt.-vel közösen, és egyharmadot, azaz legalább 50 milliót kéne az Atlasznak szponzorokból, illetve a 70 Euro-s nevezési díjakból hozzátenni.Résztvevők: első blikkre is zavart már az „olimpia” kifejezés, de ez csak nőtt, látva, hogy bárki bármilyen számban indulhat, amennyiben kifizeti a nevezés díját (70 euro). Ezzel mint sportesemény lényegtelenné vált, hiszen ha akarnék talán még akkor is nevezhetnék úszóversenyre, ha csak úszógumival maradnék a vízen… Az a része meg teljesen szubjektív, hogy vajon érdeklődésre számot tartóak e a versenyszámok, íme, ezekből lehet majd válogatni: tollaslabda, futás, úszás, röplabda, labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, kerékpár, gyalogtúra, birkózás, sakk, valamint tánc. A szervezők képviseletében a TV2 reggeli műsorában elhangzott, hogy a tervezett helyszíneken, Papp László Budapest Sportarénában, a SYMA-csarnokban, és a Margitszigeti Atlétikai Centrumban megrendezett események látogatása a tervek szerint ingyenes lesz. (Csak zárójelben, ezeken a helyeken nem nagyon szoktak ingyenes eseményeket rendezni, pláne nem sporteseményeket, de nagyon örülünk ha ez most máshogy lesz.)Megéri? Állítólag igen, mintegy hárommilliárd forint bevételt remélnek ettől a rendezvénytől. Persze közvetett módon, ezért is remélik hogy állami támogatást is kap a dolog.Hogy sikerült elnyerni? Erre a kérdésre csupán annyi választ kaphatott a médiából az érdeklődő, hogy a „megvédési” beszédben, vagyis ott ahol érvelni kellett miért épp Budapest rendezze 2012-ben a „melegek olimpiáját”, a pályázók képviseletében megszólaló csak annyit mondott, az erre szánt 40 perc helyett több mint másfél órán át kérdezték őket arról, miként képzelik kiküszöbölni a tavalyi melegfesztiválon tapasztaltakhoz hasonló atrocitásokat. Konkrétumként az hangzott el, hogy az ország két nagy biztonsági cégével tárgyalnak erről. Kik jönnek el? Nincs válasz. Csupán hivatkozás hogy korábban mekkora érdeklődés volt a nyugat-európában rendezett Eurogames eseményeken. Minden valószínűséggel nem számoltak a világválsággal, és nagyon remélem személy szerint is hogy három év elég idő lesz ahhoz, hogy az ország ne legyen rosszabb helyzetben mint a pályázat írásakor. Viszont éppen a napokban olvashattunk arról meleg portálokon, hogy a feltételezésekkel szemben, miszerint a melegek gazdagabbak az átlagnál, ennek az állításnak éppen az ellenkezője igaz... (NaVégre!)Zárásként egy kis „meleg médiafigyelés”. Ismét idéztek a Tolerancia Magazinban a blogból, és feltettek egy bónusz kérdést is. Lényeg: azt a pénzt amibe a Eurogames kerül, miért nem ingyenes óvszerosztásra költik. Ugyan nem értem ez miért jön ide, de annyiban talán egyetértek, hogy pont most amikor kiderült hogy rohamosan növekszik a fertőzöttek száma, a védekezés népszerűsítésére, és felvilágosításra is kéne költeni, de nem gondolom hogy egy sportesemény kárára. Viszont a Tolerancia Magazinnak jó lehetőség lehet a hírverés arra, hogy felhívja az AIDS problémára is a figyelmet.Korábban: EuroGames = Melegélet; Meleg „nem olimpia” lesz pesten! 2009. március 23. hétfő 10:53 -
A zeneipart is meghódította a melegpornó
Egy újfajta trendet követve ellepték a videómegosztókat a zene és a melegpornó ötvözésével készült remixek, aminek az alapötletét a japánoknak köszönhetjük. Arról sejtelmünk sincs, milyen beteges rögeszméjük lehet Billy Herringtonnal kapcsolatban, de a meleg pornósztár az elsők között volt, aki főszerepet kapott egy ilyen jellegű klipben. Pár héttel ezelőtt a Fleshbot szexmagazin élesen kritizálta a babafejekkel és egyéb más anime elemekkel tuningolt videót ( finoman szólva is ritka szarnak titulálták a végterméket ), mások viszont fantáziát láttak a dologban. Mondjuk nem meglepő, hogy pont a popszakmába visszatért RuPaul ( A drag queen neve legfőképp az Elton John-nal közösen előadott Don't go breaking my heart számból lehet ismerős. ) kapott az ötleten, és már zenei csatornákon fut a Jelous of my boogie című techno dalocska, a homoszexuális Tommy Gunn pornócsillag közreműködésével. Hotdog Gunn fenekénél, a cica segge meg a nyelvénél, egyszerűen csodálatos. 2009. március 22. vasárnap 18:44 -
A nyunyik senkinek sem kellenek...?
(...) Jómagam sem voltam sosem az alfahím kategória, de tudom magamról, hogy alapvetően nem dobálom magam az utcán, nem hordok csillogóflitteres pólókat a hétköznapokban (sem), és nem sikítok fel egy bolt közepén, ha meglátok egy isteni rucit leértékelve. A fizimiskámon nem nagyon tudok változtatni, ezt adták. Mégis nagyon sokszor úgy érzem, hogy amiatt, hogy vékony vagyok, és alapvetően törékenyebb alkat már kiesek a „párkeresők” nagy százalékánál a körből.Bennem csak az a kérdés merült fel ezzel kapcsolatban, hogy vajon hány százalék keres azért „férfias” és „120% maszkulin” pasit magának, mert valóban nem jönnek be neki a fiúsabb srácok. Ugyanis van egy olyan teóriám, hogy egy elég jelentős hányadban a félelem uralkodik. Félelem, hogy ha az utcán sétál valakivel kettesben, akkor senkise gondolja, hogy meleg, félelem az atrocitástól, félelem önmagától is. - KyleÖrök téma. De a GayBears több mint öt éves társkereső tapasztalata szerint, ellent kell mondjak annak a véleménynek, miszerint a „nyunyók” kiesnek a társkeresők nagy százalékának köréből, ahogy a bejegyzést író fogalmazott. Persze ez az érv akár a túlsúllyal rendelkezőkre is igaz lehet. E tekintetben „nyunyó” és „duci” egyre megy. De akkor kik vannak a „trendi” oldalakon? Én inkább azt hallom vissza, hogy azok a „fiatal szépfiúk” inkább a nem túl fiatal, és nem vékony személyeket nem látják szívesen. Na de én ezt nem tudhatom, mert se fiatal, se vékony nem vagyok... és kezdem azt hinni hogy mindenki 20 éves és kigyúrt. Más kérdés, hogy az ilyenek számomra nagyon messze vannak az alfahím fogalmától...Igazából azt a mai napig sem nagyon tudom megérteni, a nyunyeszok vagy éppen alfahímek akik irtóznak a nagyobb darab férfias egyénektől, miért látogatják előszeretettel a macis oldalt. Lehet azt hiszik, hogy a maciknak ők is jók… ez esetben kinek van nagyobb önértékelési problémája? Az „alfahímnek” aki csak a hozzá méltó partnert keresi, vagy annak, aki az általa kevesebbre tartott emberben keres vigaszt?!Arra felvetésre pedig hogy miért keresnek sokan „férfias” pasit, szerintem egyszerűen az a válasz, hogy alapvetően két féle meleg létezik. Egyik, aki a nála dominánsabb, markáns férfit keresi, a másik aki pedig a törékenyebbet.Az első eset könnyen magyarázható, hiszen minden kapcsolatban kell egy domináns. Ez ugyan nem feltétlen külső jegyek alapján határozható meg, inkább mentalitásban, de kulturálisan mégis csak a határozottság és erő megformálója a klasszikus férfi kép. Sokaknak fontos az, hogy tisztelni tudja a párját, felnézhessen rá, biztonságban érezze magát mellette. Az pedig teljesen normális ha ezt egy nagy, erős, minden elsődleges nemi jelleget magán hordozó férfi személyében látja. Nem pedig egy feminin fiúkában. Korántsem gondolom hogy valaki csak azért keres maga mellé férfias kinézetű pasit mert az utcán „ciki” lenne egy nyunyóval végigsétálni. Arról nem is beszélve, hogy a második eset is elég gyakori, elég sok szép maci keresi, szereti a nyunyókat. Mely vonzalom persze nem mindig kölcsönös. 2009. március 21. szombat 07:32 -
TV-leső: hétvége
Elérkezett a jól megérdemelt pihenés, itt a hétvége. Ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. március 20. péntek 18:55 -
TV-leső: péntek
A hét utolsó munkanapjára is, a hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán. 2009. március 19. csütörtök 19:45 -
Meleg házaspár lesz a konzervatív lengyel államfő vendége
Varsó - Egy varsói húsvéti Beethoven-fesztiválra hívta meg Lech Kaczynski konzervatív lengyel államfő azt az amerikai homoszexuális házaspárt, amelynek esküvői fotóját korábban arra használta fel, hogy az európai uniós jogszabályok elfogadásának "veszélyeivel" riogasson. 2009. március 19. csütörtök 19:45 -
Galéria: Moose; Zack; Edu és Carlo Masi
Az utóbbi időben sokan ajánlják kedvenc meleg sztárjukat. Legutóbb Bear Cub hívta fel a figyelmet egy igazi izmos macira, Moose-ra. Ezért úgy döntöttünk, a galériában megjelenő férfiakról itt a blogban szemezgetünk, illetve az aktuális pasikról írunk egy-két szót. Legutóbb ugyan Moose került fel a galériába, de róla még nem sokat tudni. Még újnak számít ebben a közegben.Carlo Masi az izmos, szőrös pornósztár. 1976-ban született Olaszországban, Rómában. Ha valakinek számít csillagjegye Mérleg. Informatikából szerzett diplomát, majd 2004-ben váltott a pornózára, és rögtön a Colt stúdió szerződtette. Mai napig az egyik legnépszerűbb „izmos, macis” sztár. (Részletesebb itt: Carlo Masi a SZTÁR)Edu Boxer a szőrös és gyakran szakállas izmos férfi, a szó legszorosabb értelmében férfi! Spanyolországban született. Pornós karrierjét leginkább a valóságban is párjaként jelen lévő Manu Maltes-el „egyengeti”. Profiljánál hobbijaiként jelöli meg az kerékpározást; lovaglást; súlyemelést; úszást és a focit is. Zak Spears egy többszörösen díjazott, szőrös, izmos pasi. Szerepeiben aktív és passzív szerepeket is vállal. 1965 januárjában született, igazán ismerté pornózásával a 90-es évekre vált. Majd néhány év kihagyás után, 2001-ben tért vissza ismét a pornóiparba. Zak Spears Khristofor Rossianov néven egy 1995-ben készül játékfilmben - The Doom Generation - is szerepelt. Dolgozott személyi edzőként, csaposként és persze a filmiparban is több mindennel próbálkozott már. 2009. március 19. csütörtök 08:39 -
Már reklám sem lehet?
Az elmúlt hónapban mi is ráfanyalodtunk arra, hogy az eddigi zsebpénzből finanszírozott oldalt kitegyük a piacra. Ha képes magát eltartani akkor tovább működik, ha nem, akkor lehúzza a rolót. Persze ezt sokan úgy értelmezték idézem: „Meleg honlapok használnak ki bennünket?” Na igen, az természetes hogy évekig valaki saját pénzéből üzemeltet egy szolgáltatást, de az már kihasználás ha a felhasználóknak is áldozni kell arra amit használnak. De vissza az egyik oldal ezzel kapcsolatos véleményére:Pár éve kezdődött ez a jelenség és úgy látom, egyre több helyen alkalmazzák sajnos. Nemrég jártam egy oldalon, ami eddig ingyenes volt, jó kis meleg anyagok voltak rajta, ezért gyakran kerestem fel, hogy körülnézzek a kínálatban. Azonban villámcsapásként ért, hogy újabban nem hogy regisztrálni, de egyenesen fizetni kell…Nem tudom, hogy az ezeket üzemeltetőknek milyen lelkiviláguk lehet, de én soha nem szeretnék olyan lenni, mint ők. Mint mindig, most is bele kell gondolni a másik fél helyzetébe: az internetezők már így is fizetik a nem kevés (sokszor érthetetlenül magas) előfizetői díjat, nem kéne, hogy még pluszban kérjen tőlük bárki is pénzt olyanért, amit egy kis keresgélés után sok helyen ingyen megkap az ember. Rosszul gondolom? Szerintem nem, s rajtam kívül az Internet-használók többsége is így látja.A fenti idézet azon pontját én is mindenkinek figyelmébe ajánlanám, ahol is arra buzdít a „cikk” írója hogy gondoljunk bele a másik helyzetébe… hát gondoljunk. Nem csak az internet előfizetés létezik, hanem a szerverbérlet, adatforgalom és az oldal üzemeltetése. Na de mindegy, ugyanis van az írásnak egy hirdetés megjelenítésre vonatkozó része is. Ehhez szép példa, hogy ezzel egy időben egy másik meleg oldal reklámokat helyezett el oldalán. Na ők is megkapták a magukét, több felhasználó jelezte hogy nem azért használja a rendszert hogy különféle termékekkel osztozzon adatlapján stb.Itt is érdemes idézni egy-egy hozzászólást!Megértem, hogy gondot okozhat az oldal ingyenességének fenntartása, ez talán magyarázza a sántaságát is. De azt gondolom, az az újítás, amit most bevezettetek, elképesztően ellenszenvessé teszi a használatát. Sajnálom, mert én, mint a kezdetektől tag, mától eggyel kevesebb igazi melegbarát honlapot tartok nyilván magamban... Nem tehetek másként; (…)Nos, úgy látom, mindenki reglapja összezagyválódott, elnyomja a sok ilyen-olyan bemutatkozást a gagyi, buta, kamus, érdektelen reklámok hada...Nem társulok egy lapon pénisznövelőkkel, kutyatápokkal, csali pénzkölcsönzőkkel, beugratós árcsökkentőkkel. Még egy pár napig lesem, lesz-e változás, aztán... huss!Én a magam részéről eltávozom innen, ha semmi nem változik ezügyben més javaslom mindenki másnak, aki nem akarja a lapján olvasni a külömböző Tena lady hirdetéseket... Tiszta röhej!Nos, mint sok minden az említett oldlak használata sem kötelező. Ahogy látom itt nem azzal van csupán a baj hogy valaki reklámot helyez el oldala finanszírozásának érdekében, vagy akár bizonyos „extra” szolgáltatásokért pénzt kér, hanem sok meleg felhasználónak az önérzetét sérti hogy neki nem jár valami csak azért mert ő meleg. Hát sokat idézett mondat az, hogy amíg a boltban sem adnak ingyen semmit azért mert meleg vagyok, addig ez sajnos így marad. Vagy elfogadjuk hogy vannak reklámok, vagy elfogadjuk hogy egyes szolgáltatások pénzbe kerülnek. Netán mindkettő, ahogy azt az élet „normális” felén tapasztalhatjuk.Végül ami a legjobban tetszik az egészben: „Nem tudom, hogy az ezeket üzemeltetőknek milyen lelkiviláguk lehet, de én soha nem szeretnék olyan lenni, mint ők.” Feltehetően őket is sok sok sérelem érte például a közértben, amikor arra hivatkozva próbáltak a pénztárnál fizetés nélkül távozni hogy melegek, de ezt nem fogadták el, és kifizetették vele a termékeket melyekkel távozni óhajtott. Ez bizonyára mély sebeket ejtett a kis lelkükben, ezért váltak olyanná, hogy megtanulták, az üzletekben nem fogadják el pénz helyett azt hogy „én egy ingyenes meleg portált üzemeltetek”. 2009. március 19. csütörtök 07:08 -
Budapest rendezheti a 2012-es melegolimpiát
Budapesten rendezik meg a 2012-es Eurogames nevű szabadidősport rendezvényt, amely elsősorban a kontinens leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű társadalma számára nyújt versenyszerű sportolási lehetőséget - jelentették be a szervezők kedden. 2009. március 18. szerda 14:20 -
Drámaian megnőtt idén a HIV-fertőzöttek száma hazánkban is
Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat (AATSZ) felhívása A napokban közzétették a 2008-as magyar HIV/AIDS statisztikát, mely szerint 145 főt szűrtek ki tavaly. 2007-ben ez a szám 119 volt, 2006-ban 81. Látható, hogy exponenciálisan emelkedik az egy év alatt kiszűrt új HIV-fertőzöttek száma durván évi 25-30%-kal. Nyílt titok, hogy a kiszűrtek túlnyomó többsége minden évben a meleg/biszexuális férfiak köréből kerül ki. Ez nem jelenti azt, hogy a heterok között nem terjed a HIV, de nem lehet tovább szemet hunyni a melegek körében kibontakozó HIV-járvány fölött.tovább 2009. március 18. szerda 14:04 -
TV-leső: szerda
A hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szerdán a hazai televíziók műsorán. 2009. március 17. kedd 23:25 -
Folyamatosan emelkedik a HIV fertőzöttek száma!
A napokban tette közzé az Országos Epidemiológiai Központ HIV-AIDS fertőzöttségi jelentését. Az elmúlt évek adatait elnézve, sajnos a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik, jelentős mértékben.2006-ban 81 fő2007-ben 119 fő2008-ban 145 főA fertőzöttek között nagy számban homo- illetve biszexuális férfiak szerepelnek. Arra nem tér ki a statisztika, hogy vajon azért magas e a meleg férfiak körében a felderített fertőzöttek száma mert ők arányaiban nagyobb számban - illetve összességében is többen - vesznek részt szűrővizsgálatokon, vagy azért mert valóban ennyivel veszélyeztetettebbek, illetve ennyire felelőtlenek a védekezést tekintve. Bármelyik legyen igaz, jelenleg is csak elszórtan, főleg kampányszerűen folyik némi prevenció. Egy-egy AIDS elleni küzdelem világnapjához köthető kampány feltehetően kevés. Persze vannak helyek, mint a Magnum Szauna ahol rendszeresen szerveznek anonim szűrést, de kb. ezzel ki is merül a melegeknek szóló tájékoztatás, netán kampány stb. Ja, és emlékszik valaki a nyolcvanas évek végén sugárzott TV reklámokra, mai nevén „társadalmi célú hirdetésre”? Na ebben a témában sem láttam azóta hasonlót, pedig lehet nem ártana.Idézet egy meleg fórumról, a statisztikai adatok kapcsán született hozzászólásból:(...) a saját ismeretségi körömben is egyre több a fertőzött. Sajnos a baráti jó tanácsot nem fogadták meg a fiúk. Szörnyű, hogy hány pórul járt havert kellett vigasztalni tavaly. És már idén is... 2009. március 17. kedd 08:18 -
TV-leső: kedd
A friss hírek mellé, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. március 17. kedd 00:15 -
Vándor Mások: Évadnyitó kerékpártúra
Szombaton rendezi meg évadnyitó meleg(barát) kerékpártúráját a tavaszi napéjegyenlőséget követő napon a Vértes peremén és a Velencei-hegységen át eddig még nem járt utakon a Vándor Mások csapata. 2009. március 16. hétfő 21:30 -
Rózsaszínű a körmöm, de nem vagyok meleg!
Rózsaszínűre lakkozott körmökkel döbbentette meg az egyik divatos londoni éjszakai szórakozóhely közönségét Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa. 2009. március 15. vasárnap 22:20 -
Obama meleg-ügybe keveredik: Vízválasztó lehet az elnök döntése a melegek egészségbiztosításáról
Bár csupán hét hét telt el beiktatása óta, Barack Obama máris kényes témában kénytelen dönteni: biztosítson-e a kormány egészségbiztosítást a közalkalmazottak azonos nemű partnereinek. 2009. március 15. vasárnap 22:20 -
TV-leső: hétfő
A hét első munkanapjára a hírek mellé, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétfőn a hazai televíziók műsorán. 2009. március 15. vasárnap 22:20 -
TV-leső: hétvége
Elérkezett a jól megérdemelt pihenés, itt a hétvége. Ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk az ünnepi hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. március 14. szombat 02:00 -
Meleg nem olimpia lesz pesten!
A címben szereplő „nem olimpia” azért fontos, mert olimpia csak egy van, ahol a világ legjobb sportolói mérettetik meg magukat, nincs külön női, férfi, fekete vagy fehér olimpia. Paraolimpia van, de „meleg” olimpia nem is lesz, mivel a homoszexuális és leszbikus emberek nincsenek korlátozva fizikális teljesítmény terén, így semmi sem gátolja őket abban, hogy az „Olimpián” induljanak.Ezért a „melegolimpiának” becézett Eurogames sosem használhatja az olimpia nevet. Szóval lesz egy sportesemény 2012-ben Budapesten, amit melegeknek és leszbikusoknak szerveznek.Az hogy ezt mivel érdemelte ki kis hazánk, nem tudjuk. Az EGLSF (Európai Meleg és Leszbikus Sportszövetség) döntéshozói biztosan nem hallották meg a magyar meleg szervezetek folyamatos tiltakozását és felháborodását azügyben, hogy hazánkban milyen óriási méreteket ölt a melegek elleni gyűlölet és intolerancia. Biztos azokat a képeket sem látták, melyek a legutóbbi nívós melegfesztivál felvonulásán készültek.Kíváncsi lennék vajon az Atlasz Sportegyesület (mint pályázó), ezekre a kérdésekre milyen válaszokat adott, miként veszik elejét annak, hogy az egész esemény ismét egy ketrecharchoz hasonlítson majd, - ami persze sportesemény lévén akár profilba vágó is lehet -, de eddig az utcai harc tudtommal nem volt a választható sportágak között.Vajon a tavalyi szuper fesztivál után mennyien fogják kitenni magukat egy újabb verésnek. Netán a szervezők azzal biztatták az EGLSF döntéshozóit hogy itt 3 év alatt mindenki toleránssá válik, a melegeket akkor már nem éri atrocitás az utcán ha netán kézen fogva sétálnak… és nem lesz szükség egy csoportos rendezvény lebonyolításához a rendőrség összes emberének igénybe vételére. Vagyis az Atlasz addig egy gazdag szervezetté növi ki magát aki egy valódi olompiához hasonló biztonsági intézkedésekkel tudja garantálni a résztvevők testi épségét?Majd meglátjuk…Addig is leginkább Steiner Kristóf véleménye áll közelebb hozzánk, persze az Atlasz Sportegyesület a hátralévő időben meggyőzheti az embereket arról, hogy minden aggodalmuk felesleges.(...) Én Morgan Freemannel értek egyet, aki szerint hülyeség e Fekete Történelmi Hónap, hiszen Fehér Történelmi Hónap sincsen" - mondta a Velvetnek Steiner, aki szerint a diszkriminációt úgy lehet megállítani, ha nem izolálódunk. "Meleg Olimpia?! Miért, van hetero Olimpia? Nincs. Olimpia van, ahol helye van melegeknek, heteroknak, feketéknek, fehéreknek, romáknak, araboknak, zsidóknak, ha tehetségesek annyira, hogy eljutnak odáig. Mi a következő? Mc Donald's melegeknek, gay Big Mac-kel, vagy kapunk egy külön mozitermet valamelyik multiplexben? Vagy melegeknek szánt könyvespolccal áll elő a Ikea? Boldogabb lennék, ha a klasszikus Olimpián induló sportolók között lennének többen, akik vállalják a homoszexualitásukat, megmutatva ezzel, hogy egy meleg is éppen úgy él, dolgozik, küzd az álmaiért, mint bárki más. És - a közhiedelemmel ellentétben - nem fog edzés után ráugrani a hetero sortolókra a zuhanyzóban. Ez sokkal többet segítene a társadalomba való beilleszkedésben. 2009. március 13. péntek 05:46 -
Indul, vagy tüntet a melegek budapesti sportfesztiválján?
A tavalyi meleg felvonulás körüli balhé csak bemutató volt ahhoz képest, amekkora botrányt fog okozni a Budapesten megrendezésre kerülő homoszexuális sportfesztivál - vélik az utca emberei. Steiner Kristóf sem tartja jó ötletnek, hogy 2012-ben hazánk ad otthont az Eurogames-nek. 2009. március 13. péntek 03:40 -
TV-leső: péntek
A hét utolsó munkanapjára is, a hírek mellé elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán. 2009. március 13. péntek 03:40 -
Flamingó Kör
Szombaton ismét várja a Flamingó Kör a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű érdeklődőket a soron következő összejövetelére, ahol a beszélgetés témája: a Magyar népmesék és Mátyás Király (vetítéssel). 2009. március 12. csütörtök 00:00 -
TV-leső: csütörtök
Szerkesztőségünk ismét elkészítette hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. március 12. csütörtök 00:00 -
Eurogames Budapesten 2012ben!
Az Európai Meleg és Leszbikus Sportszövetség (European Gay and Lesbian Sport Federation, EGLSF) közgyűlésének 2009. március 8-ai vasárnapi döntése alapján a magyar főváros adhat otthont a 3000 sportolót vonzó európai LMBT "olimpiának" 2012 nyarán. 2009. március 11. szerda 10:10 -
TV-leső: szerda
Szerkesztőségünk ismét elkészítette hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szerdán a hazai televíziók műsorán. 2009. március 11. szerda 00:15 -
Mégsem indul gimi a homoszexuálisoknak
A chicagói meleg gimnázium híre bejárta a világot, ám a városi közgyűlés úgy döntött, az iskola nem jöhet létre az eredeti tervek szerint. A melegjogi szervezetek szerint szükség az volna rá, hiszen a homoszexuális tanulók nagyon sokszor maradnak ki az iskolából az őket érő bántalmazások, zaklatások miatt. 2009. március 10. kedd 16:05 -
Mégsem indul gimi a homoszexuálisoknak
A chicagói meleg gimnázium híre bejárta a világot, ám a városi közgyűlés úgy döntött, az iskola nem jöhet létre az eredeti tervek szerint. A melegjogi szervezetek szerint szükség az volna rá, hiszen a homoszexuális tanulók nagyon sokszor maradnak ki az iskolából az őket érő bántalmazások, zaklatások miatt. 2009. március 10. kedd 16:00 -
Eurogames Budapesten 2012ben!
Az Európai Meleg és Leszbikus Sportszövetség (European Gay and Lesbian Sport Federation, EGLSF) közgyűlésének 2009. március 8-ai vasárnapi döntése alapján a magyar főváros adhat otthont a 3000 sportolót vonzó európai LMBT "olimpiának" 2012 nyarán. 2009. március 10. kedd 16:00 -
Budapesten rendezik a 2012-es meleg olimpiát
Az Európai Meleg és Leszbikus Sportszövetség (European Gay and Lesbian Sport Federation, EGLSF) közgyűlésének 2009. március 8-ai vasárnapi döntése alapján a magyar főváros adhat otthont a 3000 sportolót vonzó európai LMBT olimpiának 2012 nyarán - adta hírül a Gay.hu. Az Atlasz LMBT Sportegyesület már 2006-ban tervezte, hogy 2011-ben Budapesten rendezik meg az eseményt, de azt az évet Rotterdam nyerte meg. A pályázatot az Atlasz a Friss Gondolat Ifjúsági Egyesülettel közösen adta be az EGLSF-hez, szoros együttműködésben a rotterdami szervezőkkel. A korábban kiadott közleményük szerint az esemény hatalmas lehetőséget jelent egy város turizmusának, így a sportturizmusnak is, bár az egyesület vezetője, Bolyán András szerint szponzorok keresése nehéz feladat lesz, mert kevés nagy márka lát ebben fantáziát. 2009. március 10. kedd 15:05 -
Eurogames Budapesten 2012ben!
Az Európai Meleg és Leszbikus Sportszövetség (European Gay and Lesbian Sport Federation, EGLSF) közgyűlésének 2009. március 8-ai vasárnapi döntése alapján a magyar főváros adhat otthont a 3000 sportolót vonzó európai LMBT 2009. március 10. kedd 12:07 -
A "meleg" férfi sose adjon vért!?
Sok országban a 80-as években vezették be azt az intézkedést, hogy a homoszexuális férfiak életük során soha nem adhatnak vért, amikor még keveset tudtunk a HIV-ről. Még mindig helyénvaló ez a tiltás? 2009. március 10. kedd 07:00 -
TV-leső: kedd
Szerkesztőségünk ismét elkészítette hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. március 9. hétfő 20:45 -
Megalakult a Magyar LMBT Szövetség
Megalakult a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) egyesületeket összefogó ernyőszervezet, a Magyar LMBT Szövetség. A szövetséget 2009. január 25-én kilenc LMBT szervezet hívta életre. 2009. március 9. hétfő 16:20 -
Általános vitára alkalmas a bejegyzett élettársi törvény
A Parlament emberi jogi bizottsága 10 igen és 9 nem szavazat ellenében általános vitára alkalmasnak találta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezetet. A meleg civilszervezeteket az újonnan alakult Magyar LMBT Szövetség képviselte. A Hit gyülekezete a törvénytervezet ellen emelt szót. 2009. március 9. hétfő 16:20 -
Megalakult a Magyar LMBT Szövetség
Budapest - Megalakult a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (lmbt) egyesületeket összefogó ernyőszervezet, amely arra kéri a parlamenti pártokat és a képviselőket: támogassák a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot. 2009. március 9. hétfő 14:40 -
A MAGYAR LMBT SZÖVETSÉG VÉLEMÉNYE A BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLATRÓL SZÓLÓ T/8847. SZ. TÖRVÉNYJAVASLATRÓL
ÖSSZEFOGLALÓ A kilenc magyarországi melegszervezetet tömörítő Magyar LMBT Szövetség üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság 2008. decemberi döntését követően rövid időn belül új törvényjavaslat készült az azonos nemű párok családjogi viszonyait az alkotmánybírósági döntés keretei között rendezni hivatott bejegyzett élettársi kapcsolatról. Szövetségünk véleménye szerint a törvényjavaslat elfogadásával jelentősen javulna a meleg és leszbikus párok jogi helyzete, ugyanakkor a javaslat több pontjával nem értünk egyet.tovább 2009. március 9. hétfő 14:38 -
Megalakult a Magyar LMBT Szövetség
Budapest - Megalakult a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (lmbt) egyesületeket összefogó ernyőszervezet, amely arra kéri a parlamenti pártokat és a képviselőket: támogassák a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot.tovább 2009. március 9. hétfő 14:28 -
TV-leső: hétfő
A hét első munkanapján a hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (hétfőn) a hazai televíziók műsorán. 2009. március 8. vasárnap 22:45 -
Létezik érdekvédelem, ami mindenkinek jó?
A párban élő melegeket segíti az otthonteremtésben az Arcigay olasz melegszervezet és a BHW Bausparkasse német bank olaszországi fiókja által csütörtökön Milánóban aláírt megállapodás.A maga nemében első olaszországi konstrukció keretében a BHW Bausparkasse 0,15 százalék kedvezménnyel folyósít jelzáloghitelt a legnagyobb olasz melegszervezet tagjainak, emellett minden megkötött jelzáloghitel-szerződés után a kamat 0,25 százalékának megfelelő jutalékot utal át az Arcigay egy segélyalapjába, amelyből a családjuk által kitagadott, elűzött fiatal melegek megsegítésére fordít.Aurelio Mancuso, az Arcigay elnöke az aláírás alkalmából bejelentette, hogy a jövőben rendszeresen monitorozzák az olaszországi üzleti vállalkozásokat, állami szervezeteket és (brit, amerikai mintára) közzéteszik a melegbarát vállalkozások, munkáltatók listáját.Giovanna Nalin, a BHW Bausparkasse marketingigazgatója azt mondta, hogy a bank büszke az Arcigay-vel kötött megállapodásra. A BHW saját hazájában, Németországban az első számú jelzáloghitel-folyósító, a piac 80 százalékát fedi le.A BHW Bausparkasse arra számít, hogy az Arcigay 160 ezer fős tagságának 10-15 százaléka veszi igénybe a kedvezményes fészekalapítási lehetőséget, ami jelentene.A hitelkonstrukció hasonló ahhoz, amelyet a német bank egyes más foglalkozási rétegeknek, így például az újságíróknak, minisztériumi tisztviselőknek vagy a rendvédelmi szervek dolgozóinak folyósít. A meleghitelek esetében az egyetlen feltétel, hogy a pár együtt lakjon és társtulajdonosai legyenek a megvásárolt lakásnak, háznak.A BHW-nál külön ügynökök foglalkoznak a melegjelzálog-hitelekkel, és a bank lehetőséget kínál a korábban más pénzintézeteknél kötött kölcsönszerződések átütemezésére is. – HáttérTöbb gondolat is eszembe jutott a hírt olvasva. Például hogy hisztis politikai lobbitevékenység folytatása helyett a magyarországi - állítása szerint - legnagyobb melegszervezet talán az olaszokhoz hasonló hasznos, és pártpolitikától független tevékenységet is folytathatna.Ami igazán feltűnt, hogy míg a Magyar meleg szervezetek belterjesek, a Háttér alig egy tucat tagot számlál, addig Olaszországban arányait tekintve is lényegesen többen csatlakoznak hasonló szerveződésekhez! Persze ott van miért, hiszen nem saját pártpolitikai érdekeiket szolgálják, hanem közösségi érdekeket védenek, illetve ilyen - a közösséget szolgáló - megállapodásokat kötnek.Hazánkban hasonló ambiciózus terveket jelenleg csak a PFLAG Egyesület dédelget, és ők szívesen várják a csatlakozni vágyókat is! 2009. március 8. vasárnap 14:50 -
TV-leső: hétvége
Elérkezett a jól megérdemelt pihenés, itt a hétvége. Ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. március 7. szombat 04:35 -
TV-leső: péntek
A hét utolsó munkanapjára is elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán. 2009. március 5. csütörtök 22:40 -
Az Oscar-díjas színész a melegek jogaiért kampányol
Bízik benne, hogy a Milk-emléknap tervét korábban megvétózó Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó végül mégis aláírja a törvényt - jelentette ki Sean Penn, aki nemrég kapott Oscar-díjat a Harvey Milk meleg politikusról szóló filmben nyújtott alakításáért. 2009. március 5. csütörtök 17:25 -
Szolgálatban hívta a rendőr a meleg prostit - hangfelvétel
Csurgó - Homoszexuális prostituáltakat hívogat mobiltelefonon, szolgálati időben egy dél-somogyi rendőr. Kollégája a Sonline.hu számára eljuttatott levélben azt írja: " Az egész város rajtunk nevet, egyenruhás rendőrökön. Az egyik körzeti megbízott ugyanis abban leli örömét, hogy fogyatékos homoszexuálisokkal szórakozik. 2009. március 5. csütörtök 16:35 -
Banánszopással bizonyítják a pasik férfiasságukat
Lassan ott tartunk, hogy a hetero pasikat az különbözteti meg a homoszexuálisoktól, hogy az elsők igazi pénisz helyett csak banánt szopnak. Minden ott kezdődött, amikor pár hetero hadat üzent a meleg fiúknak, és frappánsnak tűnő fricskaként figurázni kezdték őket. Hogy miért gondolták, hogy épp a röhögve történő banánszopással bizonyítják be férfiasságukat, az egy nagy kérdőjelt okozott bennünk, mindenesetre a videomegosztókat ellepték a hasonló jellegű felvételek: vicces fiatalok úton-útfélen, bulikban azt próbálgatják, hogyan kaphatják be a homoszexuálisok a méretes farkakat. A felvételek között egyébként született tehetségeket is fel lehet fedezni, Szalontai Ági banánszopása amatőr próbálkozás a videókon szórakozó hülyegyerekekhez képest. Az ilyen látványok után persze nem véletlenül fogalmazódik meg az emberben: vajon a nők vagy a férfiak csinálják jobban? Mert idiótaságban versenybe sem lehet szállni az erősebbik nemmel szemben, az biztos. 2009. március 5. csütörtök 11:00 -
TV-leső: csütörtök
A friss hírek mellé ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből, műsoraiból válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. március 5. csütörtök 01:45 -
TV-leső: szerda
A friss hírek mellé ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből, műsoraiból válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szardán a hazai televíziók műsorán. 2009. március 3. kedd 21:40 -
Vándor Mások: gyalogtúra
Most vasárnap, (március 8.) ismét meleg(barát) gyalogtúrára invitálja az érdeklődőket a Vándor Mások csapata. Az úticél a létező legenyhébb emelkedőn át Dobogókő, ahol a résztvevő hölgyeknek még csokival is kedveskednek a szervezők. 2009. március 3. kedd 00:25 -
TV-leső: kedd
A hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. március 2. hétfő 19:15 -
Meleg lesz Guy Ritchie Sherlock Holmesa
London - Nemcsak gondolatait, ágyát is megosztja dr. Watsonnal Sherlock Holmes, Sir Arthur Conan Doyle legendás nyomozója Guy Ritchie készülő filmjében. 2009. március 2. hétfő 17:30 -
What color is your rainbow?
Az utóbbi időben egyre többen linkelik be azt a „meleg tesztet”. Vagyis mi a te szivárványszíned? Az enyém látható a képen. Többször megcsináltam, hátha más jön ki, de mindig a barna lett az enyém..., úgy, hogy minden alkalommal választottam az összes lehetőség közül - persze kicsit máshogy -, ami egyébként nem kötelező. Az angol nyelvű - de egyszerű - teszt itt található: spacefem.com/quizzes/rainbow 2009. március 2. hétfő 07:00 -
TV-leső: hétfő
A hét első munkanapjára a hírek mellé, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétfőn a hazai televíziók műsorán. 2009. március 1. vasárnap 21:05 -
TV-leső: hétvége
Elérkezett a jól megérdemelt pihenés, itt a hétvége. Ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. február 27. péntek 01:30 -
Megjelent a márciusi NAVÉGRE
Újra megjelent ingyenes programmagazinunk legfrissebb száma. Most is pontos képet kaptok a meleg rendezvényekről, kiderül, mit üzennek a csillagok erre a hónapra, és még sok hasznos információ, mindez a márciusi számban. 2009. február 26. csütörtök 22:00 -
TV-leső: péntek
A hét utolsó munkanapjára is elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán. 2009. február 26. csütörtök 18:35 -
Zimány Linda és Debreczeni Zita együtt menekültek a melegbárba
Zimány Linda és Debreczeni Zita is előszeretettel bulizik hétvégénként egy belvárosi meleg szórakozóhelyen. A lányoknak ugyanis jólesik az a közeg, ahol nem csodabogárként tekintenek rájuk. 2009. február 26. csütörtök 18:35 -
TV-leső: csütörtök
Ismét elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. február 25. szerda 18:35 -
Elton John emlékkoncertet ad Amerikában egy meggyilkolt meleg diákért
Cheyenne (Wyoming állam)- Egy évtized múltán Elton John ismét koncertet ad a wyomingi Laramie-ben, ahol annak idején egy brutálisan meggyilkolt meleg diák emlékére játszott. 2009. február 25. szerda 14:15 -
TV-leső: szerda
A hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szerdán a hazai televíziók műsorán. 2009. február 25. szerda 00:20 -
A "meleg érintés" neked is jót tesz! Próbáld ki!
A párok javíthatnak egymás egészségi állapotán, ha több köztük a meghitt fizikai kontaktus - mutatta ki egy új kutatás. 2009. február 24. kedd 18:00 -
TV-leső: kedd
A friss hírek, programajánlatok mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. február 23. hétfő 22:50 -
Oscar-díjas a Milk
Nyolc jelölésből, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb eredeti forgatókönyv díját kapta meg Gus van Sant legújabb filmje, a Milk. Sean Penn, az első nyíltan meleg amerikai közhivatalnok, Harvey Milk alakjának megformálásáért vihette haza az Oscar szobrot. A filmet február 26-tól vetíti a Művész mozi. 2009. február 23. hétfő 21:55 -
Oscar-díj a meleg aktivista szerepéért!
A 81. díjátadó ünnepség, amelyen az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjait osztják ki, a megszokott Kodak Theaterben került megrendezésre. A show azonban nem a hagyományos műsor volt, amely köszönhető a két új producernek. A gála házigazdája, Hugh Jackman nemcsak prózában, hanem énekelve és táncolva is szórakoztatta a közönséget.tovább 2009. február 23. hétfő 07:16 -
TV-leső: hétfő
A hét első munkanapján a hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (hétfőn) a hazai televíziók műsorán. 2009. február 22. vasárnap 19:30 -
Mégse halál a homoszexuálisokra?
Kitiltották Nagy-Britanniából a homoszexuálisok megölésére felhívó amerikai egyház két tagját. A Daily Telegraph beszámolója szerint a 79 éves Fred Phelps, a Westboro Baptista Egyház vezető lelkipásztora és 51 éves lánya azért repültek volna a szigetországba, hogy tiltakozzanak egy meleg fiatalokból álló csoport színdarabja ellen. 2009. február 22. vasárnap 06:20 -
Homoszexuális sejk miatt dobták ki a könyvfesztiválról
Betiltották Geraldine Bedell angol írónő könyvét Dubai első könyvfesztiválján, mert a történet egyik mellékszereplője homoszexuális. A szervező szerint a meleg sejk és angol élettársa megsértette volna az iszlám kultúrát. 2009. február 20. péntek 22:40 -
TV-leső: hétvége
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. február 20. péntek 22:40 -
Egyetlen meleg-féle élményem (homo történet)
Átlag: 0 pont, Hossz: 12527 karakter 2009. február 20. péntek 00:00 -
TV-leső: péntek
A hét utolsó munkanapjára is elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán. 2009. február 19. csütörtök 22:15 -
Mészáros Dóra benyalta magát a letteknél
Izzasztó meleg, fülledt levegő, cikázó fények, dübörgő zene, meztelenül vonagló férfi és női testek a színpadon, és egy rakat vibrátor – nagyjából ennyiről szól itthon mindennemű erotika fesztivál, nevezzük azt kiállításnak vagy expónak. Külföldön sincs ez másképp, csak a szereplők változnak – attól függően, hány új feltörekvő fiatalt kebelez be a szexipar – a koncepció állandó. Rigában az elmúlt évek tendenciáját követve előző hétvégén is megrendezésre került egy hasonló jellegű rendezvény, és egy fedél alatt lihegett tucatnyi pornós. Magyarországot Mészáros Dóra képviselte, aki egyébként a tavalyi budapesti Erotika Expo művészeti vezetője volt. Na de sok a duma, íme egy videós összeállítás a fesztiválról, az éles szeműek biztosan azonnal kiszúrják hazai üdvöskénket is, másik két lány társaságában, heves nyelvcsapások közepette. 2009. február 19. csütörtök 14:25 -
TV-leső: csütörtök
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (csütörtök) a hazai televíziók műsorán. 2009. február 18. szerda 23:43 -
Melegfelvonulásra kényszerített tűzoltók
Egy kaliforniai bíróság összesen 34 ezer dolláros (nyolcmillió forint) kártérítést ítélt meg négy tűzoltónak, akiket arra utasítottak feletteseik, hogy vegyenek részt egy meleg felvonuláson - derült ki szerdán a bírósági iratokból. A négy San Diegó-i tűzoltó szexuális zaklatásért perelte be a várost. 2009. február 18. szerda 23:43 -
Nagyobb a baj, mint gondolták
Az ázsiai homoszexuális férfiak körében sokkal nagyobb a HIV-fertőzés, illetve az AIDS-előfordulás aránya, mint eddig feltételezték, közölte kedden az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. A WHO szerint ugrásszerűen meg fog nőni az AIDS előfordulása az ázsiai meleg férfiak körében, ha a kormányok sürgősen nem javítják az egészségügyi ellátást. 2009. február 17. kedd 23:25 -
TV-leső: szerda
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szerdán a hazai televíziók műsorán. 2009. február 17. kedd 23:25 -
Forró vizet a szőrösre és a csupaszra! Élvezni fogod!
Most ne a malackás mesére gondolj, bár lehet, hogy a farkasok is élvezték volna, ha a forró zuhany után rögtön hűsítőt is kapnak. Ez a hideg-meleg ősi módszer ugyanis növeli a szexuális teljesítőképességet is... 2009. február 17. kedd 05:00 -
TV-leső: kedd
A friss hírek mellett íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. február 17. kedd 01:20 -
Kitálalt az egykori szerető! Tom Cruise nem bírja leküzdeni homoszexualitását!
Kitálalt az ex-pasi! Ismét szárnyra kapott a hír, mely sokakat régóta foglalkoztat: Tom Cruise, a hollywoodi világsztár meleg! Tom egyik közismert színész kollégája bevallotta az intim viszonyt! 2009. február 16. hétfő 14:56 -
Megdöbbentő kitálalás: Meleg a hollywoodi világsztár!
Tom Cruise-ról régóta pletykálják, hogy valójában saját neméhez vonzódik, s Katie Holmes csak alibit biztosít számára. Annak idején még azt is pedzegették az újságok, hogy a kis Suri sem Cruise-tól fogannt. Aztán a kislány születése után lassan csendesedtek a pletykák, eljött az idő azonban, hogy valaki ismét "robbantson". 2009. február 16. hétfő 14:30 -
TV-leső: hétfő
A hét első napjára íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (hétfőn) a hazai televíziók műsorán. 2009. február 15. vasárnap 21:10 -
TV-leső: hétvége
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. február 13. péntek 02:35 -
TV-leső: Péntek
Elérkezett a hét utolsó munkanapja, nemsokára jöhet a jól megérdemelt hétvégi pihenés. De mára is, péntek 13. ellenére elkészítettük nektek hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók leszbikus és meleg témájú filmjeiből válogatva. 2009. február 12. csütörtök 23:50 -
Gus Van Sant: a meleg színészek még mindig félnek felvállalni másságukat
Berlin - Gus Van Sant filmrendező szerint sok hollywoodi színész még mindig fél felvállalni másságát - mondta a Milk című filmje bemutatóján az 59. berlini filmfesztiválon a rendező. 2009. február 12. csütörtök 22:00 -
TV-leső: Csütörtök
A legfrissebb hírek, információk mellett, ismét elkészítettük nektek hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók leszbikus és meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. február 11. szerda 23:10 -
Megszüntették a nyomozást a Meleg Méltóság Menetén történt támadásokkal kapcsolatban a TASZ panasszal él
Méltóság Menete elnevezésű felvonulás résztvevőiként a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársai feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás és az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt. A rendőrség most bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. 2009. február 11. szerda 22:20 -
TV-leső: szerda
A hírek, információk mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók leszbikus és meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (szerdán) a hazai televíziók műsorán. 2009. február 10. kedd 23:25 -
Melegkonyha - spanyol romantikus vígjáték
Jól gondolkodik, aki azt gyanítja, hogy ez a konyha bizony nemcsak azért meleg, mert főtt ételt szolgálnak fel benne. A kellemes hőfokról főhősünk, Maxi, a homoszexuális madridi séf és étteremtulajdonos is gondoskodik. 2009. február 10. kedd 23:25 -
Írországi az első Mr Gay World
A 37 éves ír Max Krzyzanowski-t került ki győztesen az idén első ízben megrendezett Mr Gay World versenyen. Max, aki 2008 októberében Dublinban már elnyerte a Mr Gay Ireland címet, 19 további versenyzőt győzött le a kanadai Whistlerben tartott rendezvényen. A második helyezett Mr Gay Paraguay, míg a harmadik helyen Mr Gay Mexikó végzett. Az esemény házigazdája az olimpiai aranyérmes úszó, Mark Tewksbury volt. A Mr Gay World cím mellett további kategóriákban is hirdettek győzteseket, mint például a legjobb jelmez vagy a legfotogénebb meleg. tovább 2009. február 10. kedd 21:19 -
TV-leső: kedd
A hírek, információk mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (kedden) a hazai televíziók műsorán. 2009. február 10. kedd 00:30 -
Leleplező fotó: Hoppá - Meleg Jonathan Knight, az egykori tinibálvány?
Megdöbbentő - A kilencvenes években valósággal bálványozott fiúbanda énekeséről exbarátja rántotta le a leplet. Kyle Wilker elárulta, hogy homoszexuális kapcsolata volt Jonathan Knight-tal. 2009. február 9. hétfő 11:45 -
TV-leső: hétfő
A hét első munkanapján a hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (hétfőn) a hazai televíziók műsorán. 2009. február 9. hétfő 00:10 -
Vándor Mások Gyalogtúra
Most hétvégén, (február 15.-én vasárnap) a Vándor Mások csapata ismét egy meleg(barát) gyalogtúrára invitálja az érdeklődőket Svejk jegyében. 2009. február 9. hétfő 00:10 -
TV-leső: hétvége
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. február 6. péntek 02:40 -
David Beckham egy meleg pasival él együtt!
David Beckham, a jelenleg a Milanban futballozó angol futballsztár újra hallat magáról. Kiderült, hogy valójában egy meleg férfival osztja meg ágyát, asztalát. 2009. február 5. csütörtök 22:10 -
TV-leső: péntek
A hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán. 2009. február 5. csütörtök 21:20 -
Közéleti szereplők mássága
A gay.hu oldalon egy kis összeállítás olvasható a közélet - főleg a politikai élet - homoszexuális szereplőinek coming out-járól. A cikk az alábbi bekezdéssel zárul, „elemezve” a magyarországi helyzetet.Magyar politikai életből eddig csak Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal volt személyügyi államtitkára még kormánytagként, valamint Ungár Klára (SZDSZ) vállalta nyíltan a másságát. Bizonyára többen is lennének, akár az europarlamenterek közül is, akik felvállalnák, ha nem olcsó viccekkel sikereket hajhászó, humoristának nem nevezhető emberkék élcelődnének a melegséggel.Nem vagyok benne biztos, hogy a magyarországi politikusok csupán azért nem merik homoszexualitásukat vállalni, mert egy-egy humaorista ezen élcelődnie. De ha mégis akkor sokkal jobb a helyzet mint eddig gondolhattuk volna. Ugyanakkor, ha a politikusoknak csupán a humoristáktól kell félniük, nem pedig a társadalmi megvetéstől, akkor vajon miért nem vállalják „másságukat” a nem közszereplők.Valószínűleg a cikk írójával ellentétben sokan - a politikusok közül is többen - nem feltétlenül valamelyik humorista vicceitől tartva félnek kiállni a „nép” elé, hanem inkább a társadalmi reakciók miatt. Mivel a cikk hivatkozik az európai helyzetre, felsorolva azt, mely országokban milyen politikusok osztották meg „alattvalóikkal” szexuális életük titkait, nézzük Európában mennyien is ismernek melegeket.Magyarország 8%Lengyelország 14%Szlovákia 30%Csehország 43%Nyugat EU 75%Egyesült Államok 82%Ahogy a Tárki 2005-ös felmérése mutatja, Európában messze Magyarországon ismernek legkisebb arányban az emberek melegeket. Ez persze nem azt jelenti, hogy Magyarországon fele annyi meleg élne mint Lengyelországban, vagy harmad- negyed annyi mint Szlovákiában és Csehországban, netán Amerikában tízszer több meleg lenne mint itthon. Ez csupán azt mutatja, hogy míg nyugat vagy észak felé elindulva egyre nagyobb mértékben nő az ismert melegek száma, addig itthon szinte mindenki rejtőzködik.Igaz, arrafelé a humoristák és a média egyéb szereplői körében nem tabu téma a homoszexualitás, sőt! Persze ezzel nem arra utalok hogy a gúnyolódás a siker titka, de ahogy a reklámnál is létezik „mindegy mi, csak beszéljenek róla” elv, így azért nem kéne egy-egy ember ostobának tűnő vicceire fogni mindent. Még mindig jobb ha beszélnek a melegekről -még ha viccet is csinálnak belőle -, mint ha egyáltalán nem lenne téma. Elég hosszú út vezetett ahhoz, hogy a melegek ügyeiről beszéljenek, most hogy már a hétköznapokban ez létezik, inkább ki kéne használni a dolgot, nem pedig siránkozni miatta. 2009. február 5. csütörtök 13:09 -
Thorpe: nem vagyok meleg!
Buzgón magyarázkodik Ian Thorpe, miután cikkek és fotók jelentek meg róla és brazil úszóbarátjáról, Daniel Mendesről. Minden idők legkiválóbb ausztrál úszójáról az a hír járja, hogy meleg, és évek óta Daniellel él együtt. 2009. február 4. szerda 23:35 -
TV-leső: csütörtök
A hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. február 4. szerda 17:15 -
Meleg téma a Köztársaság Napján a Parlamentben
2009. január 30-án délután a Bibó István Közéleti Társaság, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége szervezésében megemlékezést tartottak a Parlament felsőházi termében a Köztársaság Napja alkalmából. 2009. február 4. szerda 12:50 -
TV-leső: szerda
A hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk szerdán a hazai televíziók műsorán. 2009. február 3. kedd 16:00 -
A meleg büszkeség zászlója egy rendőrőrsön
Nagy-Britanniában a Limehouse rendőrőrsön lecserélték a zászlót: a brit nemzeti zászló helyett a meleg büszkeség szivárványszínű zászlója lobogott a rendőrség épületén. A hivatalos brit zászlónak pedig nyoma veszett. 2009. február 3. kedd 10:35 -
TV-leső: kedd
A hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. február 2. hétfő 17:45 -
Obama és a meleg katonák
A bostoni napilap beszámol róla, hogy a január közepén hivatalba lépett amerikai kormány a melegszervezetek türelmét kérte, amíg pontosan megvizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehet a jelenlegi szabályok megreformálásával homoszexuálisok számára is lehetővé tenni, hogy katonának jelentkezzenek. 2009. február 2. hétfő 09:55 -
Felhívás az adó 1 százalékáért!
Közeledik az idő, amikor elgondolkozhatunk azon, kiknek adjuk adónk 1 %-át? A vállalkozóknak február 16-ig dönteniük is lehet, kell róla. Sok meleg, melegbarát szervezetnek van szüksége adóforintjaink egy részére a működésükhöz, tevékenységeik finanszírozásához. Talán most még inkább szükségük lesz rá, ahogy ezen szervezetekre nekünk is szükségünk van. Kérjük azon szervezeteket, melyek szeretnék, hogy nevük és adószámuk ebből a célból oldalunkon megjelenjen, közöljék ezt velünk a web (kukac) gay.hu címen. Mi megjelentetjük és a később érkezőknek is lehetőséget teremtünk a listára felkerülni. 2009. február 1. vasárnap 18:49 -
TV-leső: hétfő
A hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg, leszbikus témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétfőn a hazai televíziók műsorán. 2009. február 1. vasárnap 02:20 -
Lapszemle Hölgyfórum.hu: Fókuszban a homoszexualitás
A közelmúltban Dániában jártam, ahol a buszsofőrünk városnézés közben a legnagyobb természetességgel tolmácsolta az idegenvezetőnknek, hogy Koppenhága főterén most éppen "meleg- programok" zajlanak. A magyar közönségből kitört a nevetés, a dán sofőr legnagyobb megdöbbenésére& 2009. január 31. szombat 01:45 -
"Húsz év után tudtam meg, hogy meleg a férjem!"
A társadalom nagy része a mai napig nem fogadja el a homoszexuálisok kapcsolatát, a házasságról nem is beszélve. De mi történik akkor, ha a mi családunk egyik tagjáról derül ki, hogy a saját neméhez vonzódik? 2009. január 31. szombat 01:45 -
Elégítsd ki lábbal a pasidat!
Egyre több és több lábimádó oldalba botlunk böngészés közben. Mivel William Rossi Sex life of foot and shoe című tanulmányában igencsak sérelmezi, hogy még mindig üldöznivaló perverziónak számít a lábfétis, feltettük a kérdést: valóban perverz az, akit egy női/férfi láb hoz szexuális izgalomba? Akiknek volt már része a lábszexben, csodálatos élményről számolnak be: „Egymással szemben ültünk és élveztük a meleg fürdőt, amikor egyszer csak azt kezdtem érezni, hogy a lábaival a víz alatt elkezdi simogatni a farkam. Nagyon profin csinálta, először csak simogatta a dákómat, aztán amikor már elég kemény lett, a lábai közé vette és úgy élveztem tovább! Ráállt egy ritmusra és fáradhatatlanul izgatta a farkamat. Még jó hogy előtte volt néhány menet, mert különben tuti hamar eldurrantam volna, így azonban jó sokáig részesülhettem ebben a csodálatos élvezetben! A farkam annyira kemény lett, mint még sohasem szerintem, a szívem majd kiugrott a helyéről, és vadul ziháltam az élvezettől (el is úsztattam a fél fürdőt, annyi vizet kifröcsköltem), szinte extázisban voltam!” – mesélte el történetét az egyik internetes fórum kommentelője. A témával egyre több pornó rendező is foglalkozik, szerintük sem árt, ha a mai generáció leányzói megtanulják a technikát: 2009. január 30. péntek 08:00 -
Lapszemle Figyelőnet: Meleg helyzet
Míg az USA-ban a nagy márkák több mind harmada már külön is célozza a saját nemükhöz vonzódó fogyasztókat, addig Magyarországon a meleg¬marketing egyelőre ugyanúgy tabu, ahogy maga a homoszexualitás. 2009. január 30. péntek 02:15 -
Szexhirdetéssel álltak bosszút egy kiskunfélegyházi páron
Egy kiskunfélegyházi házaspár nevében adott fel valaki szexhirdetést az interneten. Az asszony hirdetését hetero, míg a férjét egy meleg oldalra tették fel névvel, címmel és telefonszámmal. 2009. január 30. péntek 01:25 -
TV-leső: hétvége
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk hétvégén a hazai televíziók műsorán. 2009. január 29. csütörtök 22:50 -
TV-leső: péntek
A hét utolsó munkanapjára is elkészítettük hírportálunk műsorajánlóját, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk pénteken a hazai televíziók műsorán. 2009. január 28. szerda 23:55 -
TV-leső: csütörtök
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk csütörtökön a hazai televíziók műsorán. 2009. január 28. szerda 16:55 -
Megmarkolták Beckham hátsóját a csapattársai
Meleg üdvözlésben részesült David Beckham, miután meglőtte első milánói gólját. Játékostársai a fenekét simogatták örömükben! 2009. január 28. szerda 16:55 -
Melegidentitás?
Lady Dömper úgy véli, a meleg fiatalok nehezen motiválhatók arra, hogy közösségi életet éljenek, aminek az is oka, hogy hiányzik belőlük a melegidentitás és a büszkeség.Az ember nem arra büszke, hogy meleg, hanem arra, hogy ezt felvállalja. De valahogy a fiataloknak nem fontos ez a fajta önérzet.Álljunk megy egy szóra. Most az a baj hogy a meleg fiatalok nem járnak kellő számban buzi bárokba? Aminek oka, hogy nincs melegidentitásuk, és nem büszkék? Akkor már csak egy dolgot kellene tisztázni, mi is az a meleg identitás? Ez valami olyan mint az öngyülölő melegek? Azt se sikerült még megmagyarázni, de annyi kiderült hogy azokra szokás használni, akik nem vonulnak a prideon. Persze ettől még mindig nem tudom miért gyűlölni bárki is magát, max azokat nem szeretik, akik a felvonuláson ripacskodnak. Lehet hogy a meleg identitás is valami ilyesmi... és köze sincs ahhoz, hogy egész egyszerűen a meleg közösségi helyek - magyarul bizi bárok - nem feltétlenül népszerűek minden ember körében?De ha a közösségi életet elszakítjuk az éjszakai élettől, akkor vajon hova mehetnének azok a szegény meleg fiatalok? Évente egyszer kimehetnének kampányolni az szdsz-nek? Vagy pontosan mit is kéne azon érteni, hogy a mai fiatalok nem élnek közösségi életet? A mai fiatalok az interneten élnek közösségi életet... felregisztrálnak az összes szexpartner keresőre, és jól belevetik magukat a közösségbe. A ma már nem annyira fiatalok ugyanezt korábban a népligetben vagy a rakparton csinálták. De változnak az idők, a lehetőségek.A „melegidentitás” definiciója kerestetik, de még az „öngyülölő buzi” kifejezés értelmezése sincs meg! Az ellenben már kiderült, mire büszkék a melegek. 2009. január 28. szerda 10:37 -
TV-leső: szerda
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma, (szerdán) a hazai televíziók műsorán. 2009. január 28. szerda 00:35 -
A világ első leszbikus miniszterelnöke
Mint az ismeretes, a gazdasági válság miatt kialakult belpolitikai bizonytalanságok miatt, az Izlandi kormányfő benyújtotta a kormánya lemondását, és új választásokat írtak ki a szigetországban. Az átmeneti időszakra a jelenlegi szociális miniszterasszonyt, a 66 éves Johanna Sigurdardottir-t kérik fel, aki nyíltan vállalja leszbikusságát. Amennyiben elfogadja a felkérést, személyében üdvözölhetjük a világ első nyíltan meleg miniszterelnökét.tovább 2009. január 27. kedd 19:44 -
Az idei legjobb meleg filmek
Idén immáron 20. alkalommal rendezi meg a GLAAD a Média-díjkiosztó eseménysorozatát. A bejelentést természetesen ilyenkor hozzák nyilvánosságra, hiszen az államokban egyik filmes díjkiosztó gála a másikat éri, hogy végül februárban a nagy, mindent eldöntő Oscar is kihirdesse a maga győzteseit. A 20. GLAAD Media Awards felterjesztése 41 filmet, dokumentumfilmet, vígjátékot és egyéb filmes alkotást nevezett meg, akik versenyben vannak a díjkiosztóig.tovább 2009. január 27. kedd 19:18 -
TV-leső: kedd
A friss hírek mellett, íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk kedden a hazai televíziók műsorán. 2009. január 26. hétfő 19:40 -
..zi is lehet rendőr?
Németh Zoltán rendőr alezredes, a X. kerületi rendőrkapitányság hivatalvezetője, és az egészségügyi szakszolgálatban befolyásos posztot betöltő Balog Tamás őrnagy beszélt arról, mit jelent melegnek lenni a rendőrségnél.A rendőrség távolról sem olyan homofób, mint azt sokan hinnék - mutatott rá Németh alezredes, aki egyenruhában, s - mint hangsúlyozta - közvetlen parancsnoka és az egyik budapesti rendőrfőkapitány-helyettes tudtával van jelen (a pocok klub rendezvényén).Az előadók elmondták: a homoszexualitás ma már egyáltalán nem kizáró ok a rendőrségi pályán, csupán három téren kell alkalmasnak lenni: fizikailag, pszichikailag és egészségileg. - Háttér...szép, a beszámolóból még az is kiderült, hogy az egyenruhás „pályák” igen vonzóak a meleg körében, főleg az úgymond rejtőzködő (egyesek szerint öngyűlölő) melegek körében. Sőt, néhol a cikk már-már kampánynak is tűnik, a rendőrségi hivatást reklámozandó. Ami nem baj, csupán fura hogy a „homoszexualitást” mint nem kizáró tényezőt említik, ám a katonai sorozás alkalmával, akinél kiderült hogy meleg, vagy arra hivatkozva nem vonult be, azzal most mi is van? A közelmúltban még a sorkatonai szolgálat teljesítése alapfeltétele volt a rendőri hivatás választásának, és elég sok meleg nem teljesítette, mivel homoszexualitásuk miatt pszichikailag alkalmatlannak minősültek. Ezek szerint ez ma már semleges? Azok a nyilatkozatok melyekkel a fegyveres szolgálatot megtagadták - mert sokszor nem a homoszexuaitás volt az indok - mára érvényüket vesztették? Illetve a fegyveres testületek, jelen esetben a honvédség és rendőrség már elkülönült e tekintetben? Vagyis aki korábban megtagadta a sorkatonai szolgálatot melegsége miatt, az ma mégis lehet rendőr? 2009. január 26. hétfő 09:59 -
Melegkonyha - spanyol romantikus vígjáték
Jól gondolkodik, aki azt gyanítja, hogy ez a konyha bizony nemcsak azért meleg, mert főtt ételt szolgálnak fel benne. A kellemes hőfokról főhősünk, Maxi, a homoszexuális madridi séf és étteremtulajdonos is gondoskodik. 2009. január 26. hétfő 01:00 -
TV-leső: hétfő
A friss hírek mellett íme hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (hétfőn) a hazai televíziók műsorán. 2009. január 26. hétfő 00:10 -
TV-leső: vasárnap
A friss hírek után most következzék hírportálunk műsorajánlója, a televíziók meleg témájú filmjeiből válogatva. Összeállításunkból kiderül, hogy mit nézhetünk ma (vasárnap) a hazai televíziók műsorán. 2009. január 25. vasárnap 02:55 -
Vihar a Sanremói Dalfesztivál körül egy melegellenes dal miatt
Róma - A legnagyobb olasz homoszexuális szervezet, az Arcigay arra szólítja fel a melegeket, hogy a Sanremói Dalfesztivál utolsó napján árasszák el a fesztiválváros utcáit, tiltakozásul a Luca meleg volt című dal miatt, amely arról szól, hogy a homoszexualitásból "ki lehet gyógyulni". 2009. január 23. péntek 23:00 -
Lily Allen a hírnévért bármikor szexel és akár leszbi is lesz!
A botrányhős Lily Allen a napokban vallotta be, hogy egy leszbikus ikerpárral hancúrozott. A 23 éves énekesnő a Gay Times című meleg magazin februári számában mesél arról, hogy milyen volt számára a szex egy leszbikus ikerpárral. 2009. január 23. péntek 16:37 -
Meleg képeket nézegetett a ruhaboltban egy kamaszlány
Egy kanadai anya felháborodásában a CBC Newst kereste meg, miután felfedezte, hogy tizenhárom éves lánya egy ruhaboltban a minden vásárló számára kitett magazinok közül egy pornográfnak titulált magazint választott ki tele homoerotikus képekkel. 2009. január 22. csütörtök 00:10 -
Meleg TV csatorna a UPC kínálatában?
Meleg TV csatornát venne föl digitális csomagjába a UPC, az emTV blog értesülése alapján. A hír szerint február 11-től az XMO nevű, holland székhelyű meleg tévécsatornát nézhetjük a kábelen. Pletykák szerint más kábelszolgáltatók is terveznek hasonló lépést, kihasználandó a digitális rendszerek lehetőségeit. A részletekhez katt ide: http://emtv.blog.hu/2009/01/20/meleg_csatorna_a_upc_halozatan 2009. január 21. szerda 17:24 -
Pocok Klub: meleg rendőr
Most szombaton (január 24.) ismét várja a Pocok Klub a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű érdeklődőket a soron következő összejövetelére, ahol a meghívott vendég egy meleg rendőr lesz. 2009. január 20. kedd 20:00 -
Kihagyták a meleg püspök beszédét az Obama-koncertről
A meleg püspökként ismert Gene Robinson nyitotta meg a vasárnapi Obama-koncertet, de a melegjogi aktivisták szerint direkt kihagyták őt a közvetítésből, miközben a melegellenes pap főszerepet kap Obama beiktatásán. 2009. január 20. kedd 20:00 -
Meleg fiújával zuhanyzóban szexelt Travolta
A Szombat esti láz egykor ringó csípőjű szívtiprója eddig példás családapa hírében állt, de kiderült: ördögien manipulálja a sajtót és használja fel családját. Világhíres mosolya csupán a publikumnak szól, önimádata és önzősége tulajdon fiát is tragédiába sodorta. 2009. január 20. kedd 19:10 -
Kimaradt a meleg püspök beszéde az Obama-koncertről
Gene RobinsonGene Robinson, a meleg püspökként ismert katolikus pap nyitotta meg a vasárnapi Obama-koncertet, azonban melegjogi aktivisták szerint szándékosan kihagyták őt a közvetítésből, miközben a hírek szerint egy melegellenes pap főszerepet kap majd Obama keddi, hivatalos beiktatásán. Gene Robinson, a melegségét nyíltan vállaló püspök nyitotta meg azt a vasárnapi koncertet, amelyet Obama beiktatása alkalmából szerveztek Washingtonban. Az új elnök részvételével zajló ünnepség a tévénézők számára azonban csak az önfeledt zenélésről szólt, mivel az HBO nem közvetítette a püspök beszédét.tovább 2009. január 20. kedd 14:44 -
Kihagyták a meleg püspök beszédét az Obama-koncertről
A meleg püspökként ismert Gene Robinson nyitotta meg a vasárnapi Obama-koncertet, de a melegjogi aktivisták szerint direkt kihagyták őt a közvetítésből, miközben a melegellenes pap főszerepet kap Obama beiktatásán. 2009. január 20. kedd 13:45 -
Meleg Rendőr a Pocok Klubban!
Pocok Klub program (január 24): Vendégünk Németh Zoltán rendőr alezredes, aki vállalja másságát. Vele beszélgetünk arról, hogyan vállalható a melegség a magyar rendőrségnél, nyilatkozhatnának vagy felvonulhatnának-e a meleg rendőrök, stb. 2009. január 20. kedd 13:15 -
Meleg fiújával zuhanyzóban szexelt Travolta
A Szombat esti láz egykor ringó csípőjű szívtiprója eddig példás családapa hírében állt, de kiderült: ördögien manipulálja a sajtót és használja fel családját. Világhíres mosolya csupán a publikumnak szól, önimádata és önzősége tulajdon fiát is tragédiába sodorta. Sorozatunk második részéből kiderül, hogyan alázta meg Grease-béli partnernőjét, Olivia Newton-Johnt. 2009. január 20. kedd 07:00 -
Buzi - Magyar szótár
Szia Jozsi vagyok! Rem nem haragxol, h zav! Csak érd, h még mindig keri kom. érzelmeken, hüségen alap kapcsit, kicsit macis, pax, de xeretni nagyon tudu xemb?Szép üzenet szó se róla. De több ponton aggasztó. Egyrészt az illető honnan tudta meg a számot? Fél éve ugyan az sms-t fogadója megadta a telefonszámát egy híres teletextes chaten, de ha jól tudom ott nem látható fél éven keresztül. Valaki azt mondta, számos kétségbeesett meleg már körüzenetekben küldözgeti a „jó pasik” telefonszámát, és talán így fordulhat elő, hogy fél évvel ezelőtti üzenetre is érkeznek ajánlatok…Vissza a szótárhoz, hiszen sokaknak kihívást jelenthet egy-egy ilyen üzenet dekódolása. Részemről nagyjából érthető, de még így is van olyan „szó” melynek nem találtam értelmet.Tehát a „pax”, „xeretni” vagy a „haragxol” valahogy még megfejthető a sok rövidítés mellett, de mit jelent az üzenet végén található „xemb” szócska? 2009. január 17. szombat 08:03 -
Meleg szexpartnere miatt kerül börtönbe Boy George
A híres énekes falfehér arccal hallgatta a tárgyalótermeben, amint letöltendő börtönbüntetésre ítélik. 15 hónapos börtönbüntetésre ítélte pénteken a bíróság Boy George-ot, mert fogva tartott és brutálisan megvert egy férfi prostituáltat. 2009. január 16. péntek 23:00 -
Tintin meleg volt, vagy mégsem?
Múlt hétvégén ünnepelték a híres képregényhős-riporter, Tintin nyolcvanadik születésnapját. (Bár a magyarok többsége fonetikusan ejti, érdemes tudni, hogy a Tintin kiejtése helyesen: tenten.) 2009. január 16. péntek 23:00 -
Ki nevel melegeket?
Egy vatikáni hivatal jelentése szerint majdnem teljes egészében sikerült felszámolni a homoszexuálist az amerikai katolikus szemináriumokban, bár „héba-hóba” még előfordulnak az „erkölcstelenség esetei”.Az amerikai püspökök a héten hozták nyilvánosságra a Katolikus Nevelés Kongregációjának jelentését, amely diadalittasan számol be a „homoszexális magatartás” sikeres felszámolásáról az amerikai papneveldékben.A jelentés elismeri, hogy „a múltban voltak problémák az erkölcsiség területén”, ami „rendszerint, de nem kizárólagosan, homoszexuális magatartást” jelentett, és „hébe-hóba” továbbra is előfordulnak ilyen esetek - „ismét csak rendszerint homoszexualitás”, de a szemináriumok vezetői ma már lényegében „gyorsan és megfelelően” foglalkoznak a kérdéssel. - HáttérEz a hír pont jókor érkezett. Az utóbbi időben, vagyis inkább mondhatnánk hogy folyamatosan böki a pápa szemét a homoszexualitás. Ilyenkor mindig csodálkozom a katolikus egyház álszentségén. Mivel a vallásosabb társadalmakban a melegektől - mint a tűztől -, úgy féltik az emberek gyermekeiket, de lehet jobb példa lenne hogy úgy féltik mint valami járványtól. Persze a tanultabbak tudják, hogy a „melegség” nem úgy terjed mint valami vírus, megfázás, vagy az influenza.Ezzel együtt a másik „haladó” érv, (gyakran még egyházfőktől is), de sok vallásos ember szájából is elhangzik az, miszerint a „rossz” nevelés miatt lesz valaki meleg. Na igen… Ezzel a mondattal éppen alá is támaszthatjuk az ezzel érvelőknek, hogy a világban jelenleg a legnagyobb buzinevelde maga a katolikus egyház, melynek feje a pápa.És mielőtt bárki dobna egy hátas... tessék szépen sorra venni az érveket, melyeket akkor hoznak fel, amikor a családra fogják valakinél a homoszexuális érdeklődését.Ugyanis a katolikus neveldékben, vagy maguknál a papoknál összezártan „tartják” a férfiakat, megfosztva őket biológiai szükségletük gyakorlásától - magyarul megvonják tőlük a nőkkel való szexelést (cölibátus - papi nőtlenség). Ezért szegények egymásra maradnak, ezért lesznek a papok köcsögök. (Természetesen ha megnézzük mint jelent a köcsög szó... nos akkor igen, a köcsögök nem melegek, de mindenképpen seggbekukit játszanak). Így továbbra is mondhatja az egyház hogy fúj melegek, de akkor mi a túrónak kényszerítik rá magukat a homoszexuális (szex)kapcsolatok létesítésére? 2009. január 16. péntek 16:29 -
HERO - Meleg szuperhősön dolgozik a Pókember alkotója
HERO/HŐSStan Lee képregényszerző egy meleg szuperhősről szóló alkotásról írt alá megállapodást több tévével is, ami hamarosan a képernyőkre kerül, tekintettel a rendkívül termékeny szerző eddigi munkásságára a siker szinte garantált. A karakter, elmodása szerint, egy korábbi szuperhős fia lesz, aki főiskolai hallgató és Thom Creed-nek fogják hívni. A körülmények arra kényszerítik majd, hogy ne csak szuperképességeit rejtse el, hanem meleg mivoltát is titokban kell tartania. tovább 2009. január 15. csütörtök 17:37 -
Meleg püspök nyitja meg Obama beiktatási ünnepségét
A homoszexualitását és párkapcsolatát nyíltan vállaló Gene Robinson episzkopális (anglikán) püspök mond imát Barack Obamáért vasárnap az új amerikai elnök beiktatási ünnepségeinek nyitóaktusaként. 2009. január 15. csütörtök 11:45 -
Szerinted szexi egy butch?
Ki mondja azt, hogy egy fiús lány nem lehet szexi? – tette fel a kérdést a Fleshbot.com, és lévén pornó magazinról van szó, elsősorban a butch-okat állították célkeresztbe. De hogy mit is jelent egyáltalán a butch kifejezés, azt viszont sokan nem tudják.A definíció a leszbikus szubkultúrában lelhető fel, és azokat a meleg lányokat nevezik így, akik férfias, vagy fiús karakterrel rendelkeznek. Ezek a csajok általában rövid hajúak, nem sminkelik magukat, nem viselnek szoknyát, mellőzik a műkörmöket, voltaképp leginkább az elnőiesedett férfiakhoz hasonlítanak, mintsem egy nőhöz. A sztereotípiák szerint a nőies lányokhoz vonzódnak, de ez nem teljesen igaz, hiszen meleg szórakozóhelyeken is sokszor látni két fiús kinézetű lányt egymás karjaiban. A butch-butch kapcsolatok az 1940-es és 50-es években a leszbikus kultúrában is tabunak számítottak és gyakran voltak sértő viccek szenvedő alanyai, mivel a homoszexuálisok körein belül is íratlan szabály volt, hogy – mint a heteroszexuális társadalomban – meglegyen a hagyományos szerepkör. A férfi szerep betöltését ebben az esetben a butch-októl várták el, és az ettől eltérőket stigmatizálták.Míg a társadalomban egyre inkább elfogadott fiús lányként élni, a pornóipar leginkább mégis a nőies leszbikus filmekre specializálódott. Ritkán lehet olyan filmeket látni, ahol butch-okat dobnak be egy-egy jelenetbe, lévén főleg a férfiaknak készülnek ezek a produkciók, akik inkább a nőies idomokat favorizálják. Azért még így is akad, akit felkapott az ipar, vegyük csak Michelle Aston-t, Jiz Lee-t, Syd Blakovich-ot, vagy Dallast. A bekategorizálással azonban vigyázat! A legtöbb leszbikus nő utálja, és magát összetettebb egyéniségnek definiálja. 2009. január 14. szerda 17:29 -
Apja meleg szeretője miatt halt meg a Travolta fiú
Döbbenetes információkat közöl John Travolta néhai fia, Jett halálával kapcsolatban a brit Daily Mail. A lap szerint Jettet John Travolta homoszexuális szeretője látta utoljára, ugyanis Jeff Kathrein vigyázott a gyerekre. A Ponyvaregény sztárját már a barátai is támadják, nem értik miért nem szakszerű ápolóra bízta súlyos beteg fiát. 2009. január 12. hétfő 16:55 -
Apja meleg szeretője miatt halt meg a Travolta fiú
Döbbenetes információkat közöl John Travolta néhai fia, Jett halálával kapcsolatban a brit Daily Mail. A lap szerint Jettet John Travolta homoszexuális szeretője látta utoljára, ugyanis Jeff Kathrein vigyázott a gyerekre. A Ponyvaregény sztárját már a barátai is támadják, nem értik miért nem szakszerű ápolóra bízta súlyos beteg fiát. 2009. január 12 |
